Két vereség után a Vác otthonában javíthat a DVSC-Fórum, ehhez koncentrált játékra van szükség.
2012. április 27., 20:01 (BA)
Szombaton 18 órakor kezdődik a Vác-Loki meccs, s ha figyelembe vesszük, hogy az alapszakaszban mindkétszer legyőztek minket a Duna-partiak, kijelenthetjük, hogy nem a DVSC-Fórum a meccs esélyese.
– Hétfőtől készülünk a szombati meccsre, s elég sok a tartozásunk a váciakkal szemben, hiszen az alapszakaszban kétszer is legyőztek minket – mondta Köstner Vilmos. – A hét első felében jó munkát végzett a csapat, mind fizikailag, mind a technikai, taktikai feladatokat figyelembe véve elégedett lehettem. A fiúkkal közös gyakorlásokon elégedett lehettem a támadásokkal és a figyelmes, fegyelmezett védekezéssel egyaránt. Az utóbbi napokban már sajnos sok volt a hiba, főként a ziccereknél, s ez egyértelműen koncentrációs probléma. Erre fel is hívtam a lányok figyelmét, hiszen enélkül csak terv marad, amit gyakorlunk. Kétszer is videóztunk, s bár megállapíthattuk, hogy a Vác az első félévben mutatott remekléséhez képest kicsit visszaesett, az MK bronzmeccsén ismét megmutatták erejüket. Ellenünk a februári, váci meccsen roppant magabiztosan játszottak, különösen Klivinyi és Uhraková játszott nagyon jól, rájuk, illetve az akkor hiányzó Tápai Szabinára nagyon kell ügyelnünk szombaton. A fehérvári második félidő játékával lehet esélyünk, de csak akkor, ha az alapszakaszban mutatott koncentrálás és küzdőszellem jellemzi a csapatot. Ezek nélkül a középmezőnybeli, nálunk általában jobb képességű csapatok ellen nem lehet esélyünk a bravúrra!
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
november 15., 20:17
Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...
november 14., 19:10
A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...
november 14., 13:37
Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...
november 11., 18:00
A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
november 8., 22:27
Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...