Az előző szezont Csabán töltő Kudor Kittit is meglepte a lila-fehérek gyenge rajtja, de óva int attól, hogy lebecsüljük pénteki ellenfelünket.
2011. szeptember 27., 14:24 (BA)
Derecske-Nyíradony-Hódmezővásárhely-Békéscsaba útvonalon tért vissza nyáron Kudor Kitti a Lokihoz. A tehetséges irányító a 2010/11-es bajnokságban a csabaiak játékosa volt, így számára kicsit érdekesebb lesz a pénteki, keleti-rangadó.
– Sok barátot szereztem Békéscsabán, furcsa lesz ellenük pályára lépni, s persze nagyon jó lenne győztes meccs után zrikálni őket péntek este – mondta Kitti a kedd délelőtti edzés után. – Magam sem tudom, mi lehet oka a Csaba gyenge rajtjának, hiszen úgy hallottam, nagyon jól sikerült a csapat felkészülése, az edzéseken jól dolgoznak, a meccseken azonban semmi sem sikerül nekik, ezért állnak jelenleg egy ponttal a tabella utolsó előtti helyén. Nem szabad, hogy ez a helyezés megtévesszen minket, hiszen pénteki ellenfelünk mindenkire veszélyes lehet, hatalmas hiba lenne, ha lebecsülnénk őket. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megkezdik a felzárkózást, ám nem most pénteken.
Kitti 2006 nyarán, 18 évesen igazolt el a Lokiból, s öt év után tért vissza nevelőegyesületébe.
– Mindig is az volt a vágyam, hogy egyszer a DVSC felnőttcsapatának játékosa legyek, s ez most valóra vált – folytatta az irányító. – Jó csapat alakul most, de az tény, hogy meglehetősen hullámzó a teljesítményünk. Sokan úgy vélik, hogy a fiatalságunk miatt van, de szerintem más az oka. Talán túlzottan megnyugtat minket, ha előnybe kerülünk, hátrányban pedig sokszor kapkodunk. Ezen igyekszünk változtatni, hiszen szeretnénk minél előrébb végezni a bajnokságban, s jó lenne néhány meccset magabiztosan nyerni, hogy a hajrában már ne legyen ok izgalomra. Bár a szoros győzelemért ugyanúgy két pontot adnak, mint a tízgólos sikerért, ránk férne egy kis nyugalom!
A DVSC-Fórum – Békéscsaba mérkőzés a televíziós közvetítés miatt a megszokottól eltérő időpontban, pénteken 19.15-kor kezdődik.
BA
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...