NBI 2009/2010DVSC-Aquaticum -FTC RightPhone 39-33

Jöhet a Fradi elleni rangadó!

Pénteken, a tv-közvetítés miatt a szokásosnál fél órával később, 18.30-kor kezdőik a bajnokság első hazai rangadója, az FTC elleni meccs.

2009. szeptember 17., 19:41 (BA)

A vasárnapi békéscsabai vereség már a múlté, a lányok a Fradi ellen szeretnének javítani, a csapat célja nem is lehet más, mint a két pont megszerzése.

A héten keményen készültünk, szeretnénk a támadójátékunkon, a lerohanásunkon javítani - mondta a meccs előtti napon Bakó Botond, a DVSC-Aquaticum vezetőedzője. - A játéknak ez a része nagyon fontos lesz, hiszen ezen a téren akadnak a legnagyobb hiányosságaink. Sok időt töltöttünk azzal, hogy pontosítsunk a mozgásunkon, a lányok jobban megismerjék egymás gondolatait a pályán. Bízom benne, hogy sikerült előre lépni, fejlődni. Természetesen elemeztük a csabai meccsen elkövetett hibáinkat, szeretnénk pörgősebb, gyorsabb, agresszívabb játékot bemutatni. Mindenféleképpen kulcsfontosságú meccs vár ránk, hiszen a lányok jelenleg még bizonytalanok, érzik, hogy nem úgy megy a játék, ahogy elvárják tőlük, vagy, ahogy ők is elvárnák saját maguktól. Az ilyen rangadókon elért sikerek erősíthetik mentálisan és hitben a csapatot, s természetesen a győzelem a csapategységet is formálná, erősítené.

Ellenfelünknél már nem lép pályára Zácsik Szandra, aki a héten jelentkezett a Krim Ljubljana együttesénél. A DVSC-Aquaticum-Ferencváros mérkőzést a SportKlub élőben közvetíti


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...