NBI 2021/2022Dunaújvárosi KKA-DVSC-Schaeffler 21-22

Karnyújtásnyira a bronzéremtől

Idegőrlő meccsen, Vámos Míra három másodperccel a befejezés előtt lőtt szélsőgóljával szereztük meg a két pontot Dunaújvárosban, s kerültünk nagyon közel a harmadik helyhez!

2022. április 13., 21:12 - dvsckezilabda.hu

Lehetett volna sokkal könnyebb is!

Sőt, akár már az első harminc percben lezárhattuk volna a kulcsembereit nélkülöző DKKA elleni meccset, ám Gabrijela Bartulovic nem így gondolta. A dunaújvárosiak ihletett formában védő horvát kapusa ziccerek sorát hatástalanította, s bár végig magabiztosan vezettünk, nem sikerült lerázni a nagyot küzdő ellenfelet.

A szünet utáni percekben is hasonló forgatókönyv szerint folytatódott a találkozó, a 35. percben 14-10-re vezettünk, amikor emberelőnybe kerültünk. A létszámfölény azonban nem érett gólokká, sőt a DKKA faragott a hátrányából. A rémálom folytatódott, hamarosan ki is egyenlítettek a lehetőséget egyre inkább megérző újvárosiak. A legijesztőbb rész azonban még hátra volt, hiszen 13 perccel a vége előtt már vezetett a Dunaújváros (18-17). A kispadról a még csak 18 esztendős Torda Vanessa érkezett a kapuba, s kulcspillanatokban védett nagyokat, neki is köszönhető, hogy Tóvizi Petra találatával az 54. percben újra nálunk volt az előny. A győzelem azonban még messze volt, hiszen a Kohász rendre egyenlíteni tudott, Szabó Nina és Vámos Petra góljára is volt válasz. Belül jártunk az utolsó percen, amikor Kazai Anita alakította 21-21-re az eredményt. Még egy támadásunk maradt, hogy kicsikarjuk a győzelmet, s Vámos Míra keze nem remegett meg, három másodperccel a végső dudaszó előtt megszületett a két pontot érő gól!

Alaposan megszenvedtünk a nagyot harcoló DKKA legyőzéséért, de sikerült, így már karnyújtásnyira vagyunk a bronzéremtől!

DUNAÚJVÁROSI KKA - DVSC SCHAEFFLER 21-22 (9-12)

Dunaújváros, 500 néző. V: Kovács T., Mándli

DUNAÚJVÁROS: BARTULOVIC - Horváth G. 3, SZALAI B. 6, FARKAS J. 4 (1), Weisheitel, Polics 1, KAZAI 5. Csere: Wéninger (kapus), Matucza, Nick 1, Mrmolja, Krupják-Molnár 1. Edző: Vágó Attila

DVSC: Csapó Kyra - M. Costa, Fachinello 2, Tóvizi 2, Hornyák D., Vámos P. 2, Petrus 4. Csere: TORDA (kapus), Jezsikava 2, Planéta 1, KOVÁCS ANNA 6 (3), VÁMOS M. 2, Poczetnyik L., Szabó N. 1, Bordás, Arany. Edző: Szilágyi Zoltán

Kiállítások: 6, ill. 8 perc

Hétméteresek: 2/1, ill. 4/3

MESTERMÉRLEG

Vágó Attila: - Gratulálni szeretnék a Debrecennek és a saját csapatomnak egyaránt. Ezen kívül nem fűznék hozzá semmit, mert annak súlyos következményei lehetnének.

Szilágyi Zoltán: - Gratulálni szeretnék a példamutatóan küzdő hazai csapatnak, az utolsó másodpercekig megvolt az esélye a pontszerzésre. Mi mélyen a tudásunk alatt teljesítettünk, az első félidei védekezésünk volt az egyetlen pozitívum. Csak magunkat okolhatjuk, hogy nem döntöttük el már szünet előtt a két pont sorsát, s ez még akkor is igaz, ha Gabrijela Bartulovic nagyszerű napot fogott ki, nem találtuk a kapus ellenszerét. A második félidőben, amikor elléphettünk volna, kimaradtak a ziccerek, a Dunaújváros pedig jól használta ki a hibáinkat, s mi egyre inkább pánikba estünk. Ez már a sokadik szoros végjátékban megnyert meccsünk, ez pedig a rossz teljesítmény ellenére dicséri a csapat mentális erejét.


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...