BEK 1988/1989DMVSC-Lützellinden 20-22Komáromi Ákos

Komáromi Ákos: "Mindenki a győzelmet várja tőlünk"

A vezetőedző mérsékelten bizakodó.

1989. február 19., 02:00 - BEK-műsorfüzet

Fotó: Nagy Gábor

DMVSC

- Két ellentétes vélemény alakult ki mostanában a DMVSC női kézilabdacsapatáról. Egyesek szerint az együttes túljutott már a csúcson, míg mások újabb sikereket várnak, remélnek a debreceni lányoktól. Mi erről a véleménye?

- A "bennfentesek" máris elásták a csapatot, ezzel szemben a szurkolóink nagyon bíznak bennünk.

- Ön is bizakodó?

- Mérsékelten. Nagyon keserves mérkőzésre számítok, de nem adom fel a reményt. Talán, ha fordított lenne a sorsolásunk, akkor az esélyeink is nagyobbak lennének.

- Ebben a diplomatikus mértéktartással megfogalmazott optimizmusban én némi keserűséget is érzek. Mindez a balszerencse rovására írható csupán - sérülések - vagy egyéb gondok is terhelik az ön vállát?

- Kétségtelen, hogy ebben a pillanatban a legsúlyosabb gondot a sérülések jelentik. A válogatott Bocsiné, bár már játszott bajnoki meccsen, még nem a régi. A fizikai állapota kiváló, de meglátszik a játékán, hogy közel három hónapot kihagyott. Ráadásul a Ferencváros elleni MNK-visszavágó mérkőzésen, január 27-én Nagy Zsuzsa is megsérült, Achilles-ín szakadást szenvedett. Arról már nem is szólok, hogy hosszú ideje nem játszik Szilágyi Katalin sem, aki előbb a sérülése és műtéte miatt, később pedig azért nem léphetett pályára, mert bejelentette, hogy kisbabát vár.

- A jobbátlövő Nagy Zsuzsa kiválása azt hiszem különösen érzékenyen érintette önt, most a kupamérkőzést megelőzően. Sokan, még a szakmabeliek sem érzékelik egészen világosan, hogy a csapatjátékban, a szerkezetben mi az ő szerepköre tulajdonképpen. Nekem teljesen világosan úgy tűnik, hogy Nagy Zsuzsa valójában nem is átlövő szerepkört lát el, hanem mint másik irányító vesz részt a játékban támadáskor és védekezéskor egyaránt.

- Örülök ennek a kérdésnek, mert sok támadás ér engem és Zsuzsát az utóbbi időben. Valóban, én is így fogalmazok, hogy elvesztettük a jobboldali irányítónkat, illetve a védelem meghatározó egyéniségét. Nagy Zsuzsa adottságai olyanok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy egyértelműen lövőjátékos legyen. Ezzel szemben ő a posztjáról bejátssza az egész pályát. A felállt védelemmel szemben az ő kapcsolatrendszere a legfontosabb. Helyzetbe hozza társait a jobboldaltól a baloldalig. Kiváló érzéke van a bejátszásokhoz. Igaz, hogy a felsoroltak kevésbé látványosan jelennek meg, mint például Medgyessyné esetében, aki teljesen más stílus képviselője. Ám ők ketten a DMVSC irányítói és talán ennek is szerepe van az eddigi sikerekben. Ez egy különlegességnek számít a hazai, de a nemzetközi mezőnyben is. Sokaknak nem szimpatikus a játéka, mert gólokat várnak tőle, holott ő ezen speciális képességei révén hasznos, sőt szinte pótolhatatlan tagja együttesünknek.

- Valahogyan mégis helyettesíteni kell.

- Igen. Most ezt a szerkezeti beidegződést kellene gyorsan átalakítani. Az összes támadási megoldásunk balkezes átlövőt (irányítót) feltételez. Amennyiben Bocsiné még nem lesz teljesen egészséges, úgy kényszerhelyzetben a tapasztalt Kádárné játszik majd ezen a poszton. Nem lesz könnyű dolga egyikőjüknek sem.

- Ezek a sérülések egyre gyakrabban tizedelik meg a sorokat. A játékosok között van olyan, például Tóth Ildikó, akinek a térdét már négy alkalommal is megműtötték. Mivel magyarázható, hogy talán nincs is olyan játékos a csapatban, aki ne feküdt volna már műtőasztalon?

- Ez a társaság hosszú évek óta nagyon komoly teljesítménykényszerben él. Kevés ilyen csapat van - nemcsak a kézilabdában - amely hasonló nagyságrendű és minőségű feladatokat oldott, old meg. Ezt a feszítő sorozatot mi mindvégig kis létszámmal teljesítettük. Talán itt keresendő a bajok gyökere. A mélyebb okok? Én négy pontban fogalmaznám meg azokat.

1. Évek óta a magyar bajnokság élvonalában vagyunk.

2. MNK-ban ugyancsak évek óta döntőt játszunk, tehát végigverekedjük magunkat egy hosszú, kimerítő sorozaton.

3. A nemzetközi kötelezettségeink szintén jelentős terheket rónak ránk. Kupamérkőzések, túrák, barátságos és bemutató mérkőzések formájában.

4. Több válogatottat adunk, és ez nekik még plusz megterhelést jelent januártól decemberig. Rengeteg utazást az edzőtáborokba és vissza, valamint a magyar válogatott versenynaptárában szereplő világversenyekre, tornákra, kupaküzdelmekre.

- Próbáljuk meg ezt részleteiben is megvilágítani kicsit!

- Talán kezdjük azzal, hogy mindebből mit vállal egy átlagos NB I-es csapat? Úgy-ahogy végigjátssza a bajnokságot, hamar kiesik az MNK-ból, nincs nemzetközi kupakötelezettsége és a válogatott részére sem ad játékost. Az év nagy részét, kivéve talán a bajnoki fordulók idejét, végiglötyögik. Óriási a különbség a pszichikai és fizikai tehertételben, teherviselésben.

- Ezzel szemben a DMVSC...

- Ezzel szemben mi iszonyatos munkát végzünk egész éven át, mert nekünk mindent meg kell nyerni. Nekünk csak az a kunszt!

- Ez az elvárás mindenki részéről.

- Igen, és senki sem mondja, hogy ezt, vagy azt most ne vállaljátok. Minden feladat nagyon fontos és ez borzalmas teherré kezd válni mindannyiunknak.

- Egyik feszültségforrásnak tüntette fel a válogatottak szerepeltetését. Ez kényes téma, hiszen köztudott, hogy a szövetségi kapitány egyszemélyben az egyik fővárosi rivális csapat edzője (Korábban más személyek, esetében hasonló gondok már többször előfordultak!) Már most az év jelentős hányadában az "ellenlábas" mester kezei között vannak a debreceni játékosok, akik olykor-olykor hazatérve a válogatott edzőtáborozásairól enyhén szólva nincsenek olyan állapotban, mint az itthonmaradott társaik...

- A felkészülés jelentős részében csonka, fél vagy még ennyit sem kitevő csapattal vagyok kénytelen dolgozni. De ezzel nem is lenne még baj, mert hát az meg sem fordulhat az ember fejében, hogy a válogatott érdeke ne lenne előrébbvaló. Az viszont valóban sok-sok gondot és bosszúságot okoz, hogy érzem és látom: kizsigereljük ezeket a lányokat, asszonyokat, az élsportolókat. Nekem mindig a hetvenes évek diósgyőri futballistái jutnak az eszembe, ha ilyen "rémálmok" gyötörnek. Volt egy kitűnő csapat, Veréb, Salamon, Kutasi, Tatár, Borostyán és a többiek - amely egyszer csak összeroppant, mert minden terhet rápakoltak. Nehogy így járjunk mi is!

- Összesen hány meccset, tétmérkőzést vívnak a DMVSC legjobb, válogatott játékosai évente?

- Hatvan-nyolcvan tétmérkőzésen szerepelnek, amelyeken mindig a legmagasabb elvárásoknak kell megfelelniük.

- Mi lehet a megoldás?

- Valamilyen egészséges kompromisszumra lenne szükség. Mindenképpen bővíteni kellene a játékos-állományunk keretét, hogy a terhek jobban megoszthatók legyenek.

- Addig is itt az újabb erőpróba.

- A bajnokság nyitánya, amely főpróba volt, nem sikerült. A színházban ilyenkor azt szokták mondani, hogy nem baj, majd sikerül az előadás...


Forrás: BEK-műsorfüzet

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

november 17., 20:14

Nem sikerült

Kevesebb hibával, koncentráltabban játszott a Valcea, így a visszavágót is megnyerte és végül kettős győzelemmel jutott az Európa Liga csoportkörébe. A DVSC SCHAEFFLER búcsúzott a nemzetközi porondtól. Tovább...

november 16., 17:00

Nehéz lesz, de sikerülnie kell!

Kétgólos hátrányból vág neki a DVSC SCHAEFFLER a SCM Ramnicu Valcea elleni visszavágónak vasárnap 18 órakor a Hódosban. Tovább...

november 13., 19:44

Fontos győzelem Mosonmagyaróváron

Végig kiegyenlített mérkőzésen, komoly küzdelem árán, nagyon értékes két pontot szerzett a DVSC SCHAEFFLER Mosonmagyaróváron. Tovább...

november 12., 17:00

Bronzérmesek egymás közt

Szerdán a szezon egyik legfontosabb bajnokija vár Mosonmagyaróváron a DVSC SCHAEFFLER csapatára. A 17.30-kor kezdődő találkozót az M4Sport élőben közvetíti. Tovább...

november 10., 19:02

Szoros meccsen, kétgólos vereség Romániában

A hazai együttes a félidőben még öttel vezetett, de kőkemény munkával sikerült két gólra felzárkózni a végére. A továbbjutás kérdése teljesen nyitott, izgalmas lesz a visszavágó. Tovább...