kezi.hu: Vezérekre várva

– Éppen szokásos videózása után beszélgetünk. Mit látott másként egy nap után kívülről a Lipcse elleni találkozón?

– Belülről is rossz volt nézni és most így is rossz. Ha csak a statisztikát figyeljük, az első félidő elején kilenc-tíz technikai hibát követtünk el, legalább öt gólt kaptunk indításból, ráadásul egyéb plusz hibák is társultak, azaz labdaszerzésben, a kipattanók elérésében is gyengék voltunk. A Lipcse a visszazárásokban fegyelmezett, támadásban és védekezésben pedig hatékonyabb volt. Mi nem kézilabdás hibákat követtünk el, gondolok itt az akaratra, motivációra, lendületre. Ezekre nem is készülünk meccs előtt. A kezdeti sikertelenség, az ijedtség viszont visszavetett bennünket, kivette az akaratot a mérkőzésünkből, és pszichikai-fizikai értelemben felemésztette a csapatot ahhoz, hogy visszakapaszkodjon. A mérkőzést a hatgólos differencia jól tükrözi, de összességében a két csapat között nincs ekkora különbség.

– El voltak keseredve a hazafelé tartó úton a játékosok?

– A buszon egyrészt a fáradtság miatt, másrészt amiatt, hogy éjszaka utaztunk, ezt nem vettem észre igazán. Egyikünk sem volt boldog, de a mérkőzés után tartottunk már egy rövid összefoglalót, a többit majd a pénteki videózáson elemezzük ki. Tovább kell lépnünk.

– Gondolta volna tavasszal a rájátszás kezdetén, hogy októberben arról beszélgetünk, milyen esélyei vannak a Debrecennek a Bajnokok Ligájában két forduló után?

– Akkor bizonyosan nem gondoltunk erre. Tavasszal a Vác legyőzésével és a bajnoki döntőbe jutással elindult valami, de gyorsan hozzáteszem, hogy az akkori csapatom azokban a tulajdonságokban, amikben Lipcsében hibáztunk, tehát fegyelemben, koncentrálásban, felülmúlta a mostanit. Ezzel együtt nagyon büszke vagyok a csapatra, mert a mögöttünk hagyott időszak nemcsak azt foglalja magában, hogy bajnoki ezüstérmesek lettünk, hanem azt is, hogy a csapat formája azóta nem esett vissza. Megmutattuk, hogy igenis képesek vagyunk felvenni a versenyt nagycsapatokkal is, és olyan sikereket elérni, amire felkapják a fejüket Európában.

– Utoljára talán a kilencvenes években figyelt fel ennyire a kontinens a DVSC-re, amikor szintén Ön vezette a csapatot. Lát valamiféle hasonlóságot a két sikeres generáció között?

– Igen, 1995-ben és 1996-ban az akkori DVSC EHF-kupát nyert. Nehéz lenne az összehasonlítás a maiakkal, de a régi csapat annyiban mindenféleképp előrébb járt, hogy voltak vezéregyéniségei, gondolok itt elsősorban Csapó Erikára, Jeddi Máriára, Szopóczy Brigittára. A mostaniak még jelenleg is úton vannak, hogy azzá váljanak, mert hiába játszott Bulath, Mörtel vagy Borbás is már külföldön, ott csak kiegészítő emberek voltak. Még nem válhattak nemzetközi sztárrá, amire most lehet esélyük. A mi csapatunk erejét a csapatfegyelem adja. A csapattaktikában mindenkinek megvan a maga szerepe és ezeket az apró lépéseket megtéve haladunk előre. Van, amikor ebben többet hibázunk, a Lipcse ellen például a befejezéseknél történt ez meg. De a közös videózáshoz úgy próbálom meg összevágni a filmet, hogy látszódjon a játékosok arca is, lehessen látni a lelki történéseket is, amiket egy-egy szituációnál megbeszélhetünk.

– Ennyire fontosnak tartja a mentális felkészülést?

– Igen, hiszen egy-egy mérkőzésen óriási pszichikai nyomás alatt van a csapat. A taktika betartása jelentős elméleti tevékenység, ami sok erőt kivesz a játékosokból. Erre is készülni kell. Nem lehetünk fáradtak, szeretnénk mindenhol jól szerepelni, de még a bajnokság felénél sem járunk, a BL-ben már túl vagyunk a selejtezővel együtt öt mérkőzésen, és négy még hátravan. Minimum négy.

Forrás: kezi.hu

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com