KEK 2001/2002DVSC-Valdor-Bayer 04 Leverkusen 25-23

Két sorsoláson is izgulhatnak

A KEK-ben és az MK-ban is kedden "húzzák ki" a DVSC-Valdor ellenfelének nevét.

2002. január 22. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Horváth Katalin

A lányokra a KEK-ben vélhetően nehéz ellenfél vár

A magyar és az osztrák fővárosból érkező híreket egyaránt izgalommal figyelik kedden a Loki női kézilabdázói. Budapesten ugyanis a Magyar Kupa, Bécsben pedig a KEK sorsolását készítik el.

A honi kupasorozatban a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét, s mivel a Dunaferr, az FTC, a Győr és a Cornexi majd csak a következő körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, az NB I. ötödik helyén álló DVSC-Valdor csak önmagánál gyengébb riválist kaphat.

A Hódmezővásárhely, a Vasas, a Vác, a Spartacus, az Esztergom, valamint két másodosztályú együttes, a Túrkeve és a Goldberger szerepel a lehetséges ellenfelek között. Miután itt már két meccsen dől el a továbbjutás, Váczi Sándor csapatától mindenképpen elvárható majd a nyolc közé kerülés.

A KEK-ben viszont biztosan nem lesz könnyű dolga a debreceni együttesnek, a legjobb tizenhat között ugyanis már nem nagyon találni olyan csapatot, amely ellen a DVSC-Valdor lenne a favorit. Az azeriek ellen kis híján klubcsúcsot döntő piros-fehérek (a nemzetközi porondon a luxemburgi HB Echternach ellen az 1994/95-ös idényben 48 gólt dobott a Loki, amitől az elmúlt pénteki meccsen csak három góllal maradt el) leginkább abban bíznak, hogy nem kell majd messzire utazniuk, egy távoli túra ugyanis nagyon megterhelné a klub költségvetését.

Minden szempontot figyelembe véve a legideálisabb ellenfél a nem túl acélos osztrák Korneuburg lenne, de az olasz Messana és a holland Omni Hellas együttese sem tűnik verhetetlennek. A mezőnyben egyébként két, a piros-fehérek által is jól ismert alakulat található: a német Bayer Leverkusennel tavaly és tavalyelőtt is összecsaptak Kocsikék a svájci tornán, míg a lengyel Zaglebie Lubin egy évvel ezelőtt egyetlen góllal múlta felül a Lokit az EHF-kupa nyolcaddöntőjében.

A legjobb 16 mezőnye: DVSC-Valdor, Horsens HK (dán), Metz (francia), Omni Hellas (holland), Varazdin (horvát), Knjaz Milos (jugoszláv), Zaglebie Lubin (lengyel), Bayer Leverkusen (német), Nordstrand 2000 (norvég), Messana (olasz), Lada Toljatti (orosz), Korneuburg (osztrák), Valcea (román), Elda Prestigio (spanyol), TMO Ankara (török), Szpartak Kijev (ukrán).

A nyolcaddöntők időpontja: február 16-17., illetve 23-24.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...