NBI 2024/2025Kisvárda-DVSC-Schaeffler 20-30

Két pontért megyünk Várdára!

Május 17-én, szombaton, 18 órakor Kisvárdán játssza szezonbeli utolsó idegenbeli mérkőzését a DVSC SCHAEFFLER.

2025. május 15., 17:00 - dvsckezilabda.hu

A szomszédvárak csatájának története több, mint három évtizedes. Először 1993 októberében találkoztak a csapatok az első osztályban. A számok debreceni fölényt mutatnak, de a szabolcsi kisvárosban soha nem volt egyszerű nyerni. A jelenleg is zajló bajnokságban különösen erős hazai pályája van a Várdának, hiszen eddig csak a két BL-csapat és az Esztergom tudott nyerni a Halasy Gyula Városi Sportcsarnokban. Ennek a mutatónak is köszönhetően Józsa Krisztián csapatának még van esélye az ötödik hely megszerzésére.

A DVSC SCHAEFFLER öt magabiztos sikerrel a háta mögött várja szezonbeli utolsó előtti mérkőzését, melyen természetesen a két pont megszerzése a cél.

"Úgy érzem, teljesíthettünk volna jobban is a szezonban. Bízom benne, hogy jó úton haladunk és az utolsó két meccsen még megmutathatjuk, hogy mit is tudunk valójában - mondta Kristin Thorleifsdóttir a bajnokság hajrája apropóján. - Ami a következő ellenfelet illeti, játszottunk már a Kisvárda ellen, de elég régen volt. Még új vagyok ebben a bajnokságban, úgyhogy nem mindenre emlékszem pontosan, de videózunk még róluk és készülünk belőlük. Nem rossz csapat, biztosan nehéz dolgunk lesz, mert idegenben játszunk ellenük, úgyhogy 100 százalékot kell beleadnunk."

A Halasy Gyula Városi Sportcsarnokban (Kisvárda, Flórián tér 6.) május 17-én, 18 órakor kezdődő Kisvárda Master Good SE - DVSC SCHAEFFLER mérkőzést Kiu Gábor és Kiu Tamás vezeti majd.

A találkozót az MKSZ Kézilabda YouTube csatornán az alábbi linken lehet élőben követni: https://www.youtube.com/live/-qPJUUrlWbE


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...