A lányok jó hangulatban indultak útnak
1998. november 7. - Hajdú-bihari Napló (Kozák Zoltán)
"Hogyha fúj a szembeszél...", akkor a repülőgép is lassabban halad. A DVSC-Symphonia női kézilabdacsapata öt és fél órás repülőút után érkezett meg pénteken a dániai Karupba, ahonnan még 30 kilométert kellett buszozniuk a lányoknak Viborgba, az EHF-kupa-találkozó színhelyére. Egy-két játékost igencsak megviselt a tervezettnél legalább másfél órával hosszabb légi út - a debreceni repülőtérről indult a 32 személyes gép Prágában leszállt tankolni -, de még mielőtt kényelembe helyezték volna magukat, a szombati meccs időpontjában, 16 óra tájban Köstner Vilmos edző foglalkozást tartott számukra.
A hangulatot "csupán" Kirsner Erika kisebb sérülése rontotta. A szélsőnek a csütörtöki edzés utolsó perceiben fordult ki a bokája, s emiatt kérdésessé vált, hogy utazhat-e. Az orvosi szakvélemény: Kirsner játszhat, így nem változott a Köstner Vilmos által korábban kijelölt keret. A négy évvel ezelőtti kupadöntőbeli kudarc miatt ég a visszavágási vágy azokban a lányokban, akik akkor is játszottak a Lokiban, de a többiek is fogadkoznak: mindent megtesznek azért, hogy olyan eredményt érjenek el a nyolc közé jutásért vívandó első találkozón, amely után megmarad a továbbjutás esélye. A gárda előreláthatólag szombaton éjféltájban érkezik meg a debreceni repülőtérre. Hacsak nem lesz szembeszél...
Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...