EHF 1999/2000DVSC-Valdor-Interinvest Mostar 31-17

Kötelező feladatnak tűnik a továbbjutás

Utolsó idei tétmeccsén a debreceni közönségnek is játszik a Bíró-gárda.

1999. november 6. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Az EHF-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján hatgólos előny birtokában fogadja a DVSC-Valdor női kézilabdacsapata a bosnyák Interinvest Mostar együttesét vasárnap 16 órától a Hódosban.

A lányok a mostari 27-21-es győzelem és a hétközi fehérvári bajnoki siker után önbizalommal telve várják a visszavágót, Bíró Imre edző szerint azonban a csapat nem engedheti, és nem is engedi meg magának, hogy félvállról vegye a kupameccset. Már csak azért sem, mert a Loki az EHF-kupában még soha nem vesztett hazai pályán.

- Ez lesz idén az utolsó tétre menő találkozónk, s ennek megfelelően szeretnénk lelkes, a közönséget is magával ragadó kézilabdával előrukkolni - mondta a Naplónak a Loki edzője. - A legutóbbi két idegenbeli mérkőzésünkön nyújtott játékunkat a saját szurkolóinknak is meg akarjuk mutatni. Miután a Mostart Boszniában is megvertük, a célunk természetesen az, hogy ezúttal is győzzünk - zárta rövid nyilatkozatát a tréner.

Idegenbeli győzelmüknek köszönhetően Borókék fél lábbal már a legjobb nyolc között érezhetik magukat, a bosnyákok csak abban az esetben juthatnak tovább, ha legalább hét - 28 dobott gól esetén pedig hat - találattal nyernek Debrecenben.

A Hódos Imre-sportcsarnok vasárnap délután fél háromkor nyitja meg kapuit, s a kilátogató szurkolók a kupamérkőzés előtt az önkormányzati képviselők és az újságírók kispályás focimeccsét tekinthetik meg. A bérletesek ülőhelyeit háromnegyed négyig tartják fenn a rendezők. A mérkőzést a török Kücükyilmaz, Altan kettős dirigálja.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...