Amint sejteni lehetett, Köstner Vilmos, a csapattal 1995-ben és 1996-ban EHF-kupát nyerő edző lett a Debrecen új trénere. A szakember a szezon végéig a felnőtt együttes mellett tovább irányítja a Loki utánpótlását is.
2010. február 16., 15:11 (kezi.hu)
1995-ben a norvég Baekkelagets Oslo, 1996-ban pedig a szintén norvég Larvik ellen nyert EHF-kupát Köstner Vilmos vezetésével a Debrecen, az edző pedig hosszú évek után ismét leül a felnőtt csapat kispadjára, miután Bakó Botond hétfő esti menesztését követően Gellén András klubtulajdonos a hajdúságiak utánpótlás-igazgatójával arról állapodott meg, hogy a szezon végéig a felnőtt együttes vezetését is Köstner Vilmos veszi át.
– A Debrecen egy fronton küzd tovább a szezonban, hiszen a Magyar Kupából és a KEK-ből is kiesett. Mi az együttes célja a bajnokságban?
– A célok változatlanok, a vezetőség a szezon elején a második hely megszerzését tűzte ki, ez most sem változott – monda el érdeklődésünkre Köstner Vilmos.
– Képesnek érzi a csapatot a BL-selejtezős hely megszerzésére?
– Úgy érzem, a keret alkalmas arra, hogy a második helyre befusson, ezt bebizonyította a Buducsnoszt elleni KEK-visszavágó is, amelyet hét góllal megnyert a csapat, és a város, a remek szurkolótábor is megérdemli, hogy ünnepelhesse a Lokit.
– Rövid távra tervez a kispadon, vagy hosszabb együttműködésről állapodtak meg a klubvezetéssel?
– Egyelőre június 30-ig leszek a felnőtt csapat vezetőedzője, ezzel párhuzamosan azonban az utánpótlás szakmai igazgatói poszton is tovább dolgozom. Úgy érzem, kollégáimmal együtt meg fogom tudni oldani a kettős feladatot, és a fiataloké a jövő, nagyon fontosnak tartom a képzésüket, hogy pár éven belül már ők is a Loki erősségei legyenek. Gellén Andrással abban állapodtunk meg, hogy a csapat sikerességétől, illetve a játékosokkal kialakított kapcsolatoktól függően meglátjuk, maradok-e a "nagycsapatnál" a következő szezonra is.
– Legnagyobb edzői sikereit éppen a Lokinál érte el. Vágyott a visszatérésre?
– Rengeteget köszönhetek a debreceni kézilabdának, bárhol is dolgoztam, mindig is debreceninek tartottam magam, de bevallom, nem terveztem, hogy újra leülök a felnőttek kispadjára. Ebben a helyzetben azonban úgy éreztem, nem mondhatok nemet, segíteni szeretnék.
– Mikor indul a közös munka?
– A Podgorica elleni KEK-mérkőzést követően a lányok két nap pihenőt kaptak, így szerdán csapunk bele a sűrűjébe. Először átbeszéljük a teendőket, aztán jöhet a munka. Hétvégén a Hunniát fogadjuk, majd a Kiskunhalast, március elején pedig Vácra utazunk, rangadóra. Addig nincs sok időnk, nem is nagyon lehet új játékot begyakoroltatni a lányokkal, de azon leszek, hogy minél eredményesebbek legyünk!
kezi.hu
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...