NBI 2023/2024DVSC-Schaeffler-Dunaújvárosi KKA 31-19

Jól indult, jól folytatódott: sima siker a DKKA ellen

Gabrijela Bartulovic remek kapusteljesítménye és a kiváló védekezés alapozta meg a Dunaújváros elleni sima győzelmet.

2023. szeptember 20., 19:34 - dvsckezilabda.hu (Szűcs Lajos)

Felszabadultan játszva kezdtük a DKKA elleni mérkőzést, Petrus Mirtill duplája mellett Hámori Konszuéla is betalált. Kapaszkodtak a vendégek, ennek köszönhetően az első negyedórában nem sikerült komolyabb előnyt kiépíteni. Aztán jött egy öt nullás debreceni rohanás, Gabrijela Bartulovicnak egyszerűen nem lehetett gólt lőni, s máris megnyugtató volt a különbség. Sőt, a játékrész hajrájában tovább nyílt az olló, a szünet előtt Grosch Vivien köszönt be kétszer, így alakult ki a félidei eredmény.

A folytatásban sem maradt el a Bartulovic-parádé, így hamar tíz fölé kúszott a különbség. Szilágyi Zoltán a vasárnapi BL-meccs jegyében tudta pihentetni a kulcsembereket, jól osztotta be a terhelést, így sem tudott közelebb kerülni a vendégcsapat. Negyedik bajnoki meccsét is imponáló játékkal nyerte meg a DVSC SCHAEFFLER, vasárnap pedig újabb BL-csata vár a lányokra: hazai pályán a német bajnok ellen.

DVSC SCHAEFFLER - DUNAÚJVÁROSI KKA 31-19 (16-7)

Debrecen, 600 néző. V: Kovács-Sebők, Vastag-Réti

DVSC: BARTULOVIC - M. Costa, HÁMORI K 3., Vámos P. 2, Haggerty, JOVOVICS 5, PETRUS 4. Csere: Füzi-Tóvizi 1, Csernyánszki, 4 Kácsor 3, Töpfner 2 (2), GROSCH 4, E. Johansson 1, Planéta, Vámos M. 2. Edző: Szilágyi Zoltán

DUNAÚJVÁROS: Wéninger - Bouti, Trawczynska 1 (1), Horváth P. 2, Nick, PARÓCZY 4, SALLAI 3 Csere: Oguntoye (kapus), Horváth A. 1, Borgyos 2, Szalai B. 1, Csáki Zs. 2, Moreno, Agócs 1, Gajdos 2. Edző: Rapatyi Tamás

Az eredmény alakulása: 8. perc: 5-2. 15. p.: 7-6. 23.p.: 12-6. 29.p.: 15-7. 35. p.: 19-7. 39.p.: 19-10. 44.p.: 23-11. 54.p.: 28-16.

Kiállítások: 2, ill. 6 perc

Hétméteresek: 2/2, ill. 2/1

MESTERMÉRLEG

Szilágyi Zoltán: - Először is szeretném megköszönni a Dunaújvárosnak, amiért belement a pályaválasztói jog felcserélésébe és így itthon játszhattunk, nem kellett ismét utaznunk. Ami a meccset illeti, a védekezésünkkel elégedett lehetek, akadtak hibáink, de az alapelvek működtek. A lerohanásunk rendben volt, bár ha kevesebb a technikai hiba, akkor még eredményesebbek lehettünk volna. Örülök, hogy tudtam forgatni a csapatot, ez fontos az ilyen erőltetett menet közepette.

Rapatyi Tamás: - Megvoltak a céljaink erre a mérkőzésre, s ezek közül sokat teljesítettünk. Az első félidő hajrájában elvesztettük a fonalat, de pozitívum, hogy a második játékrészben rendezni tudtuk a sorainkat. A védekezésünk előremutató volt, a támadójátékunk a nyitott védekezés ellen bátortalan volt, ebben több lehetőség volt.


Szűcs Lajos

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...