Komáromi Ákos: Újra itthon

Komáromi Ákos érkezését fellélegezve fogadta a szak­mai közvélemény - egyér­telmű bizakodással várták ténykedését, annak ellenére, hogy egy kieső csapattól jött Debrecenbe. A Dunaújváros­ban eltöltött pontosan egy tucat esztendőt bravúros munkálkodásnak ismerik or­szágszerte: kizárólag saját erőre támaszkodva szinte a semmiből kovácsolt NB I-es gárdát. Úgy, hogy kitűnő munkatársakat toborzott maga mellé, s olyan bázist épí­tett ki a Kohász szakosz­tályában, amelyből még so­káig táplálkozhat a magyar kézilabdázás. Úttörőolimpikon gyerekekkel indulva ju­tott el odáig, hogy az NB I-be tornázta fel magát az egykor megyei bajnokságban szere­pelt férficsapat. Mint szakve­zető azzal dicsekedhetett, hogy a felnőttek tizennyolc fős keretében csupán a két kapus nem volt saját neve­lésű játékos; hogy 1975 óta mindig OIK-döntőbe jutott az ifi csapat (háromszor nyert aranyérmet), s hogy évek óta állandóan adott ifjúsági vá­logatott játékost a klub.

Együtt a kollégákkal

- Nyugodtan építkezhet­tünk, nem voltak türelmet­lenek az ottaniak - tekint vissza a harminchét eszten­dős sportvezető a dunaújvá­rosi munkakezdésre most, amikor ismét egy új szakasz kezdődik az életében. - Egy évtizedre előre kellett ter­veinket megszabni, ennyi időt adtak arra, hogy erős kézilabdaéletet teremtsünk a Duna-parti városban. Hoz­záláttunk, s kiépült a sportiskolai rendszer, esztendőről esztendőre több mint száz fiatallal foglalkoztunk terv­szerűen. Nagyszerű edzői kol­lektíva jött össze, egymás ke­ze alá adtuk az emberanya­got, egymást erősítettük - sorolja az irigylésre méltó körülmények összetevőit. Az­tán rögtön megfogalmazza határozottnak tűnő terveit is, megelőzve ezzel a közbekí­vánkozó kérdést: - Igen,valahogy így kellene dolgoz­nunk itthon, Debrecenben is.

Ülünk a sportcsarnok le­látóján, s miközben a játék­téren az ifjúsági együttes gyakorol, az edző a beszélge­tést gyakran megszakítva kommentálja a látottakat. Emlékezetébe vési az ügyes mozdulatokat, neveket je­gyez a füzetébe. Meg-megszakad a monológ, de mindig visszatér a félbehagyott mon­dathoz.

- Debrecenben ezerszer jobbak a lehetőségek, mint Dunaújvárosban. Készen áll az egyesületi piramis, sok a szakosztály, hatalmas a me­gye, van honnan toborozni az utánpótlást. Csak bánni kell tudnunk az anyaggal! Bele­kezdünk! Az úgynevezett tartalékcsapattal, valamint a sportiskola úttörő és serdülő korosztályú gyerekeivel a fe­leségem foglalkozik, az NB-s ifi csapattal Lovas Katalin, az ötödik-hatodikos fiatalok­kal pedig Nagy Béla. S az­tán itt vannak a társegyesü­letek. Kollegális kapcsolatot akarok a megyében dolgozó edzőkkel, igen így mondom, hogy akarok, mert csak egy­mást segítve léphet előre a hajdú-bihari kézilabdázás. Közös munka esetén csak idő kérdése a siker.

Komáromi Ákos nem tar­tozik a vándoredzők közé. A kereskedelmi szakközépisko­la elvégzése után sokáig Balmazújvároson tanított, s mi­közben levelező hallgatóként diplomát szerzett a nyíregy­házi Tanárképző Főiskola testnevelés-történelem sza­kán, ügyes kis társaságot to­borzott diákjaiból. Kézilab­dázói, Kordás Pistáék úttörő­olimpiát nyertek 1969-ben Pécsett. Az edző-testnevelő hat évig volt Üjvároson, az­tán egy hirtelen lépéssel a Duna-menti iparvárosba köl­tözött.

- Próbára akartam tenni önmagamat. Úgy éreztem, hogy a balmazújvárosi körül­ményekét már kinőttem. A lehetőségek határt szabtak az elképzeléseknek, s én olyan helyre vágytam, ahol minden energiámat a kézilabdázásnak szentelhetem, a sportágért él­hetek, dolgozhatom.

- Itt volt a szomszédban Debrecen...

- Hívtak, hívogattak, de konkrét lépés nem történt. Csak akkor, amikor kezet adtam a dunaújvárosiaknak. Ekkor pedig már nem vál­toztattam a szavamon. - Ti­zenkét évet töltöttem ott, elő­ször a fiúcsapat, majd 1973-tól a felnőtt együttes élén.

Női csapat - férfias játék

- Örök életében férfiakkal dolgozott. Nem jelent gondot most a váltás? Sarkítva fo­galmazva: hogyan volt bá­torsága elvállalni egy női együttes edzőségét, hiszen a cseréből adódóan rengeteg a buktató, s bár a sportág azo­nos, szinte alapvetően más feladatot jelent ez a mun­ka...

- Nem tagadom, hogy rengeteg fejtörést, nehézséget okozott, s okoz még ma is az új feladat. Először is, alig is­merem a női mezőnyt, s nem volt fogalmam arról sem, hogy itt milyen csapatot ka­pok kézbe. Jelenleg együtte­semből csak Batát láttam ját­szani korábban, még Kapi­tány Feri edzősége idején a Bethlen diákjaként. Juhásznéra pedig még úttörőjátékos korából emlékezem - s most utólag, másfél évtized múl­tán derült ki vele kapcsolat­ban a nádudvariak egyik csalafintasága: ahogy néztem a tagsági könyvében a szüle­tési évszámot, akkor döbben­tem rá, hogy Etát "túlkoros­ként" szerepeltették egykor ellenünk, a Balmazújvárossal vívott úttörőolimpiai mérkő­zésen. A többiekkel kapcso­latban még ilyen távoli él­ményem sincs.

- Miként lehetséges a gyors akklimatizálódás, a zökkenőmentes átállás?

- Elsősorban azáltal, hogy nem szégyen tanulni, hasz­nos dolgokat másoktól elles­ni. Sokat segít a felkészülési időszakra tervezett számta­lan mérkőzés, az MNK-sorozat, a Napló Kupa és a vidék­bajnokság. Játék közben lá­tom együttesemet, s ismerem meg a jövendő bajnoki ellen­feleket. Szükségesnek tartom a képmagnó használatát - Dunaújvárosban éveken át volt rendszeres segítőtársunk e masina. Nemcsak az ellen­felekről szerezhetünk így kö­zösen kiértékelhető tapaszta­latokat, hanem utólag saját meccseinket is elemezhettük. Fölösleges bizonygatni e mód­szer előnyeit.

- Van azért pozitív oldala is a férficsapatnál eltöltött sok-sok esztendőnek, nem?

- Feltétlenül. Elsősorban a fizikai felkészítés terén. Úgy hiszem, hogy korábbi ta­pasztalataim alapján én egy kicsit férfiasabb szellemben, erőteljesebb munkával kö­zelítek a női csapathoz. A kézilabdázás olyan, mint a tornasport: a gyengébb nem képviselői három-négy év ké­séssel itt is átveszik a férfiak által már használt "eleme­ket". No, ezen a területen most egy kicsit megugorhatunk. Talán sikerült megvalósítani, hogy gyorsabb, ke­ményebb, férfiasabb lesz a DMVSC-lányok játéka, meg­előzzük ezzel az ellenfeleket.

Zokszó nélkül

- Egyhónapos debreceni edzősködés, s az eddig leját­szott mérkőzések alapján megfogalmazódtak már az első benyomások?

- Egyszerre kaptam többet és kevesebbet is annál, ami­re előzetesen számítottam, összehasonlítva a férficsa­patnál végzett munkával, úgy látom, hogy a nőknél könnyebb az edző munkája: nagyobb a játékosok befoga­dóképessége, többet várnak a szakvezetőktől, lehet velük közösen alkotni. Jó alapot ad az, hogy akarják a fejlődést, s ennek érdekében zokszó nélkül vállalják a kemény munkát. Más kérdés, hogy a férfiak körében eltöltött évek alapján technikailag-takti­kailag képzettebb gárdához szokott az ember - de ez nem elsősorban a debreceniek hibája, hanem a két nem közötti színvonalkülönbségre utal.

- A közönség számára váratlan volt az MNK-mérkőzéseken nyújtott kiemel­kedő teljesítmény. Vajon lehet-e az ott látottakból a jö­vőre vonatkozó következteté­seket levonni?

- A döntőbe jutásnak örül­hetünk, hiszen reális számí­tás szerint az is elképzelhető lett volna, hogy csoportunk­ban nem elsőként, hanem ne­gyedikként végzünk. Vétek lenne e sikert túlértékelni. Az MNK hétfőn kezdődő bu­dapesti hatos döntőjében szoros eredményeket, tisztes helytállást várok a gárdától. A fő feladatunk a bajnokság, mely az idei magyarországi VB miatt sűrített menetrendszerint zajlik majd. Az alap­vető kérdések már tavasszal tisztázódhatnak, hiszen a hu­szonkettőből tizenhárom for­dulót ekkor rendeznek. Ép­pen ezért különösen fontos, hogy az idénykezdetre állan­dósítsuk a formánkat, hogy a lányok már az áprilisi mér­kőzéseken tudásszinten al­kalmazzák azokat az akció­elemeket, formációkat, me­lyeket most az edzéseken annyit gyakorolunk.

Miközben búcsúzkodunk, azt próbálom magamban sorbavenni, hogy Komáromi Ákos munkába állásával mennyi új dolgot kell majd megszoknia a DMVSC-mérkőzések közönségének. Új­donság, hogy változott a stí­lus, észrevehetően gyorsabb, színesebb lett a játék, s nyu­galom honol a kispadon. Ré­gebben nem lehetett a debre­ceni specialitások között em­líteni azt sem, hogy az egyik edző tanulni, konzultálni in­duljon a városban tevékeny­kedő kollégájához. Az NB I-es szakvezető most ezt teszi, s a beszélgetést követően az NB I. B-s D. Közútépítők gyakorlására készül - szem­lélődni. Az otthoni telefon beszerelésére azért vár türel­metlenül, mert megkönnyíti érintkezését játékossal, klub­vezetővel, a pesti szövetségi emberekkel, kollégákkal egy­aránt. A szerkesztőségbe ér­kező megyei napilapokra azért vetett szemet, mert azokból részletesen lehet tá­jékozódni a csapat leendő el­lenfeleiről. S noha ő ugyan már nyolc esztendeje szakedző, felesége ilyen jellegű tanulmányainak azért örül különösen, mert még szoro­sabb, egyértelműbb lesz ott­hon a sportággal való kapcso­lat. Hiszen mondani sem kell: a Komáromi család életét a kézilabda tölti be. Úgy, ahogy a férj egykor a Dunaújváros­ba való távozáskor elképzelte.

Árvay Sándor

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com