Vasárnap, délután négykor a montenegrói bajnok Buducsnoszt Bemax otthonában lép pályára a BL A-csoportjában a DVSC SCHAEFFLER, s egy esetleges győzelemmel karnyújtásnyira kerülne a továbbjutástól. A találkozót a Sport1 élőben közvetíti.
2024. január 13., 17:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Nincs megállás, a múlt hétvégi, franciaországi Bajnokok Ligája meccs és a szerdai, Vác elleni MK-találkozó után újra idegenben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. Az úti cél ezúttal a montenegrói főváros, Podgorica, ahová nem egyszerű eljutni. A debreceni lányok szombat reggel a Hódosban edzettek, aztán elbuszoztak a Liszt Ferenc repülőtérre, majd innen belgrádi átszálással folytatták útjukat Podgorica felé. A tervek szerint este fél 11 körül érkeznek meg a Hotel Podgoricába.
A két csapat október 21-én lejátszott debreceni mérkőzését 27-22-re nyerte meg a Loki, főként kitűnő védekezésének köszönhetően.
"Nagyon kemény mérkőzésre számítok, hiszen mindkét csapat tisztában van azzal, hogy ez a továbbjutás szempontjából fontos összecsapás - mondta az októberi meccsen tíz gólig jutó Töpfner Alexandra. - Csakúgy, mint a debreceni meccsünkön, ezúttal is fontos lesz a védekezés. Nagyon sűrű a programunk, de remélem bírjuk az immáron hármas terhelést. Szeretnénk nyerni Podgoricában, hiszen ezzel nagyon közel kerülhetnénk célunkhoz!"
A DVSC SCHAEFFLER játékosai a szerdai Magyar Kupa továbbjutás után tudták elkezdeni a felkészülést a podgoricai BL-rangadóra. Jó, hír, hogy a Magyar Kupa meccsről kisebb sérülés miatt hiányzó Planéta Szimonetta és Grosch Vivien is a csapattal utazott, így teljes a keret.
A Bemax Arénában január 14-én, 16 órakor kezdődő Buducsnoszt Bemax - DVSC SCHAEFFLER mérkőzést két spanyol játékvezető, Javier Alvarez Mata és Yon Bustamante Lopez vezeti majd. A találkozó EHF ellenőre a bolgár Rosica Dimkova lesz. A meccset a Sport1 csatorna élőben közvetíti.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...