NBI 1996/1997DVSC-Symphonia-Cerbona SC 28-22

Ma: DVSC-Symphonia - Cerbona

A női kézilabda NB I. 11. fordulójában a székesfehérvári Cerbona gárdáját látja vendégül a Hódos Imre sportcsarnokban ma - szerdán - a DVSC-Symphonia.

1997. február 5. - Hajdú-Bihari Napló (Kiripolszky Tamás)

A találkozó a szokottnál korábban, délután fél 5-kor kezdődik. A magyarázat: amikor az időpontot egyeztették a csapatok, a sportprogramban - ugyanezen a napon - még egy kosárlabda-mérkőzés is szerepelt, s a kézilabdázók el akarták kerülni az időpontütközést. Túlzás lenne nagy rangadónak kikiáltani a mai összecsapást, ám bizonyára jó mérkőzést láthatnak majd a kilátogató szurkolók, hiszen a Cerbona jelenleg 12 pontjával a 6. helyen áll. (A debreceniek mindössze két ponttal gyűjtöttek többet s ezzel negyedikek.)

Érdekesség, hogy a fehérváriak vezetőedzőnője, Berzsenyi Mária egy olyan csapatot kovácsolt össze, melynek meghatározó játékosaival korábban Miskolcon és Kisvárdán is együtt dolgozott - tudtuk meg a debreceniek trénerétől, Komáromi Ákostól. A mester elmondta, hogy a talpsérüléssel bajlódó Csapó Erika az elmúlt napokban csak könnyített edzéseket végzett, ennek ellenére mindenképpen benevezik a mérkőzésre. Az már más kérdés, hogy az átlövő mennyi időt tud majd pályán tölteni. A Lokinál igyekeztek megelőzni az influenzát, s jó előre beoltották a lányokat. Reméljük, valóban elkerüli majd a kór Virincsikéket, hiszen szombaton újabb tétmérkőzés következik: az EHF-kupában a legjobb négy közé jutásért a Galati lesz az ellenfél. A videofelvételek alapján bebizonyosodott, hogy a román csapat, amely hazája bajnokságát vezeti, nagy játékerőt képvisel. A Duna-partiak a kupavédő babérjaira pályáznak, amit az is alátámaszt, hogy legutóbbi bajnoki meccsüket szinte feladták: a Zilah elleni mérkőzésen ak ezdősorát pihentette a Galati.


Kiripolszky Tamás

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...