NBI 2025/2026DVSC-Schaeffler-Vasas SC 31-21

Jöhet az első hazai bevetés!

Szerdán, 18 órakor hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SCHAEFFLER. A bajnokság második fordulójában a Vasas vendégeskedik a Hódosban.

2025. szeptember 9., 18:00 - dvsckezilabda.hu (Szűcs Lajos)

A múltban évekig ez a párosítás volt a bajnokság egyik csúcsrangadója. A Vasas 15 bajnoki címet nyert, ebből 1972 és 82 között zsinórban 11-et. A nyolcvanas évek elején a Komáromi Ákos irányításával az élmezőnybe berobbanó DVSC az angyalföldiek komoly kihívójává vált, kőkemény csatákat vívtak a csapatok. Azóta megváltoztak az erőviszonyok, a legutóbbi 21 évben valamennyi Loki-Vasas meccsen debreceni siker született, de szerencsére néhány komolynak tűnő krízis után a piros-kékek újra ott vannak a magyar bajnokság legmagasabb osztályában és Konkoly Csaba keze alatt markáns, fiatal csapat formálódik, amely a nyitófordulóban a Dunaújvárost győzte le a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban A DVSC SCHAEFFLER még múlt szerdán, az Alba-Fehérvár idegenbeli legyőzésével kezdte meg bajnoki szereplését, majd vasárnap a Buducsnoszt otthonában a Bajnokok Ligájában is két pontot szerzett. A debreceni lányoknak nem sok idejük maradt a regenerációra, hétfőn kora hajnalban indultak el Podgoricából és délután érkeztek meg a Hódoshoz. A csapatból többen is ezen a meccsen debütáltak, köztük Juhász Kata.

"Hatalmas élmény volt vasárnap bemutatkozni a Bajnokok Ligájában, ráadásul győztes mérkőzésen - mondta fiatal beállónk, aki a 2023/24-es szezonban sérülése miatt nem szerepelhetett a BL-ben. - Sűrű a program, nem lesz sok időnk készülni a Vasas ellen. Azt a hozzáállást kell továbbvinnünk, amit a Buducsnoszt ellen mutattunk, s akkor nem lehet probléma. A Vasas megerősödött a nyáron, nem lesz könnyű dolgunk, de meg kell szereznünk a két pontot!"

A szeptember 10-én, szerdán 18 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER - Vasas mérkőzést Bujdosó Máté és Horváth Viktor vezeti.


Szűcs Lajos

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

január 10., 22:31

Másodszor is legyőztük a norvég bajnokot!

Második félidei kiváló játékának köszönhetően ismét legyőzte a Storhamart a DVSC SCHAEFFLER és ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Tovább...

január 9., 18:00

Négy világbajnok a Hódosban!

Január 10-én, szombaton, 20 órakor a norvég Storhamar ellen kezdi meg 2026-os BL-szereplését a DVSC SCHAEFFLER. Ellenfelünktől négy játékos volt ott a decemberi vb-n aranyérmet szerző norvég válogatott keretében. Tovább...

január 5., 20:17

Tízből tíz - a Vácot is legyőzte a DVSC SCHAEFFLER

Szoros első félidő után a második játékrészben hengerelt a DVSC SCHAEFFLER a Vác ellen. Tíz forduló után is száz százalékos a Loki a bajnokságban! Tovább...

január 4., 18:00

2026 első meccse: érkezik a Vác!

Az óesztendő utolsó előtti napján még pályán voltak a debreceni lányok, január 5-én pedig már újabb feladat vár a csapatra. Hétfőn, 18 órakor a Vác együttesét fogadjuk a Hódosban. Tovább...

2025. december 30., 20:09

Előszilveszteri gálaelőadás

Gálaelőadással búcsúztatta az óévet a DVSC SCHAEFFLER. 18 góllal verte a Kisvárdát a Loki, így továbbra is százszázalékos a bajnokságban. Tovább...