Köstner Vilmos

Köstner Vilmos, 60!

Ma ünnepli hatvanadik születésnapját a DVSC-TVP szakmai igazgatója, a klub történetének egyik legsikeresebb edzője.

2014. május 7., 15:29

Ózdról indult, Debrecenben lelt otthonra. A génjeiben volt az edzői szakma, s nem mellesleg volt kitől tanulnia, hiszen Komáromi Ákos mellett dolgozhatott a Lokinál. Kiváló párost alkottak, remekül kiegészítették egymást.

Természetes volt, hogy amikor Komáromi Ákost szakosztály-igazgatóvá nevezték ki, Köstner Vilmos lett a vezetőedző. Az 1994/95-ös szezonban debütált önállóan, s mindjárt fel is jutott a csúcsra, a Loki irányításával megnyerte az EHF-kupát. Nem is akármilyen napon, 1995. május 7-én, a mester 41. születésnapján. Zengett is a gjöviki csarnokban a „Boldog születésnapot” – című nóta. Egy év múlva a kupa történetében először megvédte címét a Loki, ezúttal a sors megadta, hogy hazai pályán, a Hódosban ünnepelhessen a csapat.

Később dolgozott a nyíregyházi férficsapatnál, volt a Vasas, a Cornexi, a Tajtavill-Derecske (Tajtavill-Nyíradony) edzője, majd utánpótlás szakmai igazgatóként tért vissza szeretett csapatához. Aztán 2010-ben, Bakó Botond távozása után újra ő lett a vezetőedző, s egy újabb sikerszéria következett. A DVSC ezüstérmes lett a bajnokságban, s a lengyelországi selejtezőtorna megnyerésével kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Újabb történelmi tett. 2011-ben újra ezüstérmes lett a csapattal, de a sikeres folytatás elmaradt, az anyagi nehézségek miatt szétesett a sikercsapat.

A mester azonban maradt, s a Lokihoz hű fiatalokkal kiharcolta a bentmaradást.

A 2012/13-as szezon óta szakmai igazgatóként ténykedik a klubnál, emellett az 1996-os korosztály edzője. „Mellékesen” pedig tagja régi barátja, a szövetségi kapitányként dolgozó Németh András stábjának.

Volt olyan bajnokság, amelyet döntetlen nélkül játszott végig csapata, ez most mégis a hatodik X, melyhez ezúton kíván sok boldogságot a Loki kézilabdázóinak és szurkolóinak nagy családja.


Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 17:16

Sima győzelem a rangadón

Esélyt sem adott az Esztergomnak a DVSC SCHAEFFLER a forduló rangadóján. A meccs elejétől kezdve koncentrált, magabiztos teljesítményt nyújtott a csapat, így végül nagy különbséggel nyert. Tovább...

február 27., 18:00

Fókuszban a bronzérem

Az Európa Ligában remeklő esztergomi csapatot fogadja szombaton 15 órakor a Hódosban a DVSC SCHAEFFLER. Harmadik a negyedik ellen, igazi bajnoki rangadó jön! Tovább...

február 22., 16:25

Minden jó, ha a vége jó

Ismét szoros mérkőzést játszott egymás ellen a DVSC SCHAEFFLER és az OTP Group Buducnost, de csakúgy mint Montenegróban, most is mi örülhettünk a végén. Győzelemmel zártuk a csoportkört. Tovább...

február 21., 16:00

Győzelemmel zárni a csoportkört!

Február 22-én, vasárnap 14 órakor a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen zárja a BL-csoportkört a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

február 18., 20:01

Acélos teljesítmény a Vasas otthonában

A meccs elejétől kezdve koncentráltan és magabiztosan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 gólos győzelmet aratott a Vasas otthonában. Tovább...