Karalyos Orsolya: Záróra!

- A "szabványos" debreceni utánpótlás-karriert futottam be, azaz általánosban Hunyadi, majd középiskolában Irinyi. Az NB I-ig vezető úton csak két edzőm volt, Boros Ferenc és Köstner Vilmos.

- Sőt, első felnőtt meccseden egyből meg is döntöttetek egy olyan klubrekordot, ami a mai napig él! A Hunnia elleni 52 gólnál azóta se volt több.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Én is lőttem gólt?

- Igen, egyet, tehát 1/52 arányban vagy rekorder.

- De jó! Arra emlékszem, hogy a kiscsapatok ellen többször kaptunk lehetőséget, bár az igazi nagy élményt persze a Győr vagy a Fradi elleni mérkőzések jelentették számomra. Legemlékezetesebb meccsem is az, amikor hat gólt dobtam az FTC-nek.

- Benne voltál a kétszer is ezüstérmes csapatban.

- Igen, papíron ezek a legnagyobb sikereim, de jelentős szerepem nem volt bennük. Akkor legyen inkább a Bajnokok Ligája-csoportkör, ahhoz talán többet tudtam hozzátenni. Itxako, Lipcse, Hypo, erős kis csoport volt! Aztán eligazoltak a csapattól a nagy nevek, a válogatottak, mi maradtunk csak, fiatalok. Szinte egy korosztály voltunk, nagyon jó közösséget alkottunk. Az első fél szezonban még teher sem volt rajtunk, már volt annyi pontunk, hogy nem eshettünk ki. Az ellenfelek sem ismertek még minket, így sokak orra alá tudtunk egy kis borsot törni.

- Aztán 2013-ban már csak a zöld asztalnál sikerült bennmaradni, egy visszalépésnek köszönhetően. Közel volt a kiesés.

- Lehettünk akármilyen tehetségesek, akkor még sem a tudásunk, sem a fizikai versenyképességünk nem volt meg, 19-20-21 évesen. Az ellenfelek is elkezdtek készülni ránk, már nem tudtuk meglepni őket, egyre nehezebb dolgunk lett.

- Azért szinte kivétel nélkül mindenkiből stabil NB I-es játékos lett, nem?

- Viszont ha előttünk marad az a válogatott minőségű sor, akkor nagyságrendekkel kevesebb játékperchez jutottunk volna, lehet, hogy nem maradunk meg ennyien a pályán.

- Budaörsön folytattad...

- Egy szezont NB I/B-ben, aztán kettőt az élvonalban. Az igazsághoz tartozik, hogy 2016-ban emelték 12-ről 14-re a létszámot, azért nem estünk ki azonnal. Majd megerősödtünk pár rutinosabb játékossal, aztán már sima volt a bennmaradás.

- Hogyan vezetett az utad Kecskemétre?

- Már vagy két éve folyamatosan keresett Marosán György, hogy szeretne velem dolgozni. Igent is mondtam, majd fél évet játszottam is ott. De közben sikerült megszerezni a gyógypedagógiai asszisztens végzettséget, én pedig elgondolkoztam, hogy hogyan tovább. Kicsit elegem lett a napi 2 edzésből, annyi mást is szerettem volna kipróbálni. A téli szünetben így Kispestre igazoltam, a másodosztályba, majd másfél év után Komáromba, ahol jelenleg is játszom.

- Milyen csapat ez a Komárom?

- Az NB I/B-ben van azért 3-4 nálunk erősebb csapat is, Vasas, Eger, Szombathely, Kozármisleny. Két sorunk van, az egyik 20-22 éves fiatalokból, a másik pedig 30+-os veteránokból áll: például Kovacsicz Mónika, Temes Bernadett, Simsik Cyntia, Orbán Adrienn, Bízik Boglárka. Sajnos, a csarnokunk nem megfelelő a másodosztályhoz sem, így a hazai meccseinkre is utaznunk kell, Tatabányára.

- Most, így majdnem 32 évesen belegondolva, hány év lehet még ebben a pályafutásban?

- Hány év? Inkább hány hónap! Tavaly már ki is költöztem Komáromba, hogy azzal is nyerjek egy kis időt, ne kelljen ingázni, sőt a 8 órás munkámat is lecsökkentettem 6-ra, de így is túl sok. Visszább kell vennem, az idény végén visszavonulok.

- Nem fog hiányozni?

- De, biztos fog! Örülök, hogy anno negyedikes általános iskolás koromban elmentem arra a kézilabda-toborzóra, nem bántam meg! Ennek köszönhetően rengeteg helyen jártam, sok embert ismerhettem meg, a sport igazi jellemfejlesztő eszköz.

- Említetted, hogy gyógypedagógiai asszisztens végzettséged van. Ez is lett a munkád?

- Igen, nagyon szeretem csinálni! Ráadásul mellette az ELTE-re is járok levelező tagozaton, ha jól megy, két év múlva megszerzem a gyógypedagógusi végzettséget. Két szakirányom is van (tanulásban akadályozottak és hallássérültek pedagógiája), de egyszerűen ez így túl sok elfoglaltság. Döntenem kellett, hogy mit sorolok kicsit hátrébb az életemben. Munka, tanulás, élsport, család, ez mind együtt nem megy...

- Tehát nem sérülés miatt vonulsz vissza?

- Nem, pedig belső védőként azért kapja rendesen a terhelést az ember. Ujjam, orrom volt többször eltörve, a sípcsontomban fáradásos törésem volt, a sarkam is évekig gyenge pontomnak számított. Érdekes, ahogy Kispestre kerültem, a kevesebb edzés és a kisebb terhelés jelentősen javított ezen. Összességében maximum közepes sérüléseim voltak, semmi igazán komoly, a testem még bírná tovább.

- Az edzőség gondolata nem merült fel?

- Budaörsön néhányan (még az aktív játék mellett) kijártunk általános iskolai tesiórákra, megismertetni a diákokkal a kézilabda alapjait, de ennél komolyabban nem foglalkoztat a kérdés.

- Tehát gyógypedagógia. Mik a távlati céljaid?

- Jelenleg egy ösztöndíjprogramban vagyok, az iskolai rendszerben dolgozom, de később majd akár a magán-irányba is szeretnék elmozdulni, például egy fejlesztőházat nyitni. A jelnyelv tanulását is elkezdtem, mindenképpen szeretném azt is folytatni. Ha újrakezdhetném az egészet, még hamarabb gondolnék a sport utáni civil életre, de talán még így sem késtem le semmiről...

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com