A BL-ben remekül rajtoló Lipcse vendégeként játszik a Hypót verő Loki.
2010. október 13., 18:36 - haon.hu
Kézilabda. Ha egyszer egy üzlet beindul... A szombati Bajnokok Ligája debütálás után szerdán este újabb mérkőzés vár a DVSC-Korvex női kézilabdacsapatára az elit küzdelemsorozatban: a debreceniek a Lipcse vendégeként lépnek pályára.
A sűrű program miatt nem sok idejük maradt a lokistáknak a Hypo legyőzésének ünneplésére, hiszen vasárnap már átmozgató edzést vezényelt számukra Köstner Vilmos vezetőedző, majd hétfő reggel buszra szálltak Szabó Valériáék, és este már Lipcsében hajtották álomra a fejüket. Az alvást azért megelőzte egy mintegy 14 órás utazás, ami azért egy kicsit megviselte a hölgykoszorút. - Nagyon hosszú volt az út, elfáradtunk rendesen. A kedd délelőtti mozgás nagyon jól esett mindenki számára – fogalmazott Bognár Barbara, a Loki irányítója, aki azt is elmondta, a szálloda mindent igényt kielégítő, így nem lehet ok a panaszra a szállást illetően.
A mérkőzést megelőző nap a tervezett rendben telt a DVSC háza táján, a délelőtti regeneráló tréning után ebéd következett, majd délután következett a videózás. Köstner Vilmos ekkor tudatosította a lányokban azt, mire számíthatnak a riválistól. A taktikai megbeszélést követően a tréner a BL-mérkőzés helyszínén, a gyakorlatban is megmutatta és begyakoroltatta azt, amit kér a csapattól a Lipcse elleni mérkőzésen. A keddi napon Bulath Anita még közelebb került ahhoz, hogy a meccsen játszhasson, hiszen együtt edzett a társakkal, s ha nincs is százszázalékos állapotban a térdsérülése miatt, szinte biztosra vehető, hogy Köstner-mester bevetheti a remek irányítót a németek ellen. A hajdúságiak másik remek játékosa, Hornyák Dóra sincs teljesen rendben, mivel egy megfázással küszködik, de jelen állás szerint az ifjú tehetség is pályára lép szerdán este.
A Bajnokok Ligája sorsolása után sokan egy kézlegyintéssel elintézték a Lipcse gárdáját, ám korán kiderült, rosszul tették, akik lebecsülték őket. A német bajnok tavaly túlélte a csoportkört a BL-ben, s igaz, hogy a legjobb 8 között már nem szerzett pontot, de rendre szoros meccseket játszottak. Az idei bemutatkozásuk viszont tiszteletet parancsoló, hiszen a kvartett favoritjának tartott Itxako Navarra otthonában diadalmaskodtak. Ez a győzelem biztosan még több önbizalmat ad majd a lipcseieknek, akik a hírek szerint el sem tudnak képzelni más eredményt a hazai sikeren kívül. Természetesen a cívisvárosiak arra készülnek, hogy – az esélytelenek nyugalmát kihasználva - keresztülhúzzák a lipcseiek számítását. Köstner Vilmos bízik lányaiban, akiktől azt várja, hogy a taktikai utasítások betartása mellett ugyanolyan elszántsággal és motiváltan küzdjenek, mint tették azt a Hypo elleni győztes mérkőzésen. HBN-BN
A Lipcse-DVSC-Korvex BL-mérkőzést szerdán 19.30-tól a Hajdú Online (www.haon.hu) élőben közvetíti.
Forrás: haon.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...