NBI 2023/2024Dunaújvárosi KKA-DVSC-Schaeffler 28-38

Két BL-csata között fontos bajnoki Dunaújvárosban!

A vasárnapi Vipers elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő után, a szombati norvégiai visszavágó előtt a Dunaújvárosi Kohász KA vendége lesz szerdán a DVSC SCHAEFFLER.

2024. március 19., 16:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

A debreceni lányok ebben a szezonban már kétszer találkoztak a DKKA együttesével: szeptemberben a hazai bajnoki meccsen 31-19-re nyertek, míg január utolsó napján, a Magyar Kupa negyeddöntőjében 36-23-as sikerrel harcolták ki a Final Four-ba jutást. A Kohász jelenleg a tabella hetedik helyén áll, s jó passzban várja a szerdai bajnokit, hiszen legutóbbi két mérkőzését megnyerte. A dunaújvárosiak március másodikán a Kozármislenyt verték 32-19-re, majd egy héttel később a Budaörs ellen szerezték meg a két pontot (23-21).

Szilágyi Zoltán tanítványai vasárnap délután hatalmas meccset játszottak a háromszoros BL-győztes Vipers Kristiansand-dal, s nagyon közel álltak a szezon legnagyobb szenzációjához. A hétfő a regenerációról szólt, így egy nap maradt a DKKA elleni felkészülésre.

"Szerencsére már hozzászoktunk a feszített tempóhoz, így bízunk benne, hogy nem okoz gondot a regeneráció - mondta Planéta Szimonetta. - A dunaújvárosiak ellen mindig alaposan fel kell készülni, hiszen képesek meglepetést okozni. Ellenfelünk veszélyes csapat, jól egy-egyező játékosokkal!"

A március 20-án, szerdán 17 órakor kezdődő Dunaújvárosi KKA - DVSC SCHAEFFLER bajnoki mérkőzést Sándor György és Szabó Balázs vezeti majd.

A találkozót a DKKA YouTube csatornája élőben közvetíti!


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...