NBI 2009/2010DVSC-Aquaticum -FTC RightPhone 39-33

Loki-Fradi múltidézés (III.) Többségben a hazai sikerek

Pénteken a Fradi ellen játszik hazai pályán rangadót a DVSC-Aquaticum. A két csapat csatái évtizedes múltra tekintenek vissza, szurkolók nemzedékei nőttek fel az emlékezetes meccseken, amelyek mindig a szezon egyik csúcseseményének számítanak. Sorozatunkban a közelmúlt élményeiből elevenítünk fel néhányat.

2009. szeptember 17., 13:26 (BA)

Sorozatunk harmadik részében az elmúlt évek meccseit néztük végig, s kiderült, hogy a DVSC-FTC párharcból általában a hazai együttes jött ki győztesen. A tavalyi bajnokság mind a négy meccsét az éppen házigazdaként pályára lépő csapat nyerte, így az alapszakasz első fordulójában, Bakó Botond első debreceni tétmérkőzésén 35-29-re nyertünk, míg a Kőbányai úton a Fradi szerezte meg a két bajnoki pontot (33-30). A rájátszásban előbb a debreceni lányok vendégeskedtek a fővárosban, s kikaptak öt góllal (30-25), a szezonzárón sikerült a visszavágás a Hódosban (31-29). Az első vendégsikerért másfél évet kellet visszamennünk az időben, 2008. április 3-án a zöld-fehérek 27-26-ra nyertek Debrecenben, míg a Loki az új évezredben mindössze egyszer tudott bajnokin két pontot szerezni az FTC-csarnokában, 2005. október 30-án 28-27 volt a végeredmény a javunkra.

Bakó Botond debreceni vezetőedzőként túl van már négy Loki-Fradi rangadón.

Mindig jó hangulatú, jó színvonalú meccseket vív a két csapat, így volt ez a tavalyi évben is - mondta edzőnk a párharcról. Szurkolói szempontból is presztízscsata a zöld-fehérek elleni találkozó, s a játékosok számára is mindig nagy esemény egy ilyen meccs. Remélem, pénteken újabb nagy élménnyel gazdagodik mindenki, aki ott lesz a Hódosban.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...