NBI 2011/2012Győri Audi ETO KC -DVSC-Fórum 46-18

Láttuk, miből kell tanulnunk

Ahogy várható volt, fölényesen nyert a Győr a fiatal Loki ellen. A különbség lehetett volna jóval kisebb is, ha a pályán levő hölgyek nem tisztelik túlságosan az ETO játékosait.

2012. február 15., 20:20 (BA)

A BL-győzelem első számú várományosa úgy húzott el a meccs elején, hogy nem csinált semmi különöset, sőt még hibázgatott is. Csakhogy a pályán levő hölgyek túlságosan tisztelték a világklasszisokat, így meglépett a győri együttes. A kezdeti sokkból eszmélni látszott a Loki, s szép gólokkal tartotta a tisztes különbséget, az első játékrész derakán nem volt benne a K.O. a meccsben.

Csakhogy a DVSC jobb játéka a győri sztárokat is magasabb sebességbe kapcsolásra sarkallta, ez pedig a legtöbbször Európa élcsapatainak is gondot okoz. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy a Győr 7-4 után egy 19-4-es szériát produkált és a félidőben már 26-8-ra vezetett.

A folytatásban is folyamatosan nőtt a győri előny, a csúcsformában kézilabdázó vendéglátók nem lassítottak a tempón. Időközben mindkét oldalon pályára kerültek a kevesebb lehetőséghez jutó játékosok is, s a végére valóban szakadéknyira duzzadt a különbség. Fiataljaink erejéből ezúttal ennyire futotta, ám fontos, hogy hozzászokjanak a kontinens élcsapatainak tempójához, hiszen a következő hetekben sokhasonló képességű csapattal találkoznak.

GYŐRI AUDI ETO KC-DVSC-FÓRUM 46-18 (26-8)

Győr, 1200 néző. V: Pech K., Vágvölgyi M.

GYŐR: LUNDE HARALDSEN - ORBÁN 6, Gros 6, Görbicz 3 (1), LÖKE 3, AMORIM 5, KOVACSICS 8 (2). Cs: PÁLINGER (kapus), Radicsevics 3, Vérten 3, Planéta 1, Schatzl 1, Palkó 3, TÓTH E. 4. Edző: Karl-Erik Böhm

DVSC: Makai - Varsányi 2 (1), Karalyos 3, Kudor 3, Bálint, Siska 2 (1), Szilágyi Á. Cs: Király A. (kapus), Dakos, Kazai 1, KARNIK SZ. 5, Bohus-Karnik M. 1, Mikula, Pál E. 1. Edző: Köstner Vilmos

Az eredmény alakulása. 7. p.: 5-0. 11. p.: 6-3. 16. p.: 10-5. 22. p.: 16-6. 28. p.: 24-8. 35. p.: 28-8. 43. p.: 33-10. 58. p.: 44-16

Kiállítások: 8, ill. 8 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 5/2

MESTERMÉRLEG

Karl Erik Böhn: – Mind támadásban, mind védekezésben jól játszott csapatom, melyhez párosult két jó kapusteljesítmény. Szünet után fiataljaink is meggyőzően szerepeltek, s ez a teljesítményünk biztató a következő BL-meccsünk előtt.

Köstner Vilmos: – Sajnos ilyen különbség van a Győr és köztünk, ami nem öröm, viszont láttuk, hogy miből kell tanulnunk és hova kell fejlődnünk.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...