Kapitány Ferenc: "A tehetséget észre kell venni!"

- Munkácson születtem 1940-ben. Apám a helyi vámhivatal parancsnoka volt, a háborúban átvezényelték Hajdú-Biharba, tehát gyerekkorom óta itt élek. A középiskolát a berettyóújfalui Arany János Gimnáziumban végeztem el, majd Budapesten a Testnevelési Főiskolán szereztem diplomát 1962-ben. Labdarúgás és röplabda volt a szakterületem. Ehhez jött később a kézilabda. A Bethlenben kezdtem tanítani rögtön diploma után. Először csak fiúcsapataim voltak, ahová szép lassan "beszivárogtak" lányok is. Mivel egyébként is több lány tanuló volt, mint fiú, így nekik is csináltunk saját csapatot. Sorra meg is nyertük a városi és megyei bajnokságokat, '66-ban már a negyediket zsinórban. Az iskolától sok segítséget kaptunk, mehettünk edzésekre, mérkőzésekre, de ezt vissza is adták a lányok, mert nagyon jól tanultak. A csapat tanulmányi átlaga 4,4 volt. Egyedül a kapus volt erős 3-as tanuló, de belőle is jogász lett később! Én is beleadtam mindent, volt olyan év, hogy 52 órám volt hetente.

- Országos középiskolai bajnokságok nem voltak akkoriban?

- A nemzetközi Szilády-kupa volt Kiskunhalason a legrangosabb. Háromszor nyertük meg zsinórban. A Szilády népszerűsége miatt rendeztek végül országos bajnokságot, 1970-ben (8 év után először). Óriási, örök élmény volt mindenkinek, országszerte 620 csapat nevezett! Komoly edzőtáborba mentünk, kapott mindenki egységes Adidas-melegítőt, a döntő előtt rendes megnyitó ünnepség volt, felvonulással, zászlókkal, tényleg mint egy kis miniolimpia! Az 1970-es országoson végül harmadikok lettünk, 1 ponttal lemaradva a győztes hazaiaktól.

- A következő évben már sikerült is nyerni. Jól tudom?

- Igen, a '71-est már megnyertük. Nagyszerű hangulat volt, szívesen dolgoztak a lányok, volt olyan, hogy egy héten 5-6 edzésünk is volt. Szabó Ilona lett a gólkirálynő, Ipacs Ilona pedig a torna legjobb kapusa. De például Bata Erzsébetet vagy Máthé Zsuzsát is megemlíthetem, ők is NB I-es játékosok lettek később. Összesen 22-szer jutottak csapataim országos döntőbe, több dobogó is sikerült, közte két bajnoki cím, ez a '71-es és a '77-es. Sokszor előfordult, hogy híres sportolók adták át a díjakat, egyszer például személyesen Grosics Gyulától vettük át a bronzérmeinket.

- A tanári pályával párhuzamosan felnőtt csapatok edzője is volt. Először a Dózsánál?

- Igen, előbb csak az ifiknél (2-3 hónapig), aztán már a felnőtteknél is. Épp akkor csináltak a háromcsoportos NB-II. első 4-4 helyezettjének, azaz a legjobb 12-nek egy új bajnoki osztályt, az úgynevezett NB-I/B-t, 1968-ban. Szinte az ificsapattal kellett kiállnunk, de így is harmadikok lettünk. A következő év (1969) már nagyon furcsa volt. Sokan visszavonultak, eligazoltak akkoriban a Dózsától (a két Sterbinszky, Gombos), már a visszalépés ötlete is felmerült. Az egyik idegenbeli fordulóra Győrbe mentünk, de útközben teljesen lerobbant a busz, a meccsünket (a Rába ETO ellen) így el kellett halasztani. A klub viszont - az anyagi helyzetre hivatkozva - vissza akarta léptetni a női csapatot, kb. 3 fordulóval a bajnokság vége előtt. Ezt nem tartottuk sportszerűnek, inkább összedobtuk a pénzt a lányokkal és saját költségen elmentünk Győrbe, az újrajátszott meccsre. Kikaptunk, végül ki is estünk, de legalább megpróbáltuk! Ezért egyébként meg is kaptuk az 1969-es országos Fair Play-díjat, amit szinte titokban kellett átvennie egyik játékosomnak, Fiák Krisztinának Pesten. Megírta a Népsporttól az Esti Hírlapig minden, kivéve a Hajdú-Bihari Naplót. Ott erről egy szót sem lehett olvasni...

- A Dózsa szétesése után a DVSC következett?

- 1970-ben lettem a Loki edzője. Kis túlzással a teljes Dózsát magammal hoztam, új csapatot építettem. Mivel emellett volt még középiskolai és ifi csapatom is, abban az évben összesen 107 meccsem volt! 1971-ben már megnyertük az NB II-t. Egy osztállyal feljebb még játszottunk két szezont, utána Kiss Sándor, majd Halász Ferenc érkezett a Lokihoz, én pedig visszatértem az immár megyei bajnokságba visszasorolt, újraépülő Dózsához. Akkor született meg a lányom, Éva.

- A felesége pedig egyik játékosa volt, Polgári Irén...

- Igen, Inci, ő is a Dózsából jött át '70-ben, velem együtt. Jó kis hármas védő volt! Pár évvel később elváltunk. Egyébként a második feleségem is kézilabdás, Bakó Ágnes, a Derecske, majd a Medicor kapusa volt. Tőle még 3 gyerekem van, két fiú és egy lány.

- Unokák?

- Egy fiú és most már egy kislány is, ő most lesz 2 éves!

- A DVSC-s négy év után tehát újra a Dózsa következett, immár a '70-es évek közepén járunk. A nők nem voltak nagyon a férfiak árnyékában?

- Persze, a fiúk akkoriban lettek magyar bajnokok, ők voltak a rivaldafényben. De mi játszottuk az előmeccset, mindig igyekeztünk úgy szervezni. A megyei bajnokságban nem sok csapatnak volt 2000 szurkolója! Ilyen szempontból jól jártunk a fiúkkal. Meg is nyertük a megyeit, '80-tól már NB II-ben voltunk.

- Mi következett a dózsás korszak után?

- Derecskén edzősködtem 6 évig, NB II-ben. 1988-tól pedig két szezont az NB I/B-s Debreceni Medicorban. Utána már "csak" a testnevelői pálya maradt, például 2000-ben, 60 évesen még egyszerre 3 csapatom volt országos döntőben: a kézi, a kosár és a röplabda! Nagyon szerettem ott tanítani, a Bethlenben kezdtem 1962 augusztusában és onnan is mentem nyugdíjba 2001-ben. De még vagy három évet "ráhúztam", az iskolai sportkörnél tevékenykedtem, még korfball-csapatom is volt!

- A sok évtized alatt rengeteg játékosa volt. Össze tudunk belőlük állítani egy válogatottat?

- Persze, próbáljuk meg! A kapuban Kiss Erzsébet állna, a cseréje Ipacs Ilona. Jobb egyben Soltész Ibolya vagy Máthé Zsuzsa, de nem, a legjobb Bata Erzsébet volt. Jobbátlövő egyértelműen Gombos Éva (az ő fia egyébként Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvető). Irányító Ráczné Miklei Margit. Hogy egy kicsit elfogult is legyek, a beálló a volt feleségem, Polgári Irén lenne. Balátlövőben Sterbinszky Amália, cseréje Botkáné Orvos Margit, bal egyben pedig Sterbinszky Gizella.

- A legnagyobb név a világválogatott Sterbinszky Amália...

- Hogyne, a XX. század legjobb magyar játékosa volt, róla nevezték el nemrég a Vasas sportcsarnokát! A Dózsában volt játékosom '64 és '68 között. Aztán persze a vak is látta, hogy mekkora tehetség, nemhogy Elek Gyula! El is szipkázta a Fradi. Aztán a Vasasba ment át, 250-szeres válogatott lett.

- Ön pedig a Napló sportfotósa...

- Nem hivatalosan. Maradtam egy testnevelő tanár, aki néha fotózgat is. Fülep Kornél volt a sportrovat vezetője, ő rakta be néhány képemet a tudósításokba. Némelyik tényleg elég jól sikerült, a Varga Pista-féle elhajlásos szabaddobást is "elkaptam", vagy amikor a focicsapat feljutott az NB I-be és a szurkolók a csónakázó tóba ugráltak... De a dózsás fiúkról készített csapatképem is megjelent a Képes Sportban.

- Jár még meccsekre? Nézi a közvetítéseket?

- A tévében szinte minden meccset megnézek, viszont a járvány miatt mostanában kevesebbet mentem ki. De ha mégis megyek, akkor fotózok is. Ezt nézze meg, milyen jó kép lett ez Tóvizi Petráról!

Tóvizi Petra szárnyal az MTK ellen - Fotó: Kapitány Ferenc

A bajnok Dózsa és a Varga-féle szabaddobás - Fotók: Kapitány Ferenc (Képes Sport, 1975)

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com