BL 2025/2026DVSC-Schaeffler-Gloria Bistrita 33-34

Közel voltunk a bravúrhoz

Abszolút kiegyenlített mérkőzést játszott a DVSC SCHAEFFLER a nagy nevekből álló Bistritával. Benne volt a pontszerzés, de a véghajrában szerzett góllal végül nyerni tudott a román csapat.

2025. szeptember 13., 18:44 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Négy perc gólcsend után mi lőttük az első gólt. Aztán még hármat, úgy, hogy közben egyet sem kaptunk. 4-0-ás rohammal kezdtünk. A Bistritánank kellett hat és fél perc, mire be tudott találni. A 12. percben már öt góllal vezettünk, így nem csoda, hogy kisvártatva időt kért a vendégek edzője. Tartottuk a 4-5 gólos előnyt egészen a 21-ik percig, amikor egy eladott labdát követően könnyű gólt lőtt a Gloria. Háromra csökkent a fór, ekkor meg Szilágyi Zoltán kért időt. Ez sem nyugtatta meg azonban a csapatot. Egy-két elkapkodott támadás elég volt ahhoz, hogy a vendégek leforduljanak és felzárkózzanak. Sőt, a 28-ik percben újra egyenlő volt az állás és a szünetig már így is maradt. Ezzel együtt nagyot játszott a DVSC SCHAEFFLER az első félidőben.

A második félidő elején először vezetett a Bistrita, rögtön két góllal. Úgy tűnt, hogy ezt a játékrészt a vendégek kezdték frissebben. Az ötödik percben már a Bistrita vezetett négy góllal, ezt kellett valahogy ledolgozni a végéig. Küzdöttek is érte a lányok. Sikerült három, majd kettő gólra felzárkózni a játékrész közepéig, így nagyon izgalmas utolsó negyedóra várt a szurkolókra. A 18-ik percben azonban olyasmi történt, amit nagyon ritkán látni még kézilabda meccseken is. Egymás után három játékosunkat állították ki a játékvezetők, ráadásul Szabó Ninát piros lappal, durva szabálytalanság miatt. Hat a három ellen támadott a Bistrita. Ennek ellenére fel tudtunk jönni egy gólra kétszer egymás után! Ryde hetest védett, Toublanc betalált szélről, elképesztő, heroikus küzdelem folyt a pályán. Az 52. percben támadtunk az egyenlítésért és egyenlítettünk! Extázisban volt az egész csapat és a csarnok is!!! A 23. percben már újra mi vezettünk Jovovics góljával! De hamar jött a válasz. Egyszerűen megjósolhatatlan volt a meccs végkimenetele. Adok-kapok ment a pályán, potyogtak a gólok mindkét oldalon, a védekezésre már nem nagyon maradt energiája egyik csapatnak sem. Egy perc 52 másodperccel a vége előtt 31-33 volt az állás. Szilágyi Zoltán még egyszer, utoljára időt kért. Az ezt követő akcióból újra gólt lőttünk és egyetlenegy találat maradt a különbség. A román támadást kivédekeztük és maradt 40 másodpercünk egyenlíteni. Thorleifsdóttir be is talált a hét a hat elleni támadásunkból, csakhogy még volt 8 másodperc hátra és a románok gólt lőttek az üresen maradt kapunkba. A sport néha igazságtalan. A debreceni lányok előtt viszont le a kalappal!

BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ

DVSC SCHAEFFLER - GLORIA BISTRITA (román) 33-34 (15-15)

Debrecen, 2000 néző. V: Budzak, Zahradnik (szlovákok)

DVSC: Placzek - TOUBLANC 11 (8), Sercien-Ugolin 2 )1), SZABÓ N. 3, TÓVIZI 4 Jovovics 2, Petrus. Csere: RYDE (kapus), THORLEIFSDÓTTIR 6, HÁMORI 4, Juhász K. 1, Csernyánszki, Vámos M., Grosch, Hornyák D. Edző: Szilágyi Zoltán

BISTRITA: ARRUDA - FUJITA 9 (4), Arcos, OSTASE 2, Zimny, Gassama 3, Gutierrez 2. Csere: Perseca (kapus), NÜSSER 8 (2), Laszlo 1, KOBYLINSKA 5, DELGADO 4, Burlacsenko. Edző: Carlos Viver

Az eredmény alakulása: 6. perc: 4-0. 13. p.: 8-3. 22. p.: 11-8. 28. p.: 14-14. 35. p.: 17-21. 46. p.: 24-26. 54. p.: 29-28. 59. p.: 32-33.

Kiállítások: 10, ill. 6 perc

Hétméteresek: 11/9, ill. 8/6

MESTERMÉRLEG:

Szilágyi Zoltán: - Remekül kezdtük a meccset az első húsz percben nagyon jól játszottunk. Aztán visszaesett a védekezésünk színvonala, nem találtuk a ritmust és ezt kihasználta a Beszterce. A második félidő eleje nem sikerült, de büszke vagyok a csapatomra, hogy komoly hátrányból visszajöttünk és volt szívünk, talán ez a legfontosabb.

Carlos Viver: - A találkozó elején nem pörögtünk fel, nem sikerültek a lövéseink, de ebben benne volt az is, hogy ellenfelünk remekül játszott. A piros lap után eldönthettük volna a két pont sorsát, de nagyot küzdött a hazai csapat, így nüanszokon múlt a győzelmünk, ami így még értékesebb.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

január 10., 22:31

Másodszor is legyőztük a norvég bajnokot!

Második félidei kiváló játékának köszönhetően ismét legyőzte a Storhamart a DVSC SCHAEFFLER és ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Tovább...

január 9., 18:00

Négy világbajnok a Hódosban!

Január 10-én, szombaton, 20 órakor a norvég Storhamar ellen kezdi meg 2026-os BL-szereplését a DVSC SCHAEFFLER. Ellenfelünktől négy játékos volt ott a decemberi vb-n aranyérmet szerző norvég válogatott keretében. Tovább...

január 5., 20:17

Tízből tíz - a Vácot is legyőzte a DVSC SCHAEFFLER

Szoros első félidő után a második játékrészben hengerelt a DVSC SCHAEFFLER a Vác ellen. Tíz forduló után is száz százalékos a Loki a bajnokságban! Tovább...

január 4., 18:00

2026 első meccse: érkezik a Vác!

Az óesztendő utolsó előtti napján még pályán voltak a debreceni lányok, január 5-én pedig már újabb feladat vár a csapatra. Hétfőn, 18 órakor a Vác együttesét fogadjuk a Hódosban. Tovább...

2025. december 30., 20:09

Előszilveszteri gálaelőadás

Gálaelőadással búcsúztatta az óévet a DVSC SCHAEFFLER. 18 góllal verte a Kisvárdát a Loki, így továbbra is százszázalékos a bajnokságban. Tovább...