NBI 2007/2008DVSC-Aquaticum-Tajtavill-Derecske KK 29-29Király Annamária

Király Annamária: "Csak a Loki!"

Kiri tízévesen kezdett kézilabdázni - Halász Ferenc irányítása mellett - Balmazújvároson. Viszonylag fiatalon visszavonult, de így is kétszáz mérkőzésen védett az élvonalban. Azóta egyetemet végzett, férjhez ment és egy családi vállalkozásban dolgozik.

2021. augusztus 20., 07:30 - sportstatisztika.com (Tóth András Balázs)

Fotó: Kócsi-Király Annamária

- Jól indult a karriered, sokszoros utánpótlás-válogatott voltál. Mik a legjobb eredményeid?

- Már az ifi-válogatottban is szóhoz jutottam, de csak néhányszor. Aztán juniorban már sokkal többet játszottam, 2005-ben (Brno) negyedikek lettünk a világbajnokságon. De nagyon büszke vagyok a főiskolás vébékre is (Gdansk, Jesolo és Nyíregyháza), ahol két ezüstöt és egy aranyat "termeltünk". Mátéfi Eszter, majd Varga József volt a szövetségi kapitányunk. Olyan csapattársaim voltak, mint például Temes Bernadett, Tomori Zsuzsa, Triffa Ágnes, vagy éppen a Lokiból Soós Viktória.

- A DVSC-ben milyen volt a bemutatkozásod?

- Már Komáromi Ákos utolsó szezonjában bekerültem a felnőtt keretbe, de aztán ő végleg visszavonult és átadta a stafétát Balogh Zoltánnak. Sajnos, Szász Mária már a második mérkőzésen súlyosan megsérült, így nekem kellett beugrani Irina Szamozvanova mellé, alig 18 évesen. Szerintem nem vallottam szégyent, több meccsen is jól ment a védés, pl. a sokszoros BEK-győztes osztrák Hypo elleni győzelemnél. Nagyon nagy meccs volt, akkor dobott Orbán Annamária 15 gólt. Talán kevesen emlékeznek már rá, de abban az évben a Hypo a magyar bajnokságban szerepelt.

- Aztán a kispadra ismét új edző, Laurencz László érkezett. Nála mennyi szerepet kaptál?

- Irina visszavonult, ketten maradtunk nagyon fiatalok Kolsofszki Noémivel. Logikus volt, hogy hoztak egy rutinos kapust mellénk, Vorozscovát, de azért mi is elég sokat védtünk. Plusz mellette ott volt a korosztályos és a főiskolai válogatott, nem unatkoztam.

- Még két szezont védtél a Lokiban, aztán négy év "kitérő" után visszatértél...

- Igen, Derecskén, Nyíradonyban, Hódmezővásárhelyen és Veszprémben húztam le egy-egy évet, de mindig is Debrecen volt a szívem csücske, hazajöttem! Akkor kezdett a kétszeres ezüstérmes csapat szétesni, bár az első hat meccsből ötöt megnyertünk, de nagy nevek mentek el sorban, így csak a nyolcadik helyen végeztünk. Azért a sokak által jósolt kiesést simán elkerültük. Tehát ha nem is egy óriási sikerrel, de a jól végzett munka örömével vonulhattam vissza az élvonaltól, megtettük, amit lehetett.

- Abban a csikócsapatban mindenki hihetetlenül fiatal volt, de te sem voltál még 27 éves. Mi volt a probléma?

- Achilles és térd. Egyeztettem orvosokkal, felmérték az ízületeim állapotát, és azt mondták, 100%-os már soha nem lesz. Fontosabb volt az egészségem, nem kockáztattam.

- Az NB I. után még három szezont védtél alsóbb osztályokban.

- Igen, Balmazújvárosra tértem vissza. Az NB II-ben még aktív szerepet játszottam a feljutásban, aztán az NB I/B-ben már tényleg egyre kevésbé bírta a térdem, így a harmadik szezonban már inkább csak kapusedzőként szerepeltem, csak néhány meccsre álltam be védeni. Egy ideig még a juniorcsapat edzője lettem, de aztán szép lassan véget ért a sportkarrierem.

- Ha visszagondolsz erre a pályafutásra, melyik meccs ugrik be elsőként?

- Ahogy kikerültem Derecskére, az első meccs a Hódosban, 2008. januárban. Nagyon furcsa volt vendégjátékosként menni az öltözőbe! Ott Varga József, nálunk Köstner Vilmos volt az edző. Szinte "Loki I - Loki II" mérkőzés volt: Sütő M., Rácz, Kudor, Szabados, Kereki, Lajtos és Kolsofszki volt akkoriban Derecskén, rajtam kívül. Óriási meglepetésre két perccel a vége előtt még kettővel vezettünk, aztán Csáki Viki dobott egyet, a vége előtt két másodperccel pedig egy szabaddobás-figurából Szűcs Gabica bebombázta nekem az egyenlítő gólt. Nagyon közel voltunk a győzelemhez. Mi sírtunk, a Loki pedig örült az egy pontnak, furcsa volt.

- A civil életben hogy boldogultál?

- Mivel a Szegedi Tudományegyetemen közgazdász diplomát szereztem, ezt próbáltam hasznosítani. A családi vállalkozásunkban dolgoztam, a Hotel Balmaz szállodavezetője voltam. Jelenleg a két testvéremmel - bátyámmal és öcsémmel - viszünk egy saját vállalkozást (König Units Kft.), ahol kontroller vagyok.

- Család, gyerekek?

- 2018-ban mentem férjhez. Nincs még gyermekünk, de a közeljövőben mindenképpen gondolkozunk a családbővítésben is!

- Van egy közös szenvedélyünk: a vállalhatatlanul fárasztó szóviccek...

- Mert a Besenyő családon nőttünk fel. Amikor az elsőre teljesen értelmetlennek tűnő poénon elgondolkozol, hogy "mi vaaan?", aztán leesik a megfejtés, majd egy fejcsóválás és egy fájdalmas sóhaj kíséretében a kezedbe temeted az arcod... Veszprémben volt ebben nagy partnerem Ábrahám Szilvia, totál ki tudtuk készíteni a teljes csapatot!

- Lassan tíz éve lesz, hogy visszavonultál, de szinte semmit nem változtál azóta. Hogy csinálod?

- Pozitív életszemlélet! Mindenben meglátom a jót, nem idegeskedek fölöslegesen, elfogadom magamat. Ha visszamehetnék az időben, nem is változtatnék semmit. Büszke vagyok arra, hogy a Debrecen játékosa lehettem. Jó szájízzel vonultam vissza, ez így volt kerek és egész.


A mosolybrigád - A bajnoki 4. helyezett DVSC-Valdor 2005/2006


Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 10., 21:02

Győzelemmel ünnepeltük a kupagyőzteseket

A DVSC 30 évvel ezelőtt nyert először EHF Kupát. A mostani csapat a Dunaújváros elleni 11 gólos győzelemmel tisztelgett a kupagyőztesek előtt. Tovább...

május 8., 17:00

Kupagyőztesek egymás közt!

A jelen játékosainak meccsén a múlt csillagait ünnepeljük. Szombaton 18 órakor DVSC SCHAEFFLER - Dunaújváros meccs a Hódosban. No meg a 30 éve EHF Kupát nyert debreceni csapat köszöntése! Tovább...

május 3., 19:59

Győzelem Békéscsabán

Húsz percig volt szoros a Békéscsaba elleni mérkőzés, a folytatásban a DVSC SCHAEFFLER fokozatosan növelte előnyét és végül kilenc góllal győzött. Tovább...

május 1., 17:00

Folytatás a Viharsarokban

Május 3-án, szombaton 18 órakor az ősi rivális, Békéscsaba otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az MKSZ YouTube-csatornáján lehet élőben követni. Tovább...

április 26., 18:55

Kiütéses győzelem a Mosonmagyaróvár ellen

A DVSC SCHAEFFLER a játék minden elemében felülmúlta a Mosonmagyaróvárt. 17 gólos győzelem lett a vége. Tovább...