NBI 2004/2005DVSC-Valdor-Pikker-PTE-PEAC 40-31

Kötelező gólzápor

A debreceniek a Gyôr elleni roppant balszerencsés vereség keserű emlékétôl kísértve készültek az elsô hazai két pont megszerzésére. Az esélyeket növelte, hogy a hétközi meccset betegség miatt kihagyó Szűcs Gabriella és a kisebb könyöksérüléssel bajlódó Vorozscova kapus egyaránt vállalni tudta a játékot.

2004. szeptember 27., 09:01 (Gurbán György (DEOL))

A meccs Borók Rita találatával indult. Ekkor még egyenlíteni tudott a Pécs, de megvillant az immár kezdôként lehetôséget kapó Csáki Viktória, aki ott folytatta, ahol szerdán abbhagyta, azaz jött, futott és ejtett (2-1). Ezután a másik szerdai remeklô, Alina Ariton nagyjelenete következett: a szélsô hetesbôl leültette a kapust, innentôl pedig - ahogy mondani szokták - nagyanyám télikabátban is bedobta volna a büntetôt (3-1). A Pécs szintén hetesbôl igyekezett tartani a lépést, ám innentôl nem volt mese. Négy Loki találat következett sorozatban, Orbán Annamária pazar egyéni játéka után Ariton hetese jött, majd ismét Csáki ejtette át a kapust, a remek Loki-pillanatokat pedig Ariton átlövésgólja koronázta meg (7-2). Hamarosan a hétközben még lázas beteg Szűcs Gabi jelezte - mindjárt kétszer - , hogy a pályán van, és a megint remeklô Ariton is kedvet kapott az ejtésre (10-3). A Loki kapujában Vorozscova fölényes magabiztossággal hárította a vendégek lövéseit, a Pécs ekkor jóformán csak büntetôbôl tudott betalálni. Csáki újabb két góllal igazolta tehetségét, közte a pályára lépô Ruta Latakaite is beköszönt (15-7). Az elsô félidô végi góltermésbôl kiemelkedett Ariton ellenkezô szélrôl lôtt gólja, majd Orbán megszerzett a hosszúnak tűnô indítást és beállította az elsô félidô végeredményét (19-10).

A második játékrészben jöhettek a Loki-cserék. Laurencz mester kedvére variálhatta a csapat felállását, Orbánból átmenetileg szélsô lett Ariton helyén, míg a jobbára csak védekezô Rácz Emese kapta meg az irányítói marsallbotot. Bejött Madai Petra is, akinek elsô – de korántsem utolsó – találata elôször hízlalta tíz gólra a különbséget (21-11). Ekkortájt lankadni kezdett a figyelem a védekezésben, enenk megfelelôen három pécsi találat következett zsinórban. Elkapta a fonalat a pécsinél sokkal jobb csapatokban is megfordult Csíkos Judit, aki gyakorta mattolta a debrecenieket. (21-14). Rácz Emese két találata helyrebillentette az egyensúlyt (24-15), a laza védekezés miatt azonban a túloldalon tovább folytatódhatott a Csikos-parádé (24-17), ami Borók Rita és Szűcs Gabi átlövésgóljai közepette is tartott (26-20). Szerencsére ismét megrázta magát a Loki. Madai Petra megint megvillant beállóból, majd két Borók-gól után Rácz Emese visszaállította a tízgólos különbséget (30-20). Ekkor ismét egy figyelmetlen szakasz következett a hektikus második játékrészben (32-25), de a remekül játszó Madai két találata után a pályára visszatéró Ariton visszahozta a tízes differenciát (36-26). A végjátékban tovább folytatódott a Madai-parádé, a beállós még háromszor vette be a pécsi kaput, így neki adatott meg az a dicsôség, hogy megdobja az utolsó pillanatokban a negyvenedik gólt (40-31).

Összességében megszületett a várt biztos Loki-siker. Ezt csak a nagyon sok kapott gól árnyékolta be némiképp. De nagyobb bajunk soha ne legyen...

Debreceni VSC - Pikker-PTE-PEAC 40-31 (19-10)

Debrecen, 900 nézô. V: Herczeg, Sápi

DVSC: Vorozscova - CSÁKI 6, Borók 5 (2), Orbán 3, Sütô M. 1, SZŰCS 6, ARITON 8 (2). Cs: Király, Kolsofszki (kapusok), Latakaité 1, Nyilas, MADAI 7, Rácz 3. Edzô: Laurencz László.

PÉCS: Lengyel - Somlai, BORBÉLY 4, Savanyó, Lutz 1, Stréb, KLÁSZ 8 (2). Cs: Takaró (kapus), CSIKOS 13 (5), Horváth Sz. 1, Gráner 3, Berta 1, Székely, Miklós. Edzo´´: Danyi Gábor.

Az erdmény alakulása. 5. p.: 3-1. 11. p.: 9-3. 16. p.: 12-4. 21. p.: 13-5. 26. p.: 15-9. 32. p.: 21-11. 35. p.: 21-14. 41. p.: 25-17. 43. p.: 26-20. 50. p.: 31-24. 57. p.: 37-30.

Kiállítások: 12, ill. 10 perc

Hétméteresek: 5/4, ill. 8/7


Gurbán György (DEOL)

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...