Ellentmondást nem tűrően kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER a Praktiker-Vác elleni rangadón. Szinte végig BL-üzemmódban játszott a Loki, így egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelem.
május 5., 20:14 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)
Rég kezdett ilyen imponálóan a DVSC SCHAEFFLER. Az első öt percben gólt sem kapott a csapat, miközben négyet lőtt. Nem csoda, hogy Herbert Gábor 04:58-nál máris időt kért. Ezzel együtt sem sokat javult a Vác helyzete. A vendégek a kilencedik percben találtak be először, Kuczora révén. Addigra a Loki már hatnál járt. A debreceni lányok ellentmondást nem tűrően játszottak a meccs legelejétől kezdve. Kőkemény és nagyon koncentrált védekezés, villámgyors és kreatív támadás jellemezte a csapatot. 12.14-nél jött is az újabb Herbert időkérés. Ekkor 10:3 volt az állás. A vendégeken azonban ez sem segített. A félidőben nyolccal vezetett a DVSC SCHAEFFLER.
A második félidőben ott folytatta a Loki, ahol az elsőben abbahagyta. A 35. perc elején már tíz volt közte. A játékrész közepén volt egy kisebb hullámvölgyünk, akkor hat gólra felzárkózott a Vác, de Szilágyi Zoltán időkérése újra felrázta a csapatot. Az utolsó tíz percre már megint tíz gólos volt az előny. A mérkőzés hajrájában igyekezett minden játékosának lehetőséget adni a DVSC SCHAEFFLER vezetőedzője és akik pályára kerültek meghálálták a bizalmat. A Loki végig jól menedzselte a meccset és magabiztosan nyert.
Debrecen, 800 néző. V: Hargitai, Markó
DVSC: Bartulovic - Grosch 2, VÁMOS P. 3, SZABÓ N. 4, Haggerty 1, Kácsor 3, PETRUS 5. Csere: GABRIEL (kapus), PLANÉTA 4, FÜZI-TÓVIZI 5, Hornyák D., Csernyánszki 1, Jovovics 2, Vámos M. 2, Johannson. Edző: Szilágyi Zoltán
VÁC: Bukovszky - Such 1, Kovács Anikó 1, BORDÁS 4, Kuczora 4, Csíkos 3, Csire 1. Csere: Csizmadia, Győri A. (kapusok), Marincsák 2 (1), KOVALCSIK 4, Ballai B. Ballai A., KURUCZ 4 Bánfai K. Varga E. Edző: Herbert Gábor
Az eredmény alakulása: 8. perc: 6-0. 15. p.: 12-3. 29. p.: 17-11. 35. p.: 22-12. 41. p.: 24-17. 55. p.: 31-22.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 2/1
Herbert Gábor: - Így nem lehet kezdeni egy mérkőzést, ahogy mi elkezdtük. Érthetetlen számomra, hogy miért volt ilyen a meccs eleje. Talán én sem álltam jól hozzá a meccshez, talán jobban fel kellett volna tüzelni a csapatot, de nemigazán volt ennek előjele. Sajnos az első félidőt nehéz feledtetni, a második rendben volt. Gratulálok a Debrecennek ehhez az évhez!
Szilágyi Zoltán: - Egy jó csapatot sikerült hazai pályán legyőznünk. Nagyon szépen működtek azok a dolgok, amiket megbeszéltünk. Az elején kiváló volt a védekezésünk és ez adott egy olyan magabiztosságot, ami támadásban segített. A második félidőben ugyan voltak hullámvölgyeink, de örülök neki, hogy végig a kezünkben tartottuk a meccset. Azt kívánom a Vácnak, hogy innentől kezdve az összes meccsét nyerje meg.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
november 17., 20:14
Kevesebb hibával, koncentráltabban játszott a Valcea, így a visszavágót is megnyerte és végül kettős győzelemmel jutott az Európa Liga csoportkörébe. A DVSC SCHAEFFLER búcsúzott a nemzetközi porondtól. Tovább...
november 16., 17:00
Kétgólos hátrányból vág neki a DVSC SCHAEFFLER a SCM Ramnicu Valcea elleni visszavágónak vasárnap 18 órakor a Hódosban. Tovább...
november 13., 19:44
Végig kiegyenlített mérkőzésen, komoly küzdelem árán, nagyon értékes két pontot szerzett a DVSC SCHAEFFLER Mosonmagyaróváron. Tovább...
november 12., 17:00
Szerdán a szezon egyik legfontosabb bajnokija vár Mosonmagyaróváron a DVSC SCHAEFFLER csapatára. A 17.30-kor kezdődő találkozót az M4Sport élőben közvetíti. Tovább...
november 10., 19:02
A hazai együttes a félidőben még öttel vezetett, de kőkemény munkával sikerült két gólra felzárkózni a végére. A továbbjutás kérdése teljesen nyitott, izgalmas lesz a visszavágó. Tovább...