Komáromi Ákos

Komáromi: "Megvédeni a bajnoki címet"

Vasárnap 10 óra 30 perckor kezdődik a női kézilabda NB I őszi idénye.

1988. szeptember 3. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

Fotó: Nagy Gábor

Az I. Barnevál-kupát nyert DMVSC

A Budapesti Spartacus - Építők találkozóval csütörtökön megkezdődött az 1988-89-es női kézilabda NB I második harmada, azaz az idei őszi idény. A bajnoki táblázaton vezető Építők vereségével a DMVSC jól járt, amely holnap, vasárnap délelőtt fél tizenegykor folytatja a pontvadászatot a Győri Richardsszal szemben. Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban sorra kerülő mérkőzésen a Gyúró, Rózsa játékvezetői kettős működik közre.

A DMVSC egy héttel ezelőtt kiválóan szervezte meg az I. Barnevál-kupa nemzetközi tornát, amely a bajnokság főpróbája volt. A hét folyamán még két előkészületi mérkőzést vívtak a debreceniek, a másodikat csütörtökön délután a spanyol válogatott ellen, amelyet 23-14 (15-6) arányban legyőztek. Bocsiné 7, Dörnerné 5, Szunyogh pedig 3 góllal járult hozzá a győzelemhez. A DMVSC vendégeként Debrecenben edzőtáborozó spanyol válogatott tagjai tegnap, pénteken délután indultak vissza hazájukba.

- Mi a tapasztalata közvetlenül az őszi idény rajtja előtt a csapat játékáról? - érdeklődtem pénteken délelőtt Komáromi Ákostól, a DMVSC vezetőedzőjétől.

- Úgy érzem, hogy az együttes jó erőben van, de az akciók "ritmusa" nem tökéletes, vagyis még egy tornán kellett volna részt vennünk, több játékra lett volna szükségünk. Egyébként az I. Barnevál-kupa volt az általunk eddig megrendezett két nemzetközi torna közül a legszínvonalasabb és a legjobban szervezett. A Barnevál segítségével és Németi Gyula szakosztályvezető irányításával kitűnő munkát végeztek a szervezők.

- Közismert, hogy a Barnevál ez év elején vette át a szakosztály szponzorálását. Okozott-e ez lényeges változásokat a csapat háza táján?

- Az együttes anyagi háttere, alapvető működési feltétele a Barnevál színrelépésével maximálisan biztosítva van. Újdonság, hogy július elsejétől játékosaink már nem úgynevezett sportállásokat töltenek be a MÁV-nál, hanem hivatalosan is a DMVSC sportmunkatársai, szerződtetett kézilabdázók. Mindez a Barneválnak és az egyesület vezetésének köszönhető. Persze még bőven vannak tennivalók a szakosztályon belül, egy korszerű videoberendezésre, gyúróhelyiségre és erőfejlesztő eszközökre lenne még szükségünk.

- Milyennek tartja a bajnokság őszi idényének sorsolását?

- Bizony nem könnyű a helyzetünk. A BHG és az FTC ellen Debrecenben lépünk pályára, az Építők, a Bp. Spartacus és a Vasas pedig idegenben fogad bennünket, de a békéscsabai, szegedi és miskolci találkozók is nehéznek ígérkeznek. Ettől függetlenül, úgy érzem, hogy ha ősszel nem lesz komoly sérültünk, akkor első helyen zárjuk a szezont és végül jövő tavasszal képesek leszünk megvédeni a bajnoki címet. Ebben természetesen lelkes szurkolóink nagyon sokat segíthetnek, akik reméljük hogy az idegenbeli meccsekre is elkísérnek bennünket.

- Mit szól hozzá, hogy az Építők vereségével lényegében meglepetéssel kezdődött a szezon?

- Azt hiszem, hogy az Építők hozzánk képest a másik végletbe esett, vagyis túlterhelte magát, mert sok kupában vett részt a nyár folyamán. Úgy tűnik, hogy túl vannak játszva a játékosai. Persze a Bp. Spartacus az FTC-től átigazolt Kántorral sokat erősödött, és szerencsés helyzetben van, hiszen csak a bajnokságra kell összpontosítania. Talán ezért nyert.

- Tóth Ildikó és Szilágyi Katalin felépültek sérülésükből, s Bocsi Tamásné Debrecenbe érkeztével is jól járt a DMVSC. Sokan kiváncsiak, hogy az ugyanolyan poszton számításba vett Bocsiné átigazolásával a jövőben mennyire veszi számításba Nagy Zsuzsát?

- Egy egészséges rivalizálás alakult ki a két jobbátlövő között, mindketten nagyon lelkesen dolgoznak. Nagy Zsuzsa helyzete valóban megváltozott, de szerencsére ő is bizonyítani akar és erre lesz is lehetősége. Védekezési erényeit és társaival való összeszokottságát veszem majd figyelembe, Bocsiné javára pedig a nagy lövőerő szól. Bár ő a vártnál sokkal hamarabb beilleszkedett a csapatba, de még össze kell szoknia a többiekkel.

- Vasárnap a győri csapat az első ellenfél.

- Sajnos kisebb-nagyobb sérültjeink vannak. Szilágyi Katalin háromhetes kétkapus játék után vett részt a Barnevál-kupán. A Magdeburg ellen jól is játszott, ám a spanyol válogatott elleni találkozó második félidejében bokaszalag-húzódást szenvedett, ezért csaknem egy hetet ki kellett hagynia. Viszont már pénteken részt vett az edzésen. Nagy Zsuzsa könyöksérüléssel bajlódik, s nem valószínű, hogy vasárnap pályára lép. Szarvas és Hüse pedig kölcsönjátékosként szeptember 8-ig a D. Közúttal az NSZK-ban túrázik, így őket sem vehetem számításba. A Tóth I., Szilágyi, Bocsiné, Medgyessyné, Törökné, Dörnerné, Szántó kezdő csapat szerepel minden bizonnyal, míg a cserepadra Fritsch vagy Nagy K., Kádárné, Bojtor, Szunyogh és Nagy Zs. ül le. Természetesen győzelemmel szeretnénk kezdeni az őszi idényt s megörvendeztetni szurkolótáborunkat.

- Sok sikert a bajnokság folytatásához s a bajnoki cím megvédéséhez!


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

október 16., 20:22

Ott a bravúrpont!

Elképesztő izgalmak közepette szerzett pontot a DVSC SCHAEFFLER a világsztárokkal teletűzdelt Ferencváros ellen. Ami nem sikerült Győrben, az most összejött. Tovább...

október 16., 10:08

"Remélem, Debrecen az Eb-n is szerencsét hoz" - Füzi-Tóvizi Petra szerint valami "átkattant" a női kézilabda-válogatottnál

Bármilyen furcsán hangzik, Füzi-Tóvizi Petra esetében mégis igaz: hosszú út vezetett Debrecentől Debrecenig. A 25 éves beálló 2018-ban a cívisvárosban lett junior-világbajnok, majd bekerült a felnőttválogatottba, de a tokiói olimpiáról szőtt álmai az utolsó pillanatban szertefoszlottak. Ez azonban csak elszántabbá tette a DVSC-vel a közelmúltban hosszabbító kézilabdázót, és Párizsban már oszlopos tagja volt a hatodik helyet elérő csapatnak, s most már az tölti ki a gondolatait, hogy év végén minél jobban szerepeljen a részben hazai rendezésű kontinenstornán. Tovább...

október 15., 17:00

Újabb erőfelmérő: a Fradi érkezik szerdán

A 101. Loki-Fradi rangadó következik az NB I-ben, amelyre minden idők legerősebb keretével érkeznek a bajnoki címvédő fővárosi zöld-fehérek. Ezt a csapatot ugyanis egyértelműen a BL-győzelem reményében rakták össze! Tovább...

október 14., 18:38

Vad Mária: Mindörökké Kinizsi!

A furcsa becenevű szélső, "Szivar" hosszú évekig játszott a Debreceni Kinizsi csapatában, majd egy szezont a DVSC-ben is szerepelt 1978-ban. Évtizedekig dolgozott a Dohánygyárban, ma is Debrecenben él. Tovább...

október 11., 12:00

Sándor Györgyi: Furcsa búcsú

"Gyuri" 1971-72-73-ban állt a Loki kapujában, majd viharos körülmények között távozott. Különböző csapatokban sokáig játszott Budapesten és környékén, csapatkapitány is volt. Ma már hat unoka nagymamája, 48 éve él boldog házasságban. Tovább...