Kovács Adrienn: Egy rövid álom

- Az utánpótlásban mindent elértél, amit csak lehet. Miért nem lett ebből egy kimagasló felnőtt karrier is?

- Két fő oka is volt. Az egyik a sérülékenység. A bokáim alapból nagyon gyengék voltak, Dodó (Hornyák Dóra) figyelmeztetett mindig, hogy nehogy rálépjek valami nagyobb kavicsra, mert az azonnal 6 hét járógipsz! Végül aztán mégis egy térdsérülés hozta el a karrierem végét.

- Mi volt a másik ok?

- A lelki tényezők. Azóta már sokkal nagyobb önbizalmam van, de akkoriban szinte semmi nem volt. A csapatmunka, a közösség nagyon tetszett, de amikor pályára kellett lépni, menthetetlenül elkapott a lámpaláz. A közönség előtti szereplést nagyon sokáig nem tudtam kezelni. Lehet, hogy rossz sportágat választottam... Ne értsd félre, nem bántam meg semmit! Életem legcsodálatosabb évei voltak, 11 országban jártam a kézinek köszönhetően, remek embereket ismertem meg, nem cserélném el semmire.

- Mi az új kedvenc sportágad?

- A CrossFit, a funkcionális edzés. Nem járok versenyekre, csak magamért csinálom. Nekünk régen senki nem mutatta meg, hogyan kell például helyesen guggolni, nem is csoda, hogy annyi komoly sérülés volt. Ma már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a minőségi erőnléti fejlesztésekre, ezt jó látni.

- Hogyan indult a karriered?

- Én igazából kapus szerettem volna lenni, úgy éreztem, jó érzékem lett volna hozzá. Komárominé Éva néni fedezett fel, majd Varga Józsefhez kerültem. Ő mondta, hogy ilyen lövőerővel nem lehetek kapus. Ráadásul balkezes is vagyok, ami még nagyobb ritkaság. Szükség van rám a mezőnyben.

- Varga lett az ifi-válogatott kapitánya is. Hogyan volt az a 2005-ös ausztriai Európa-bajnokság?

- Csak a nyolcadik helyet szereztük meg, ami az előző évek bronzérmei után csalódás volt, de nekem egész jól ment a játék. Gólkirálynő lettem (a mai napig emlékszem az összes gólomra), benne voltam a torna álomcsapatában. Nagyrészt az EB-nek köszönhető, hogy végül itthon az év ifi játékosának is engem választottak. (A felnőtteknél pedig Görbicz Anitát.)

- Bár Bíró Imrénél mutatkoztál be a felnőtt csapatban, de utána másfél évig Varga József volt a Loki vezetőedzője. Vele szinte összefonódott a pályafutásotok.

- Tőle tanultam szinte mindent a "szakmáról", jóformán több időt töltöttem vele, mint a családommal. Mi, fiatalok, az NB I-ben persze még nem kaptunk annyi időt, de az NB I/B-ben komoly erősítést jelentettünk. Kettős igazolással előbb Nyíradonyban, majd Hajdúnánáson játszottunk páran, Kazai Csibe, Szűcs Niki. Nehezen viseltük, amikor mégis vereséget szenvedtünk. Segíteni mentünk, bíztak bennünk, ezért ha mégsem sikerült úgy egy-egy meccs, inkább el sem fogadtuk a meccspénzt, nem éreztük volna tisztességesnek. A sportszerűségre, az alázatra, sok minden másra megtanított a kézilabda, amiért azóta is hálás vagyok.

- A 2007/2008-as szezonban 17 meccsen 14 gólt szereztél a DVSC felnőtt csapatában. Ebből azonban 13-at egyetlen mérkőzésen. Ez hogy lehetséges?

- Általában nem kaptunk sok játékpercet, de akkor Podgoricában egy KEK-visszavágón a cseresoré volt a pálya. Az első meccs Debrecenben ugyanis 44-12 lett, így az ászok nyugodtan pihenhettek egy kicsit. Emlékszem, eszméletlen hideg volt a csarnokban, a cserék kabátban ültek a kispadon, de végül ott is simán nyertünk, 30-12-re!

- Még egy szezon Debrecenben, Bakó Botonddal és egy bronzéremmel...

- Nem sikerült igazán bekerülnöm a kezdőcsapatba, Bognár Barbi, Hornyák Dodó, Sinkarenko, Crap, Szrnka, Orbán Anna játszottak a belső posztokon. Kölcsön is adtak az idény végén Siófokra.

- Ők akkor jutottak fel az élvonalba - micsoda csavar a történetben - Varga Józseffel a kispadon!

- Igen, természetesen beszéltem vele is, örömmel és nagy reményekkel utaztam a Balaton partjára. Jó volt újra együtt dolgozni.

- Meg is lett az eredménye, az újonc Siófok 7. lett, te pedig 109 gólig jutottál a bajnokságban. A következő év mégis Imre Vilmossal kezdődött...

- Nála tanultam meg csak igazán futni! A bátortalanságom miatt nem ment úgy a játék, ahogy szerettem volna és ahogy elvárható lett volna tőlem, így szélső lettem. A stabil válogatott Bódi Bernadett volt a poszttársam, februárban a Fradi elleni meccsre viszont beteg lett. Tudtam, hogy itt a nagy esély, most akár 60 percet is kaphatok! Erre már a melegítésnél éreztem, hogy nagy a baj, az egyik lövés utáni leérkezésnél megreccsent a térdem. Végül játszottam ugyan, nem is keveset, de másnap lábra sem tudtam állni. Ez volt az utolsó meccsem. Műtét, mozaikplasztika, hetekig mankó. Siófokon pont jöttek az anyagi nehézségek, elváltak az útjaink, Kispesten tudtam volna visszatérni, de végül győzött az érzés, hogy az egészségem fontosabb... Inkább tudjak majd a gyerekeimmel szaladgálni a játszótéren, mint mindenáron a kézilabdapályán. Abbahagytam 23 évesen.

- Hiányzik?

- Egy évig még kézilabdával álmodtam. De érdekes módon gyakran fekete-fehérben. Azóta talán egy vagy két meccsre mentem ki, inkább nem fájdítottam a lelkem. Viszonylag hamar le tudtam zárni azt a történetet.

- Mi következett az élsport után? Munka? Család?

- Hamar találtam munkát egy ismerősöm révén, egy weboldalakat, webáruházakat készítő kis cégnél, itt Siófokon. Irodai asszisztensként kezdtem, végül már projektmenedzser voltam. Időközben férjhez mentem, megszülettek a gyerekek. A fiúk már 7 és 4 évesek, a kislányunk 3. A kicsiket még nem tudom, de a nagyfiam mese helyett is már régóta focimeccseket néz a tévében. Válogatott focista akar lenni. Jó kapus lenne belőle, szerintem nagyon jól véd!

- Ha már te nem lehettél kapus... Milyen új céljaid, álmaid vannak?

- Jelenleg apósomék vállalkozásában dolgozom, faházakat, kerti kiülőket, teraszokat csinálunk. De egy óvodai-bölcsődei dajka tanfolyamot is elvégeztem. Az írásbeli már sikerült, most készülök a szóbeli és a gyakorlati vizsgákra, jelenleg erre fókuszálok!

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com