BEK 1988/1989Lützellinden-DMVSC 18-22Komáromi Ákos

Komáromi Ákos: "Még nem láttam ilyen jól védekezni a csapatot"

Hétfőn este hazajött a DMVSC

1989. március 1. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

A DMVSC női kézilabdabajnokcsapata hétfőn az esti órákban hazaérkezett Debrecenbe a Bajnokcsapatok Európa Kupájában vívott NSZK-beli találkozó után, amelyen a debreceniek bravúrosan kiharcoltak a legjobb négy közé jutást. Bizony a Debrecenben elszenvedett kétgólos vereséget kővetően sokan szinte hihetetlennek tartották a visszavágó eredményét, a négygólos debreceni győzelmet. A lelkes szurkolók szinte csodáról beszélnek, és nagy örömmel tölti el a hajdú-bihariakat Komáromi Ákos együttesének sikere. Mielőtt a geisseni találkozó részleteire kitértünk volna, Komáromi Ákos emlékezetében először visszalapozott az előző sorsolásig:

- Amikor néhány héttel ezelőtt megtudtuk, hogy a Lützellinden lesz az ellenfelünk a BEK-ben, úgy éreztük, hogy leküzdhető ellenfelet kaptunk. A kelleténél jobban megnyugodtunk, és bizony az első mérkőzésre nem tudtunk kellőképpen koncentrálni. Szinte biztosnak tartottuk, hogy Debrecenben győzni fogunk, s emiatt a DMVSC sajnos nem játszott felszabadultan, a Lützellinden viszont fennállása óta egyik legjobb formáját mutatta. Ellenfelünk másfél héttel ezelőtt csak vergődésre kárhoztatott bennünket szurkolóink előtt.

- Mennyire érzi felelősnek magát a debreceni kudarcért, amelyet szerencse re egy héttel később sikerült feledtetni?

- Nem vonhatom ki magam a felelősség alól, hiszen úgy érzem, csapatomat nem tudtam kellőképpen ráhangolni az első mérkőzésre. Nem tudtam érvényt szerezni a megbeszélt taktikának, sem támadásban, sem védekezésben. Debrecenben Medgyessyné és Törökné felváltva kísérték a román világklasszis Leontét, viszont a többi játékos nem értette meg, hogy ha Leonte elszakad őrzőitől, akkor nekik is be kell segíteni. Ráadásul támadásoknál nem sikerült jól érvényesítenünk a kétbeállós játékot. Mindezen tapasztalatok felhasználásával éreztük, hogy a taktikát is meg kell változtatnunk.

- Ezek szerint egészen másképp készültek a visszavágóra.

- Valóban így volt, egész héten azt gyakoroltuk, hogy Dörnernét és Kádárnét "áthelyeztem" védekezésre a jobb oldalra. A taktika szerint Leonte elé állítottam Dörnernét, arra kényszerítve az ellenfelet, hogy befelé tartson, és ott a mélységben jól kilépő Kádárnéval találkozzon. Dörnerné viszont felszabadulva így megoldhatta a világklasszis beállós Ercsics semlegesítését. Megváltoztattuk támadó taktikánkat is. mégpedig oly módon, hogy szükségét láttuk a nyugatnémetek nyitott, kitámadó védekezését sok mozgással lekötni. Ezáltal vagy az átlövőket vagy az üresbe befutó játékosokat lehetett tiszta helyzetbe hozni. Ebben a taktikában is Dörnémének jutott az oroszlánszerep. A taktikai felkészítés mellett a pszichikaira is nagy hangsúlyt fektettem. Megnyugtattam a játékosokat, hogy mindenki többre képes, mint amennyit Debrecenben nyújtott. Most már nincs veszteni való, viszont ne a mindenáron győzelemre törekedjenek, hanem sokkal inkább arra, hogy a rábízott feladatokat maximálisan végrehajtsák.

- A bravúros eredmény szerint a csapat tagjai megfeleltek a követelményeknek.

- Úgy érzem, hogy maximálisan, hiszen mindenki óriási lelkesedéssel küzdött, és csaknem teljesen végrehajtotta a rábízottakat. Különösen kiemelném Tóth Ildikót, aki bravúrosan védett, Kádárnét, aki védekezésben jeleskedett és Dörnernét, aki az említett taktika kulcsfigurája volt. Utóbbi mind védekezésben, mind támadásban hallatlanul sokat nyújtott, sokszor jól elzárt Bocsiné előtt, aki így rendre megtalálta a réseket a nyugatnémetek védőfalán. Az első tíz perc után érezhető volt a zavar a nyugatnémetek soraiban. Szinte végig mi irányítottuk a játékot, és a második félidő közepétől meggyőző volt a fölényünk. Az 52. percben már 20-14-re vezettünk! A meglehetősen hangos dudákkal felszerelt közönség olyan csendben üldögélt, hogy a pályán mindegyik játékosunkkal tartani tudtam a kapcsolatot. Az NSZK-beli szurkolótábor a végén már annyira tárgyilagos volt, hogy még a mi góljainkat is megtapsolta. Azt hiszem, hogy a Lützellinden részben magának is köszönheti a vereséget, hiszen tagjai a debreceni győztes mérkőzés után tudat alatt elintézettnek vélték a továbbjutást, s elbízták magukat. Leonte például elmondta a visszavágó után, hogy egész héten tanulmányozták a DMVSC taktikáját, s azt hitték, hogy ugyanazt követjük, mint az első mérkőzésen.

- Hogy viselte el a kiesést dr. Jürgen Gerlach, a németek fanatikus edzője?

- Meglehetősen nehezen, de ez természetes. Minden bizonnyal ő az NSZK legjobb női edzője, de érezhető, hogy módszereit a német játékosok még nem fogadják el úgy, mint az idegenlégiósok, akik szerződésüknél fogva jobban kiszolgáltatott helyzetben vannak. Egyébként minden elismerésem dr. Jürgen Gerlaché, aki sokkal több a csapatban, mint egy edző. Technikai vezető és menedzser is.

- Milyen volt az ünneplés a győztes csata után?

- A játékosok közül mindenki sírt, hallatlanul boldog volt, hiszen sikerült rendezni a "tartozást" a lelkes debreceni közönségnek, amely valószínűtlennek tartotta a továbbjutást. A siker főleg a csapat érdeme, amely egységes egészként megértette feladatát. Továbbá azoké, akik az elmúlt héten segítőkészen, jóindulatúan tanácsokat adtak nekünk. Nagyon sokan "hozzászóltak" az első mérkőzéshez, még kollégáim közül is. Különösen jólesett az Amerikából hazatért Faludy Mihály biztatása, hogy fel ne adjuk. Végeredményben az együttes a taktikát rendkívül fegyelmezetten követve, okosan és önfeláldozóan játszott, így védekezni még sohasem láttam a csapatot.

- Kedden Baselban kisorsolták a BEK-elődöntő párosítását. E szerint a DMVSC ellenfele a Hypobank Südstadt, a döntőbe jutásért. Elégedett a párosítással?

- Elégedett vagyok, bár Európa legjobb négy csapata között már nincs könnyű ellenfél. Szupercsapatnak tartom a bécsieket, amely az elmúlt évben már BEK-döntőt játszott a Szpartak Kijevvel, az elődöntő másik ágán a román bajnokkal mérkőző szovjet csapattal. Legutóbb minimális különbséggel szenvedett vereséget a Hypobank a döntőben, viszont az idei BEK-ben győzelmet győzelemre halmozott. Erejét mutatja, hogy Topolnyikiben és Lipcsében is győzni tudott, kettős győzelmekkel jutott el idáig. Én legalább olyan jó csapatnak tartom a Hypobankot, mint a BEK-védő Szpartak Kijevet, azzal a különbséggel, hogy a bécsiek nemzetközi menedzselése sokkal jobb. Úgy látszik, hogy a Südstadt menedzsere, Gunnar Prokop több éve céltudatosan építi csapatát, amelyet magyarok is erősítenek. Ugyanis az együttes edzője Csík János, kapusa pedig Rácz Mariann, átlövői közül kiemelkedik Gódorné Nagy Mariann, a jugoszláv származású Kolar-Merdan oldalán. Honfitársaink mindhárman főszerepet vállaltak néhány évvel ezelőtt a budapesti világbajnokságon kivívott ezüstéremben.

- Hogyan alakul a DMVSC programja ezután?

- Kedden és szerdán pihennek a játékosok, csütörtöktől intenzíven készülnek. A hét végén, vasárnap Szegeden a Budaprint ellen harcolnak a bajnoki pontokért, majd azt követően a válogatottak Neubrandenburgba utaznak. Márciusban még két bajnoki mérkőzés vár ránk, 18-án Budapesten az Építők ellen és 25-én Debrecenben a Spartacusszal szemben. Mivel azonban a Hypobank ellen március 13-a és 23-a között kell lejátszanunk mérkőzéseinket a BEK-ben, így minden bizonnyal kérni fogjuk a szövetségtől a bajnoki találkozók elhalasztását. Annak nem örülök, hogy sajnos a bécsiek ellen - akárcsak a BEK előző fordulóiban - ismét hazai pályán játsszuk az első mérkőzést - fejezte be Komáromi Ákos, aki maga is pihen a csütörtöki edzésekig.


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 10., 21:02

Győzelemmel ünnepeltük a kupagyőzteseket

A DVSC 30 évvel ezelőtt nyert először EHF Kupát. A mostani csapat a Dunaújváros elleni 11 gólos győzelemmel tisztelgett a kupagyőztesek előtt. Tovább...

május 8., 17:00

Kupagyőztesek egymás közt!

A jelen játékosainak meccsén a múlt csillagait ünnepeljük. Szombaton 18 órakor DVSC SCHAEFFLER - Dunaújváros meccs a Hódosban. No meg a 30 éve EHF Kupát nyert debreceni csapat köszöntése! Tovább...

május 3., 19:59

Győzelem Békéscsabán

Húsz percig volt szoros a Békéscsaba elleni mérkőzés, a folytatásban a DVSC SCHAEFFLER fokozatosan növelte előnyét és végül kilenc góllal győzött. Tovább...

május 1., 17:00

Folytatás a Viharsarokban

Május 3-án, szombaton 18 órakor az ősi rivális, Békéscsaba otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az MKSZ YouTube-csatornáján lehet élőben követni. Tovább...

április 26., 18:55

Kiütéses győzelem a Mosonmagyaróvár ellen

A DVSC SCHAEFFLER a játék minden elemében felülmúlta a Mosonmagyaróvárt. 17 gólos győzelem lett a vége. Tovább...