A másik ágon a Fradi otthon kezd az ukránok ellen.
2006. március 21., 11:24 (DZL)
Bécsben megtartották a nemzetközi kupák sorsolását. Az EHF-ben a DVSC a horvát bajnok Podravka vegeta Koprivnicát kapta ellenfélül. A párharc első meccs ott lesz április 15-én vagy 16-án, majd a visszavágót egy héttel később Debrecenben rendezzük. Oláh Sándor ügyvezető azt mondta, hogy a második mérkőzés várhatóan 23-án lesz este hattól. A DVSC vezetője kedvezőnek ítélte a sorsolást, külön öröm, hogy idegenben kezdi a párharcot a Loki. Csapatunk vezetése tiszteli az ellenfelet. Tudjuk, hogy ebben a körben már nincs könnyű összecsapás. A DVSC szeretne a döntőbe jutni, amire a szakemberek szerint jó esélye van a Bíró-gárdának.
A másik ágon FTC-Motor Zaporozsje összecsapások lesznek.
De mit is kell tudni a Kapronca gárdájáról?
A horvát bajnok Podravka Vegeta Koprivnica ebben a szezonban a Bajnokok Ligájának második fordulójában (októberben) kezdte az európai menetelését. A főtábláért vívott párharcot idegenben lőtt kevesebb góllal vesztette el a gárda a montenegrói ZRK Buducnost MONET ellen. Otthon 28-22-re nyertek, míg Podgoricában 24-18-ra kaptak ki.
Idén januárban folytatták a harcot a horvátok, de ezúttal már csak az EHF Kupában. A 3.körben az izlandi Haukar Hafnarfjördur nem volt nehéz ellenfele a kaproncaiaknak, akik kettős sikerrel tértek haza idegenből (37-24 és 39-23 volt a javukra).
Jöhetett a negyedik forduló. A nyolcaddöntőben a spanyol Akaba Bera Bera-Pasajes San Sebastian legyőzte őket ugyan három góllal, de a visszavágón kilenccel volt jobb a Koprivnica gárdája. Legutóbb pedig a címvédő Cornexit verték oda-vissza (28-26 Fehérvárott, 26-24 Kaproncán). Ez utóbbi tett nagy teljesítménynek számít.
A Debrecentől autópályán 523 km-re lévő Kapronca város együttese tizennyolc forduló után veretlenül vezeti hazája pontvadászatát. Legutóbb a tökutolsó Brodot végezték ki annak otthonában (13-47). A horvát bajnokság közel sincs olyan erős, mint a magyar, de a Podravka elég ütős kis együttes. A párharc abszolút kétesélyes. Gazdasági szempontból nem olyan rossz ez a párosítás. Hogy szakmailag mi lesz? Azt majd meglátjuk.
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...