A vasutasok ma délután vonattal utaznak a svájci Usterbe.
1995. november 10. - Hajdú-Bihari Napló (Kiripolszky Tamás)
Fotó: Iklódy János

Sándorné (balról) és Jeddi mosolyognak. Talán a jövőbe látnak...
Elutazása előtt tegnap délután tartotta utolsó edzését a DVSC-Symphonia női kézilabda-együttese. A debreceni lányokra hosszú út vár, hiszen ma délután - vasutascsapat lévén - vonattal indulnak a svájci Usterbe, ahová holnap, szombaton a délelőtti órákban érkeznek. Jeddiék jó hangulatban készültek, amire meg is volt az okuk, hiszen szerdán bajnoki rangadót nyertek a Fáy utcában. Köstner Vilmos edző is repesett az örömtől, amikor a Vasas elleni mérkőzésről faggattam.
- Amióta edző vagyok a Lokinál, ilyen jól még sosem kezdtünk. Az angyalföldiek minden próbálkozását kivédekeztük, miközben a saját támadásainkat rendre góllal fejeztük be. Talán a játékosaimat is meglepte, hogy a 12. percben 6-0-ra vezettek, s ezért is olvadhatott el az előny a játékrész végére. Szünet után azonban ismét ellenállhatatlanul játszottak, s minden túlzás nélkül mondhatom, akár nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk volna. Remélem, ezzel a bravúros teljesítményünkkel vissza tudjuk csalogatni a nézőket a hazai találkozóinkra is.
- Marad-e a bombaforma az EHF-kupára?
- Nagyon bízom benne, s remélem, olyan eredményt tudunk elérni idegenben, ami után már nem foroghat veszélyben a továbbjutásunk.
- Mit tudnak a TV Uster csapatáról?
- A svájci bajnokságban legutóbb a bronzérmesek lettek, s jelenleg is a harmadik helyen állnak. Fiatal gárda, legtöbben még egyetemisták, főiskolások. Legjobbjuk a kínai idegenlégiós átlövő, My Lai. Sikerült beszereznünk egy videofelvételt is ellenfelünk egyik találkozójáról. A látottak alapján elmondhatom, a svájciak pontosan, fegyelmezetten játszanak, leginkább nyitott védekezést alkalmaznak. Az erőnlétükben és gyorsaságukban azonban akadnak hiányosságok. Megítélésem szerint egy olyan képességű csapattal kell megmérkőznünk, amely tudását tekintve a magyar bajnokság középmezőnyéhez tartozhatna.
- Kik maradnak le az "alpesi túráról"?
- A sérültek nem utaznak velünk, így itthon marad Csapó Erika - kedden megműtötték az ujját -, valamint Halcsik és László is. Utóbbiak már edzegetnek, s a visszavágón valószínűleg pályára is léphetnek. Erikára viszont ebben az évben már nem számíthatok.
Az EHF-kupa nyolcaddöntőjének első találkozója vasárnap délután fél ötkor kezdődik a svájci kisvárosban. Az összecsapáson két horvát bíró fújja majd a sípot.
Kiripolszky Tamás
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...