Krassói Ilona

Debreceni vagyok, a Szoboszlói Úti Általános Iskolába jártam. Barátnőimmel, Mátyus Marikával, Pásti Ildivel és Oszolyi Katival 13 éves korunkban (1961-ben) javasolta Kovács Lukácsné Rozika néni, hogy próbáljuk ki a kézilabdát is. A DVSC edzője, Bokor Feri bácsi ki is választott minket az ificsapatba.

Feri bácsi kitűnő atléta, középtávfutó is volt, ezért nagyon kemény edzéseket tartott, komolyan vette a fizikai felkészítést. Ennek hála, az akkor érvényben lévő kétszer 20 perces (majd később már kétszer 25 perces) játékidőt minden probléma nélkül bírtuk. A téli edzésprogram mezeifutás volt, a gyógyfürdőnél átöltöztünk, onnan futottunk ki a legnagyobb hidegben, bokáig érő hóban is a BIOGAL gyógyszergyárig. Minden egyes útba eső villanyoszlopot halálosan utáltunk, mert Feri bácsi szisztémája az volt, hogy egy oszlop gyors, egy oszlop lassú. Persze a séta sem lehetett túl lassú, mert közben ott tekert mellettünk a kerékpárjával és rajtunk tartotta a szemét. De milyen jó volt a végén a kamillás gőz levezetésként, ahogy visszaértünk a fürdőbe! A másik gyakran alkalmazott helyszíne egyébként a Vágóhíd utca túloldalán lévő elhagyatott temető volt, sokszor ott edzettünk a sírok között.

Fogarasi Jutka, Bánhidi Vali, a kapus Szabó Gizike, nagyon összetartó, jó kis gárda voltunk. Feri bácsi a sportolók nevelésére is nagy hangsúlyt fektetett, sokszor elkérte a MÁV hálókocsit és elvitt minket például a Nemzeti Múzeumba, vagy éppen Pécsre, Szegedre. Hány előadást láttunk a Szabadtéri Színpadon!

Akkoriban még tavaszi-őszi rendszer volt, közben a nyári felkészülés szinte minden évben Balatonbogláron volt. Sokszor mentünk Szegedre is, ott egy nemzetközi tornát rendeztek minden évben. Azért volt nemzetközi, mert a fiúknál volt egy jugoszláv csapat (Zenta) is. Télen pedig a Vágóhíd utcai csarnokban volt a népszerű és igen rangos Napló-kupa, rengeteg néző előtt. Már 15-16 évesen is a felnőttekkel készültünk, 17 évesen pedig pályára is léphettünk.

Egészen 1970-ig játszottam a DVSC-ben, az NB II. keleti csoportjában. Bokor Feri bácsi 1969-es távozása után még egy évet az új edzőnél, Kapitány Ferencnél is játszottam, harmadik helyen végeztünk. Sok új játékost hozott a Dózsából és a Bethlenből, egyre kevésbé éreztem magaménak a csapatot. Egy sérülésem is volt, így még 25 éves korom előtt be is fejeztem a versenysportot. Legalább 10 évig nem is mentem ki női meccsre, de a dózsás fiúk akkor voltak a csúcson, őket sokszor megnéztem. Ma már újra örömöt okoz, ha egy jó női mérkőzést láthatok a televízióban, természetesen a Debrecennek is szurkolok a Bajnokok Ligájában!

1966-ban érettségiztem a Közgazdasági Technikum kereskedelmi tagozatán. Szüleim anyagi helyzete miatt egyetemre nem mehettem, így esti és levelező tagozaton kellett tovább tanulnom. A mérlegképes könyvelői képesítés volt a kezdet, majd adótanácsadói tanfolyamot végeztem. Első munkahelyem - ahol hét évet dolgoztam - egy nagykereskedelmi vállalat volt. 1973-ban a közigazgatásba kerültem, a Megyei Illetékhivatalhoz. A sok munka mellett tanultam tovább, 1985-ben kaptam oklevelet az Államigazgatási Főiskolán, levelező tagozaton, Veszprémben, 38 éves korombam.

A rendszerváltozáskor családi okok miatt Budapestre költöztem, egy évet a Fővárosi Adófelügyelőségnél dolgoztam, mint osztályvezető-helyettes. Debrecenbe visszaköltözésem után, 1992-től a Polgármesteri Hivatal alkalmazottja lettem, csoportvezetőként dolgoztam az Adóügyi Osztályon 60 éves koromig. A mindennapi munkavégzésben is tudtam hasznosítani a versenysportban tanultakat: küzdelem, önuralom, vereségek kezelése és hasonlók.

A mozgás és a sport szeretete mindig megmaradt bennem, a baráti körömön keresztül felnőtteknek szervezett tornaórákra jártam, illetve járok még ma is. Pálnagy Balázsnál kezdtem a Péterfia Utcai Általános Iskolában, majd tíz éven keresztül Kövérné Fejes Enikő csodálatos aerobik óráin vehettem részt. Érdekes, hogy végül a Szoboszlói Úti Általános Iskolába kerültem vissza (Kiss Katalin és Kósa Erika tanárnő óráira), ahol 13 évesen ez az egész elkezdődött! A COVID alatt is tornáztunk tovább, online. A mozgalmas évtizedek alatt nagyon jó, összetartó közösségek alakultak ki, többekkel mind a mai napig tartom a baráti kapcsolatot.

Életem párjával csak a negyedik X körül találkoztam, egy KLTE (Kossuth Egyetem) által szervezett olaszországi buszos utazáson. Velence, Verona, Firenze örök emlék maradt. Párom műszaki végzettségű, építőmérnök, de az élet minden területéről tudunk beszélgetni, jól kiegészítjük egymást. Gyermekünk ugyan nincs, de immár több, mint három évtizede vagyunk egymás mellett szeretetben, megértésben.

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com