Még 21 éves sincs, de szinte korelnök a DVSC-ben. Karalyos Orsolya vállára hirtelen nagy teher nehezedett: távozások és sérülések a csapat első számú irányítójává léptették elő. Neki is tartoznak, de ő egyelőre nem megy sehova.
2012. január 6., 10:34 - civishir.hu (Cs. Bereczki Attila)
Cívishír: - Gratulálok a sok játéklehetőséghez!
Karalyos Orsolya: - Köszönöm, de a helyzet hozta így, nem az én fejlődésem volt ugrásszerű.
Cívishír: - Gondolom, nem esik rosszul sokat játszani, meghatározó embernek lenni.
Karalyos Orsolya: - Felemelő érzés, csak hirtelen jött. Nyáron még a harmadik számú irányítónak számítottam a csapaton belül, most azonban már nekem kell cipelnem a terhet. Bizony nagy teher az, amit Vili bá' a vállamra rakott, de remélem, nem roppanok össze alatta.
Cívishír: - Nyáron lehetett számítani ekkora felfordulásra?
Karalyos Orsolya: - Egyáltalán nem. Én például abban a hitben voltam, hogy támadásban alig fogok játszani, inkább védekezésben számítanak majd rám. Aztán a folyamatos elvándorlásokkal arányosan nőtt a pályán töltött perceim száma.
Cívishír: - A saját szempontodból még jól is jött a pénztelenség?
Karalyos Orsolya: - Azt azért nem mondanám, mert egy fiatal játékos nagyon sokat tud tanulni, az idősebb, rutinosabb társaitól. Rossz volt megélni azt, hogy napról napra gyengült a csapat, azaz sorra vesztette el a legjobbjait. Ugyanakkor tudom, hogy a játéklehetőség is nagyon fontos, mert a kispadon ülve egy fiatal nem sokat tanul, tehát a kettő együtt lenne az igazi.
Cívishír: - Most húszévesen te osztod az észt a fiatalabbaknak?
Karalyos Orsolya: - Túl sokat nem tudok mondani nekik, meg hát annyira nem is fiatalabbak, legfeljebb egy-két év van közöttünk. Megbeszéljük a feladatokat, próbálunk egymásért küzdeni.
Cívishír: - Apropó küzdelem! Hornyák Dóra azt mondta, ebben a csapatban nincs küzdőszellem!
Karalyos Orsolya: - Dóra nagy csalódás volt számunkra, próbáljuk elfelejteni, illetve azzal válaszolni neki, hogy igenis tudunk küzdeni. Ezt megmutattuk a Székesfehérvár ellen, és remélem, a Szekszárd ellen is nekünk terem babér. Elméletben és gyakorlatban egyaránt nagyon készülünk a meccsre.
Cívishír: - Mi újság Kazai Anitával és Léránt Viviennel?
Karalyos Orsolya: - Nem beszéltem velük az elmúlt napokban, mert edzésre nem járnak. Annyit tudok, hogy a klub nem bontja fel a szerződésüket, tehát máshol aligha tudnak játszani.
Cívishír: - Mire lehet képes ez a megfogyatkozott társaság?
Karalyos Orsolya: - Szerintem az 5-8. hely elcsíphető a rájátszásban. Két meccset kell behúzni, a Szekszárd és a Kiskunhalas ellenit, akkor nagy valószínűséggel meglesz a középmezőny.
Cívishír: - Ebben a kiszámíthatatlanságban mi motivál benneteket?
Karalyos Orsolya: - A remény, hogy előbb-utóbb megoldódik a helyzet.
Cívishír: - Rányomta a bélyegét a hangulatra a pénztelenség?
Karalyos Orsolya: - Ahogy én látom, a fiatalok örülnek, hogy ölükbe hullott a nagy lehetőség, azaz rendszeresen játszhatnak az NB I-ben. Nem tapasztalok lehangoltságot, sőt, kifejezetten jó a hangulat. A generációs különbségek sem okoznak súrlódást, mert mindannyian szinte egykorúak vagyunk.
Cívishír: - Neked tartoznak?
Karalyos Orsolya: - Igen.
Cívishír: - Eligazolnál?
Karalyos Orsolya: - Nyárig semmiképpen. Akkor majd meglátom, hogy lesz-e értelme maradni.
Cívishír: - Mik a feltételeid?
Karalyos Orsolya: - Anyagi biztonság, a szakmai fejlődés lehetősége. Kíváncsi vagyok, hogy az önkormányzat meg tudja-e oldani a helyzetet. A bajnokság végéig csak a játékra koncentrálok, ebben a fél évben rengeteget fejlődhetek. Az NB I-ben még zöldfülű vagyok.
Cívishír: - Ne légy ennyire szerény, van már jó néhány NB I-es meccsed!
Karalyos Orsolya: - A meccsszám megfelelő, de a pályán eltöltött percek száma nem az. Minden sportoló többre vágyik meccsenként egy-két percnél.
Cívishír: - A nevelőedződ, Boros Ferenc már évekkel ezelőtt azt mondta rólad: megbízható, stabil NB I-es játékos leszel.
Karalyos Orsolya: - Köszönöm a szép szavakat, igyekszem megfelelni. Ebben a fél évben igazán bizonyíthatom, hogy megbízható, stabil NB I-es játékos vagyok.
Cívishír: - Milyen álmokat dédelgetsz?
Karalyos Orsolya: - Gyerekkorom óta mindent a kézilabdára tettem fel, szeretnék ebből meg is élni egy darabig. Remélem, sikerül.
Cívishír: - Jobban keres egy húszéves kézis, mint az a lány, aki egy butikban fehérneműt árul?
Karalyos Orsolya: - A butikos eladónál jobban, de itt nem hatalmas gázsikra kell gondolni. Egy NB I-es játékos tisztes pénzt kap.
Cívishír: - Már ha megkapja...
Karalyos Orsolya: - Remélem, egyszer majd megkapjuk, addig meg csak kihúzzuk valahogy. Most az a a legfontosabb, hogy szombaton este a Szekszárd ellen megszerezzük a győzelmet.
Cs. Bereczki Attila
Forrás: civishir.hu
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
október 11., 19:25
Ismét szenvedtünk a Budaörs ellen. Ami pozitívum, hogy a sok technikai hiba, a pontatlan játék és a kihagyott ziccerek ellenére is sikerült öt góllal nyerni. Tovább...
október 10., 17:30
Szombaton, 17 órakor a Moyra-Budaörs Handball otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A cél egyértelműen az ötödik bajnoki győzelem megszerzése. Tovább...
október 4., 18:31
Színvonalas mérkőzésen szenvedett háromgólos vereséget a DVSC SCHAEFFLER a tavalyi bronzérmes Team Esbjerg ellen. Sikerült megszorongatni a sztárcsapatot, de a bravúr elmaradt. Tovább...
október 3., 17:30
A negyedik fordulóban az eddigi legkeményebb riválissal találkozik a DVSC SCHAEFFLER a Bajnokok Ligája szezonban. Szombaton 16 órakor a dán Esbjerg lesz az ellenfél a Hódosban. A szünetben pedig az 50 évvel ezelőtt bajnoki címet nyert Debreceni Dózsa legendáit köszöntjük. Tovább...
október 1., 20:12
Az első félidei kiváló védekezés és kapusteljesítmény el is döntötte a két pont sorsát. A DVSC SCHAEFFLER tíz góllal verte a Dunaújvárost. Tovább...