NBI 2009/2010DVSC-Aquaticum -Váci NKSE 27-25

Két fontos pont!

Nehezen indult, remekül folytatódott, izgalmas lett a vége. A lényeg azonban, hogy megvan a két pont, legyőztük a Vácot.

2009. október 28., 20:57 (BA)

Mint egy rossz álom. Itt semmi sem sikerül, ott minden összejön. Nem csoda, hogy a nyolcadik percben 1-5 áll azt eredményjelzőn, jogos a hazai időkérés. Meg hasznos is, hiszen hamarosan már csak egygólos a vendégelőny. Egyenlíteni azonban nem sikerül, legalábbis egyelőre. Hiába száguld ellenállhatatlanul Ivana Lovric, hiába szórja a gólokat Mörtel Renáta, rendre a Vác vezet. Aztán Borbás Rita beállásával még keményebb lesz az addig is jól működő védekezés, Triffa Ági pedig lehúzza a rolót. Így 8-11 után végre beindul a Lokomotív, 13-11, ide.

Szünet után sincs gond, igaz a váciak is becsülettel küzdenek, de Csáki Viki is hozzáteszi a magáét, a hajrához érve úgy tűnik, eldőlt. Ám hiába a hatgólos fór (24-18), a vendégeknek még akad egy felvillanása. Egészen 26-25-ig zárkóznak, belül az utolsó két percen nagyon kellene egy gól. S lőn: Hornyák Dóra bevágja, 27-25 a vége.

Megvan a két pont, s ez a legfontosabb!

DVSC-AQUATICUM-VÁCI NKSE 27-25 (14-12)

Debrecen, 1100 néző. V: Kisfalvi, Péli

DVSC: TRIFFA - CSÁKI 4, HORNYÁK D. 3 , Szabó V. 1, Bulath 1, MÖRTEL 9 (2), Juhász G. 2. Cs: Kiss É. (kapus), LOVRIC 5, BORBÁS 2, Szalai B., Bogdanovics. Edző: Bakó Botond

VÁC: Herr O. - BAROSS 5, Bagócsi 1, Temes 2, Uhraková 2, TÓTH T. 10 (3), VASZARI 3. Cs: JUHÁSZ E. (kapus), Farkas V., Klivinyi 1, Barján 1. Edző: Németh András

Az eredmény alakulása. 8. p.: 1-5. 11. p.: 4-5. 22. p.: 8-11. 29. p.: 13-11. 39 p.: 17-16. 49. p.: 24-18. 58. p.: 26-25

Kiállítások: 4, ill. 4 perc

Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3

MESTERMÉRLEG

Bakó Botond: – Óriási tartása volt csapatomnak, nagyon jól küzdöttek a lányok, és ötven percig kiválóan védekeztek. A végjátékban sajnos némileg elrontottuk az összképet, de így is nagyon fontos két pontot szereztünk.

Németh András: – Nem volt rossz… Sajnos nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy többet érjünk el.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...