A lányok mindent megtesznek a továbbjutásért.
1991. április 13. - Hajdú-Bihari Napló (Égerházi Péter)
Még egy hosszú nap és vasárnap kora délutánra kiderül, melyik csapat jut a női kézilabda KEK-döntőbe. Az első, jugoszláviai találkozó után kilencgólos előnye birtokában erre a Radnicski Beogradnak van nagyobb esélye. Ugyanakkor a visszavágón hazai pályán közönség elé lépő DVSC nem egyszer megmutatta már, hogy ha kicsit összekapja magát a társaság, akár "csodákra" is képes. Legutóbb Norvégiában vitt véghez kisebb bravúrt, amikor igen soványka előnye birtokában is ki tudta harcolni a továbbjutást. Az ottani mérkőzés egyik hőse volt a Mironyec sérülése miatt visszahívott irányító játékos Medgyessyné. A sorsdöntő vasárnapi 60 perc előtt tőle érdeklődtünk a Radnicski elleni találkozó esélyeiről.
- Az első mérkőzés óta eltelt rövid idő alatt sikerült-e idegileg regenerálódnia a csapatnak?
- A videofelvétel megtekintése után sem elemeztük ki mélyebben a kudarc okait, inkább a taktikai hibákra figyeltünk. Ennek megfelelően nagyon sokat gyakoroltuk a héten a napi két edzés alatt azokat a taktikai elemeket, amelyekkel semlegesíteni tudjuk a Radnicski támadóit. Igyekszünk kevesebbet hibázni, mint az első mérkőzésen, ahol főleg emiatt lett nagyarányú a jugoszlávok győzelme. A sok ledolgozandó gól ellenére sem szabad fejetlenül előrerohannunk, fokozatosan kell belelendülnünk a lerohanásos játékba. Nagyon sokat gyakorolta a lövéseket a két átlövő, őrájuk nagy szerep hárul vasárnap.
- Lesz-e változás a keretben?
- Mindenki egészséges, mindössze Szilágyi Kati hagyta ki az edzéseket, mert szívpanaszai miatt pihenést rendelt számára az orvos. Tudjuk, a sportrajongók most is a tavalyi bravúrt várják el tőlünk, amiért mindannyian megteszünk mindent, de nagyon hiányzik Dörnerné Csapó Erika, akivel még eredményesebbek lehetnénk. A lelkes közönségünk támogatásával korrekt játékvezetés mellett kiharcolhatjuk a továbbjutást.
A jugoszlávokat péntekre várták Debrecenbe, de a lapzártáig még nem érkeztek meg, így újabb információval nem szolgálhatunk róluk. Ami a vasárnapi mérkőzést illeti, a Hódos Imre Sportcsarnok kapuit már délelőtt fél tizenegykor megnyitják a szurkolóknak, akiket a találkozó előtt különböző műsorszámokkal várnak, többek között korfballbemutatóval, illetve -mérkőzéssel.
Égerházi Péter
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...