KEK 1989/1990Terom Iasi-DVSC 28-23

Kupadöntős a DVSC!

Hat gól maradt az előnyből: Terom Iasi - DVSC 28-23 (12-12)

1990. április 29. - Hajdú-bihari Napló (Radó László)

Túlzás nélkül állíthatjuk, szinte izzottak a szerkesztőség telefonvonalai tegnap délután a DVSC Iasiban vívott mérkőzésének időpontja után. Sok aggódó kézilabda szurkoló várta velünk együtt a Romániából érkező híreket, amelyek a kezdeti bonyodalmak után a posta jóvoltából mégis megérkeztek. Számunkra jó hírekkel tudott szolgálni a Magyar Hírlap kint tartózkodó tudósítója, Radó László. Tőle kaptuk a következő információkat.

A 11 gólos hazai győzelem után ötgólos vereségével a döntőbe került a DVSC női kézilabdacsapata a KEK-ben.

A debreceni lányok kezdtek jobban és elsősorban Dörnerné remek góljaival a negyedik percben már 3-0-ra vezettek. Előnyüket egészen a 25. percig tartani tudták. Ekkor azonban indokolatlanul kapkodni kezdtek és a félidő végére a házigazdák kiegyenlítettek.

A második játékrészben a románok rögtön a vezetést is megszereztek, majd ezt követően fej-fej mellett haladt a két csapat. A vendégcsapat edzője, Komáromi Ákos előnyük tudatában a mérkőzés végén a tartalékjátékosoknak is lehetőséget biztosított a pályára lépesre. Összesítésben a DVSC 53-47-es gólkülönbséggel jutott a Kupagyőztesek Europa Kupájának fináléjába.

A DVSC-ből Szilágyi 6, Dörnérné 6, Rádinné 5 gólt dobott, míg a románoktól Duca 15 góljából tizenegyet hétméteresből szerzett. Ennek ellenére a jugoszláv játékvezetők korrektül vezették a mérkőzést. A vendégcsapatból a már említetteken kívül Tóth Ildikó és Szunyogh játszott még kiemelkedően.


Radó László

Forrás: Hajdú-bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...