A hétvégi BL-búcsú után immáron a bajnokságra fókuszál a DVSC SCHAEFFLER csapata. A háromhetes bajnoki szünet előtt szerda délután a Békéscsaba otthonában lépnek pályára Szilágyi Zoltán tanítványai.
2024. március 26., 16:30 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Ősi rivalizálás újabb fejezetét láthatják a nézők szerdán délután a sok nagy csatát megélt Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A szomszédos megyeszékhelyek csapatai először az 1981-es bajnokságban találkoztak az NB I-ben (akkoriban még tavaszi-őszi rendszerű volt a bajnokság), s mindkétszer a lila-fehérek örülhettek. Az első Loki-győzelemre 1984 áprilisáig kellett várni, de a lényeg, hogy a felek az elmúlt négy évtizedben mindig remek hangulatú, kiélezett meccseket játszottak. A legutóbbi hét találkozón a debreceni lányok szereztek két pontot, s a papírforma most is DVSC SCHAEFFLER győzelmet ígér. Ennek ellenére nem számíthatunk könnyű mérkőzésre, hiszen az utóbbi időszakban alaposan megerősödött a kiesés elkerüléséért harcoló csabaiak kerete. A Metz együtteséből szerződtették a fiatal horvát jobbátlövőt, Andela Zagart, míg a német élvonalból, a Bundesligából érkezett a török-svéd kettős állampolgár, Fatos Kücükyildiz.
A debreceni lányok a fantasztikus norvégiai BL-meccs után egynapos pihenőt kaptak, majd elkezdtek készülni a szerdai keleti derbire. A múlt hét szerdai, Dunaújváros elleni bajnoki meccs hajrájában kapott lehetőséget fiatal tehetségünk, Kelemen Dorina, aki ezúttal is a csapattal utazik.
"Örültem, hogy pályára léphettem a DKKA ellen, s hogy sikerült hozzátennem a sikerhez - mondta Kelemen Dorina. - Békéscsabán kemény mérkőzésre számítok, de mindenképpen a győzelem a célunk. Ehhez jó védekezésre és gyors támadójátékra lesz szükség. Remélem, hogy ezúttal is játéklehetőséghez jutok és tudok segíteni a csapatnak."
A Békéscsabai Városi Sportcsarnokban (Békéscsaba, Gyulai út 34.), március 27-én, szerdán 18 órakor kezdődő TAPPE-Békéscsabai ENKSE - DVSC SCHAEFFLER mérkőzést Kovács-Sebők Stefánia és Vastag-Réti Rebeka Réka vezeti majd. A a találkozót az M4Sport Kézi YouTube csatornáján élőben lehet követni.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...