Laurencz László

Laurencz László: "Meglátjuk, mire megyünk együtt..."

Laurencz László hazai és nemzetközi eredményei előtt minden kézilabdabarát kalapot emel itthon és külhonban egyaránt. Hiszen, aki többek között egy olimpiai bronz­ és egy világbajnoki ezüstéremre vezette a nemzeti válogatottat, az már örökre beírta a nevét a kézilabda történelmébe. A mesteredző az új szezontól kezdve a DVSC szolgálatába állította tudását...

2004. szeptember 1. - Lokiinfó 2004

- Mikor és hogyan merült fel an­nak a lehetősége, hogy Debrecenbe szerződjön?

- A tavalyi idény vége felé, és egy Esztergom melletti kis étteremben némi csülök és torma társaságában. Komolyra fordítva a szót, ekkor ültünk le először érdemben tárgyalni az esetleges kö­zös jövőről. Én időt kértem, mert több dolgot is mérle­gelnem kellett. Tisztában kellett lennem azzal, hogy az anyagiak miatt romba dől-e a munkám Esztergomban, és volt ajánlatom máshonnan is. Aztán telt-múlt az idő, Esztergomban nem javult a helyzet, a debreceni felké­rés pedig csábító volt.

- Mi miatt döntött a Loki mellett?

- Kétségkívül fontos szempont volt, hogy a DVSC nagy és dicsőséges múltú egyesület, ráadásul az hamar kiderült számomra, hogy itt rendezett feltételek mellett dolgozhatok, anyagi és technikai ér­telemben egyaránt. Ráadásul több játékost már ismertem az ifiválogatottból, mert Szűcs Gabriella, Rácz Emese és Sütő Mariann tag­ja volt annak a csapatomnak, amelyik bronz­érmet nyert a korosztályos Európa-baj­nokságon. Így aztán nem teljesen idegen csa­patot kellett átvennem.

- Az esztergomi éveket hová helyezi a pályafu­tásában?

- Előkelő helyre. Az első évben a bentmaradás volt a cél, a másodikban ötödikek lettünk, ami óriási dolog. Aztán ami tavaly történt, én egész pályafutásom legna­gyobb sikereként értékelem, hiszen úgy sikerült a csa­pattal kiharcolni a bennmaradást, hogy az anyagi csőd miatt félidőben szinte az összes kulcsjátékos elment.

- A debreceni csapatról milyen véleménye alakult ki eddig?

- A Loki játékosállománya megfelelő állapotban van, mert az elődeim jó munkát végeztek. Minőségileg tagadhatatlanul erősödtünk az ukrán kapus, Vorozscova leigazolásával és örülök annak is, hogy Borók Rita ismét edzésbe állt, mert nagy hasznára lehet a csapat­nak. De sok munka áll még előt­tünk, ha komolyan előre akarunk lépni, mert a jó periódusok mellett vannak még gyenge időszakaink is. Ez látszott a CTS-kupa mérkőzé­sein is, például a Derecske ellen, ahol megszenvedtünk egy alacso­nyabb osztályú, de óriási ambíció­jú ellenfél ellen. Mondtam is a sok kihagyott helyzet miatt többek kö­zött Ruta Latakaite-nek: úgy hallot­tam, hogy a derecskei kapus be akar perelni súlyos testi sértés miatt, mert kékre-zöldre verted a labdá­val... Szóval sokat kell még dolgozni ahhoz, hogy meg­ bízhatóbb teljesítményt tudjunk nyújtani. Meglátjuk, mire megyünk együtt...


Forrás: Lokiinfó 2004

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

november 28., 17:00

Francia olimpiai bajnok átlövő érkezik

Oceane Sercien-Ugolin személyében nemzetközi klasszis jobbátlövőt igazolt a DVSC SCHAEFFLER. A francia játékos a Vipers Kristiansand együttesétől érkezik, mellyel a Bajnokok Ligáját is megnyerte már. Kétéves, 2026-ig szóló szerződést írt alá. Tovább...

november 18., 18:52

Ezúttal nem sikerült meglepetést okozni

A küzdőszellemre ezúttal sem lehetett panasz, ám támadásban rengeteg volt a hiba, így a bukaresti döntetlen után ezúttal elmaradt a bravúr. Tovább...

november 17., 17:01

Összejöhet egy újabb bravúr?

A bravúros idegenbeli döntetlen után ezúttal a Hódosban játszunk a román bajnok ellen, méghozzá telt ház előtt, hiszen a találkozóra péntek délután az utolsó jegy is elfogyott! Tovább...

november 15., 20:35

Halláné Molnár Márta: Debreceni mellék­vágány

"Monyó" Csepelen lett NB I-es játékos, majd focista férjét követve pár szezont a Lokiban is játszott. Ma már nem tartja jó döntésnek a debreceni kalandot, de ettől függetlenül szívesen vállalkozott egy kis múltidézésre. Tovább...

november 15.

Megharcoltunk a két pontért

Bár végig vezettünk, s többször is eldönthettük volna a meccset, végül az utolsó percekig nagy csatában nyertünk a remekül harcoló Vác otthonában. Tovább...