Jó lenne idén megnyerni valamit!

Pénteken délelőtt a Krúdy étteremben tartott sajtótájékoztatót a DVSC- Symphonia női kézilabda-szak­osztálya, amely a jövő héten kez­di meg idei bajnoki menetelé­sét.

1994. október 1. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

Bevezetőben Komáromi Ákos szakosztály-igazgató üdvözölte a megjelenteket, majd Erdei Zoltán, a DVSC ügyvezető elnöke az elvá­rásokról számolt be, amelyek mi­nimálisan a tavalyi hazai és nem­zetközi eredményekkel - bajnoki és EHF-kupabeli ezüstérem - azonosak.

Vagyis a klub vezetése erre a bajnoki szezonra is a nemzetközi szereplés jogának kiharcolását tűz­te minimális célnak a csapat elé. Maximálisnak pedig, hogy a bajnokság, valamint a két kupa - MK és EHF - közül legalább egyet megnyerjenek a Loki női kézilab­dázói. Az ösztönzési rendszer ki­dolgozásakor is az elmúlt évi színvonalat tekintették alapnak, és még jobb eredmények esetén a já­tékosok természetesen még jobban premizálhatók.

Az ügyvezető elnök megerősí­tette, hogy az 1994-95-ös évadra a szakosztály működésének és az ösztönzési rendszernek az alapfel­tételei a nehéz körülmények ellenére biztosítottak. Ugyanakkor örülnének, ha Debrecen önkor­mányzata a szakosztályoknak nyújtandó támogatások elosztása­kor a DVSC-Symphonia megyé­ben és városban betöltött szerepét, illetve nemzetközi eredményessé­gét az eddiginél is sokkal jobban figyelembe véve differenciálna. Egyúttal cáfolta, hogy a szakosz­tály bérkiadásai a belső személyi átszervezéssel növekedtek volna. Komáromi Ákos szakosztály-igaz­gató felelős a szakosztály hosszabb távú működési feltételeinek megteremtéséért. A volt vezetőedző összességében a csapat elmúlt évi eredményeit kiemelkedőnek mi­nősítette, bár hangsúlyozta, hogy a bajnokságban idén sem lesz könnyebb dolga, hiszen öt csapat közel azonos esélyekkel pályázik majd a dobogóra. Egyúttal az új vezetőedző, Köstner Vilmos mun­káját dicsérte.

Köstner Vilmos a 75 edzéssel és 20 előkészületi mérkőzéssel együttjáró, tízhetes felkészülési időszakot értékelve kiemelte, hogy a csapat kondicionálisan máris ki­váló, de taktikai és technikai vo­natkozásban csúcsformája csak az októberi rangadókra várható. Elő­revetítette, hogy az együttes ko­rábbi években megszokott játék­stílusa alapvetően nem fog meg­változni. Egyúttal egy szomorú tényről számolt be, miszerint Tarjáni Szilvia ezen a héten nem jelent meg az edzéseken idegkimerült­ségre hivatkozva. Egyelőre indo­kolatlan távollétét jövő héten kell igazolnia. A szakosztály vezetői remélik, hogy hosszú távon miha­marabb számíthatnak a beállósra.

Végül Komáromi Ákos és Erdei Zoltán a szurkolókat érintő újítá­sokról számoltak be. Eszerint megszámozzák a Hódos Imre-sportcsarnok ülőhelyeit a bajnoki mérkőzésekre, elsősorban azért, hogy az új bérletesek helyeiről gondoskodjanak. A zavartalanabb és sportszerűbb szurkolás érdeké­ben szeretnék leültetni a B-köze­pet, azaz elérni, hogy mások elől ne takarják el a játékteret. Cél to­vábbá a klub pártoló tagságának növelése a labdarúgó- és kézilab­da-mérkőzések megtekintésére egyaránt jogosító 6500 forintos éves pártoló tagsági igazolványok kiadásával.


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...