A DVSC-Valdor női kézilabdacsapata ma, csütörtökön utazik el Spanyolországba az El Ferrobus Mislata elleni EHF-kupa negyeddöntő visszavágójára.
2000. március 23. - Hajdú-Bihari Napló
Fotó: Horváth Katalin

Jeddi (labdával) rutinja egy gólt eredményezett
A lányok a Malév menetrend szerinti gépével 12.20-kor repülnek el Madridba, ahonnan autóbusszal folytatják útjukat. A csapat a tervek szerint a kora esti órákban érkezik meg Valenciába. Tizenkét játékos kapott helyet a keretben, az első mérkőzéshez képest mindössze annyi változás történt, hogy a fiatal Szűcs Gabriella helyén Félix Annamária kapott helyet. A visszavágó mérkőzést szombaton este fél héttől játsszák.
Az EHF-kupa negyeddöntői közül egyébként csupán a Mislata-Loki párharc tűnik lefutottnak, a másik három párban izgalmasnak ígérkeznek a visszavágók. A norvég Frederiksberg ugyanis a szlovák Duslo Sala ellen mindössze két, míg a román Zilah a norvég Trennes Idrettslag ellen ötgólos előnyt szerzett. A Dortmund ugyan egy góllal nyert Franciaországban a Besancon ellen, ám még itt is minden megtörténhet.
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...