Szombaton, Veszprémben lép pályára a DVSC-Fórum, a bajnokságot a miénkhez hasonló célokkal kezdő házigazda ellen.
2011. október 14., 12:38 (BA)
Mindenki egészséges, azaz a legerősebb keretével utazhat Köstner Vilmos csapata Veszprémbe, ahol szombaton 17.15-kor lép pályára, a mérkőzést a Sport Klub élőben közvetíti. A csapat eddig hibátlan idegenben, hiszen Szekszárdon és Kiskunhalason is nyerni tudott. Ezúttal nehezebb feladat vár a lányokra:
– Mértékadó lesz a szombati találkozó, hiszen a miénkhez hasonló képességű, vagy erősebb csapattal még nem játszottunk idegenben – mondta Köstner Vilmos. – Jó erőfelmérő lesz, hiszen a veszprémiek nagyon megerősödtek a nyáron, s bár jelenleg pontszámban mögöttünk járnak, azt el kell ismerni, hogy nekünk eddig kedvezőbb volt a sorsolásunk. Az sem téveszt meg minket, hogy az utolsó hazai meccsüket nehezen nyerték meg a Kiskunhalas ellen. A Veszprém ugyanis jó csapat, s elsősorban a volt DVSC játékosokkal lett erősebb.
Bizony, a másik oldalon sok lesz az ismerős arc, hiszen a szezon előtt a Lokiból igazolt szombati ellenfelünkhöz Bulath Anita, Kiss Éva és Juhász Gabi, de Nagy Ivett is eltöltött egy évet Debrecenben. Rajtuk kívül Azari Fruzsina Fehérvárról, Mayer Szabina pedig Győrből került Gyurka János csapatához.
– A Győrön és a Fradin kívül sok csapat pályázik a négy közé jutásra, így a Veszprémen és rajtunk kívül a Vác, a Fehérvár, a Siófok és az Érd, s megfigyelhető, hogy ezek az együttesek egymás ellen mindig szoros, kiélezett meccseket játszanak – folytatta a Loki szakvezetője. – Így természetesen a szombati is komoly csata lesz, ennek megfelelően készültünk. Több érdekes pontja is lesz a meccsnek, így a tévéközvetítés és a tőlünk Veszprémbe szerződött játékosok jelenléte. Ők biztos kettőzött motivációval küzdenek majd, de ugyanezt várom saját játékosaimtól is. A hazai környezet a Veszprém mellett szól, de mi sem vagyunk esélytelenek. A fő feladat a Kiss Évivel való párharc lesz. Ő ismer minket, mi ismerjük őt... Érdekes lesz! Erős a veszprémiek kezdősora, de igyekeztünk felkészülni belőlük. Szoros, jó meccset várok, s szerintem a már említett tényezők döntenek majd a pontok sorsáról.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...