A Dunaújvárosi KKA otthonában lép pályára szerdán, 17 órakor a DVSC SCHAEFFLER csapata a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A tét a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutás.
2024. január 30., 17:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Akad közös pont a két piros-fehér klub, a két város kézilabdázásának történelmében, hiszen egyazon évben, egy nap különbséggel nyertek először európai kupát. Az újvárosiak 1995 május 6-án a KEK-ben, mi május 7-én az EHF Kupában szereztünk aranyérmet, majd Volgográdban, az Európai Szuperkupa elődöntőjében is találkozott a két együttes.
A hosszú évtizedek óta tartó rivalizálás újabb állomása következik január utolsó napján, délután öt órakor. A két csapat legutóbbi nyolc meccsén egyaránt debreceni siker született, legutóbb szeptember 20-án, a Hódosban lejátszott bajnokin 31-19-re nyert a DVSC SCHAEFFLER. Ezzel együtt szó sincs arról, hogy Szilágyi Zoltán tanítványai félvállról vennék a kupameccset, hiszen a Kohász már bizonyította, hogy képes meglepetést okozni.
A debreceni lányokra ezen a héten két idegenbeli mérkőzés vár. A szerdai Magyar Kupa negyeddöntő után, vasárnap Ludwigsburgban lép pályára a Loki, a Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában. A kupameccsnek nagyobb tétje van.
"Izgalmas mérkőzés vár ránk. Ha nyerünk, bejutunk a négyes döntőbe, márpedig ez az egyik célunk idén, szóval nagyon várjuk a mérkőzést és mindent beleadunk, hogy megnyerjük - mondta a kupameccs kapcsán Tamara Haggerty. - Egyszer már játszottunk ellenük a bajnokságban. Akkor nagy különbséggel nyertünk. Most is a győzelem a cél, de a kupameccsek mindig speciálisak, szóval meglátjuk. Ha jól játszunk, nem lehet gond."
A január 31-én, 17 órakor kezdődő Dunaújvárosi KKA - DVSC SCHAEFFLER Magyar Kupa negyeddöntőt Hargitai Gábor és Markó Gábor vezeti majd. A találkozót a DKKA YouTube-csatornája élőben közvetíti.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...