Hajdú-bihari NB-s kézilabdacsapatok felkészülését bemutató sorozatunkban ezúttal a DVSC NB I B-s női szakosztályának munkájáról adunk számot. A vasutasok az elmúlt esztendőben újoncként az ötödik helyet szerezték meg a magyar bajnokság második osztályában, a télen Debrecenben rendezett teremtornán pedig NB I-es szakosztályokat is legyőztek.
1979. február 22. - Hajdú-Bihari Napló (Árvay Sándor)
Idei terveikről, elképzeléseikről, a csapat programjáról kérdeztük Halász Ferencet, az együttes edzőjét.
- Az április elsején kezdődő bajnoki idényre január 3-a óta heti öt edzéssel készülünk. Az elmúlt esztendőhöz képest jelentősen átalakult a szakosztály, megváltozott a vezetés, s új emberek kerültek a csapathoz. A szakosztály elnökének tisztét Tóth Gábor tölti be, szakosztályvezetőként dr. Fazekas János tevékenykedik, az intéző továbbra is Martiny Ferenc. A tizenhatos játékoskeretben új név Eperjesi (Vasas), Forgó, Bede és Náricza (D. Közútépítők), Bukor és Győri (D. Dózsa), valamint Molnár (D. Kinizsi). Rajtuk kívül Bordásáné, Botkáné, Filep, Hajnal, Halláné, Huszár, Máthé, Purguly és Puskás készül az új idényre, jelenleg a Napló Kupában szereplünk, majd március 6-13. között Romániában töltünk néhány napot, Marosvásárhelyen veszünk részt így nemzetközi tornán. Ezután újból Debrecenben edzünk, majd március 19-én két napra edzőtáborba utazunk - Balatonkenesére vagy Szolnokra.
A június 24-ig tartó tavaszi idény, s az augusztus 5. és október 28. között rendezendő őszi küzdelemsorozat végeredményeként az első három hely valamelyikét szeretnénk megszerezni. Célunk, hogy az új játékosok minél jobban beépüljenek a csapatba, egységes együttes kovácsolódjon a DVSC-ből. Javítani kell a védekezésünkön, hiszen pillanatnyilag nem rendelkezünk olyan kapussal, aki meghatározója lehet a csapat játékának. A dobogóért vívott küzdelemben a volt NB I-es Eger és Borsodi Bányász, valamint a Bp. Építők, az Elzett, a Goldberger és a Békéscsaba lehet a legnagyobb elenfelünk. Tavalyi csoporttársainkkal az elmúlt esztendőben általában szoros mérkőzéseket vívtunk, az Eger és a Borsodi Bányász csapatait pedig a teremtornán már sikerült legyőznünk.
A tavaszi idény befejezése után két hét szabadságot kapnak a játékosok, július közepén tokaji edzőtáborban veszünk részt, majd nemzetközi tornára Jugoszláviába, Szabadkára utazunk. Az őszi küzdelemsorozat zárását követően még egy nagy feladat áll előttünk: december 14. és 17. között ismét nemzetközi tornát rendezünk a városi sportcsarnokban. Idei szereplésünkkel még több örömet akarunk szerezni szurkolóinknak, a női kézilabdasport kedvelőinek.
Árvay Sándor
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...