Eldőlt, hogy a Debreceni Sportiskolában és a DVSC utánpótláscsapatainál nevelkedő, majd felnőttként Hajdúnánáson játszó Karnik Mercédesz a DVSC-Fórum játékosa lesz.
2011. szeptember 6., 13:17 (BA)
Karnik Merci a múlt héten három napot edzett a DVSC-vel, s hétfőtől is a Lokival gyakorolt. Ez elég is volt a szakmai stábnak, hogy eldöntse: szükség van a beállósra. Jelenleg zajlik a játékos átigazolása és a BL-re való pótnevezése.
– Minden szempontból pozitív volt a tapasztalom Karnik Mercivel kapcsolatban, nagyon rendesen edzett, látszott, hogy nagyon pozitív a hozzáállása. Sokat kell még tanulnia, szoknia kell az NB I-es meccsek ritmusát, de biztos vagyok benne, hogy hasznos lesz neki ez az egy év, hiszen egyelőre a szezon végéig kötöttünk szerződést – mondta a csapat új igazolásáról Köstner Vilmos.
Ki kell emelni, hogy a hajdúnánási klub mindenben segítette a játékos átigazolását, pedig a Termál SC-nek is nagy szüksége lett volna rá.
– Merci a szorgalmának köszönhetően ért ide, nagyon fogunk neki szurkolni Loki-játékosként is. Sokat tett azért, hogy teljesüljön az álma, és első osztályú játékos legyen, mindenképpen megérdemelte az esélyt. Nekünk nagy veszteség, de próbáljuk pozitívan megközelíteni a helyzetet. Így lehetőséget kap a 16 éves Darabos Erika, és ő is gyorsabban fejlődhet – mondta Molnár András, a Hajdúnánás Termál SC vezetőedzője.
Karnik Merci összesen négy szezont játszott Hajdúnánáson, s ezalatt 383 gólt szerzett az NB I/B Keleti csoportjában!
BA
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...