Szombat este a portugál bajnok Gil Eanes-Lagos ellen kezdi meg szereplését a DVSC-Fórum a Bajnokok Ligája főtáblára jutásért.
2011. szeptember 16., 20:36 (BA)
Egy évvel ezelőtt parádés teljesítményt nyújtva abszolválta a lengyelországi BL-selejtezőt a Loki, a házigazda Lublint, a szerb aranyérmes Zajecsart és a dán Vejent megelőzve. Most újra Lengyelországban indul a nagy kaland, egy betű különbséggel. A vendéglátó ugyanis ezúttal a Zaglabie Lubin, amely Glogowban rendezi a tornát, méghozzá új szisztéma szerint.
Az eddigi körmérkőzéses forma helyett torna-rendszerben játszanak a csapatok, a szombati első napon a Lubin a német Buxtehudéval, majd 19.30-kor a DVSC-Fórum a portugál Gil Eanes Lagos-szal találkozik. Másnap a két vesztes a harnadik helyért (12.30), a győztesek a BL-be jutásért (14.30) lépnek pályára.
A DVSC-Fórum játékosai pénteken hajnali öt órakor indultak el Lengyelországba és mintegy 14 órás utazás után érkeztek meg Glogowba, ahol Köstner Vilmos szombat délelőtt vezényel majd átmozgató edzést a lányoknak. A portugál bajnok ellen természetesen a győzelem a cél, hogy aztán vasárnap nekifeszüljön a csapat a BL-be jutásét vívott harcnak.
A négyes csoport győztese jut be az elitliga 16 csapatos mezőnyébe, méghozzá a halálcsoportnak becézett négyesbe, a tavalyi finalista spanyol Itxako Navarra, a 2010-es döntős román Valcea és az orosz Volgograd mellé. A többiek a KEK-ben folytathatják majd szereplésüket, a második és a harmadik helyezett a harmadik fordulóban, a negyedik pozícióban záró együttes a második körben csatlakozik a mezőnyhöz.
– A portugálok ellen mindenképpen győzni szeretnénk, s akkor szerintem a Lubin ellen játszhatnánk a Bl-be jutásért – mondta Köstner Vilmos. A lengyel bajnok nagyon erős, jobbnak tűnik, mint tavaly a Lublin. Tudjuk, hogy a BL legerősebb csoportjában nem lenne könnyű dolgunk, de az előző szezonban is nagyon sokat jelentett a csapatnak az elitligában való szereplés, most is nagyon sokat tanulhatnánk a BL-ben.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...