A Bajnokok Ligája B-csoportjának harmadik fordulójában a DVSC-Korvex a spanyol Itxako Navarrát fogadja. A Loki története során először játszhat ténylegesen megszokott hazai környezetben BL-mérkőzést, de Bulathék így sincsenek egyszerű helyzetben a találkozó előtt.
2010. október 24., 10:35 - kezi.hu
Már csak azért sem, mert bár az Itxakonak ugyanannyi pontja van két mérkőzést követően, mint a debrecenieknek, a spanyolok egy vereség után kitömték idegenben a Hypo-t, így remek formában érkeznek a Hódos Imre Sportcsarnokba. Abba a csarnokba, ahol először rendeznek Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést, miután a legendás csarnok az első fordulóban épp foglalt volt a hőlégballon-világbajnokság miatt. A Hypo elleni győztes meccset végül a Főnix Csarnokban rendezték meg, de a klub vezetői a csapat véleményére is hallgatva úgy döntöttek, a kisebb, ám de hangulatosabb Hódosban játszik ezentúl a Loki.
Az Itxako jó formáján túl az is nehezíti a debreceniek helyzetét, hogy szinte alig van köztük olyan, akinek ne lenne kisebb-nagyobb sérülése. Borbás Rita a Lipcse elleni BL-mérkőzésen eltörte a karját, így rá hosszabb pihenő vár, már az Alcoa elleni hétközi bajnokin sem játszott. Utóbbi mérkőzésen Bogdanovics Annamáriának meghúzódott a bokaszalagja, Bognár Barbarának a bicepszében keletkezett gyulladás, Triffa Ágnesnek pedig egyik edzésen kifordult a korábban is rakoncátlankodó bokája. Köstner Vilmos viszont bizakodóan nyilatkozott az Alcoa ellen 38-27-re nyert találkozó után: - Jól játszott a csapat, tetszett a lányok felfogása, a támadások befejezése, komoly javulás volt tapasztalható a helyzet-kihasználásban. Minden játékos dicséretet érdemel, százszázalékos erőbedobással vívtuk meg ezt a rangadót. A hibákat kijavította a csapat, s rég láttam az együttest ilyen lendülettel játszani.
Ez a lendület pedig kitarthat a spanyolok ellen is. A debreceniek harmadik mérkőzése előtt az látható a B-csoportban, hogy a korábban szebb napokat látott Hypo a kezdeti megtorpanás után feléledt, míg a tavaly is a legjobb nyolcba jutó Lipcse helye nem egyértelmű a csoport élén. Minden nyitott, a továbbjutó helyekért így a DVSC és az Itxako is versenyben van, általános vélemény viszont, hogy ha csak a hazai mérkőzéseit hozza a Loki (esetleg idegenben is borsot tör mások orra alá), meglehet a hőn áhított továbbjutás. Főleg azután, hogy a spanyolok hazai pályán már kikaptak a Lipcsétől, így ők helyzeti hátrányban vannak.
Az Itxako tizenkét játékossal érkezett a vasárnapi mérkőzésre, és a számmisztikát folytatva az idei a tizenkettedik szezonja hazája első osztályú küzdelmeiben. Ám ott rohamléptekkel vette az akadályokat, három év alatt elérte az európai kupaindulást jelentő helyeket, 2008-ban már BL-selejtezőben indulhatott. Miután ott elvérzett a spanyol armada, az EHF-kupában egészen a döntőig menetelt, ahol a Dinamo Volgográd állította meg. Egy évvel később szintén bejutott a gárda az EHF-kupa döntőjébe és a mostani csoportellenfél, a német Lipcse ellen összejött a kupagyőzelem. Ebben az évben az Itxako megtörte Spanyolországban a valenciai csapatok egyeduralmát és elhódította a bajnoki címet is, minek után tavaly már a BL-csoportkörében indult. Ott a Győr, a Valcea és a Zvezda fémjelezte halálcsoportból nem sikerült továbbjutni, de a fokozatosság elvét szem előtt tartva ez idén következhet el.
– Először a klub történetében szeretnénk elérni a középdöntőig és hazai fronton is megőrizni első helyünket – mondta Ambros Martin, a spanyolok edzője. - Úgy érzem erre jó lehetőségeink vannak. Hat új játékosunk van, kemény munka volt beépíteni őket a csapatba, de erősek és tapasztaltak, így rövid idő alatt is megoldottuk. Ahogy a spanyol mester is említette, komoly vérátömlesztésen esett át az Itxako. A háromszoros világbajnok Emilija Turej Dániából érkezett a klubhoz, rajta kívül másik két orosz játékos is Spanyolországba tette át a székhelyét: a kapus Tajana Alizar és a beállós Natalja Kurbanova. Csatlakozott még hozzájuk a francia világbajnoki arany- és ezüstérmes Raphaelle Tervel, a román Oana Soit és a spanyol válogatott Carmen Martin is a legnagyobb hazai riválistól, az Elda Prestigio-tól.
Forrás: kezi.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 5., 20:12
A szünetben még két góllal vezetett a Fehérvár, aztán ritmust váltott a DVSC SCHAEFFLER és tíz perc intenzív játékkal a maga javára fordította a mérkőzést. Tovább...
április 3., 17:00
Két nehéz mérkőzésen van túl a DVSC SCHAEFFLER. Az egyaránt BL-negyeddöntős Győr és Ferencváros ellen is nagy különbségű vereséget szenvedett a csapat. Sok idő nem maradt a sebek nyalogatására, hiszen szombaton következik az újabb feladat, az Alba-Fehérvár elleni hazai meccs. Tovább...
március 29., 19:22
Ezúttal nem tudtunk lépést tartani a klasszisokkal teletűzdelt bajnokcsapattal. Tovább...
március 28., 17:00
Szombaton, 17.15-kor a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. Tovább...
március 22., 20:46
35 percen keresztül szenzációsan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER, a folytatásban azonban már nem tudta tartani a lépést a magasabb fokozatba kapcsoló BL-győztessel. Tovább...