Az Eb-szünet után az MTK elleni, idegenbeli kupameccsen tért vissza a DVSC SCHAEFFLER. A remek védekezés és kapusteljesítmény volt a biztos győzelem kulcsa!
2024. december 21., 16:57 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

A mérkőzés előtt az MTK vezetői köszöntötték az Európa-bajnoki bronzéremből szerepet vállaló játékosokat és vezetőket, így három debreceni kézilabdázót, Füzi-Tóvizi Petrát, Tóth Nikit és Petrus Mirtillt, a magyar válogatott másodedzőjét, Szilágyi Zoltánt és a hazaiak és a nemzeti csapat masszőrét, Sándor Dánielt.
Jól kezdtük a meccset, a 8. percben Petrus Mirtill harmadik góljával előbb 7-3-ra, majd Ocean-Sercien Ugolin harmadik találatával 8-3-ra vezettünk. Időt kért az MTK, de ettől sem változott a játék képe. Működött a védekezésünk, Catherine Gabriel remek formában védett és pontosan is indított. Az első játékrész 23. percében aztán vastaps közepette lépett pályára, 314 nap kényszerszünet után, Hámori Konszuéla. Sorra lőttük a gyors gólokat. de felállt fal ellen sem jöttek zavarba a debreceni lányok, így szünetre nagyjából el is dőlt a továbbjutás kérdése.
A folytatásban kiegyenlítettebb volt a meccs, talán egy kicsit több volt a pontatlanság a játékunkban, ám így is lőttünk szép gólokat és akadtak remek egyéni teljesítmények is. Így a hosszú szünet után sima győzelemmel folytatta a szezont a DVSC SCHAEFFLER és várhatja a negyeddöntő sorsolását.
Budaörs, 240 néző. V: Kovács-Sebők, Vastag-Réti
MTK: Markovics - Andróczki 1, KEKEZOVITY 4, Lapos, BUJDOSÓ-GERHÁTH 5, Dakos 2, Ferenczy 1. Csere: Szőke, CHRISTE (kapusok), Tóth M., Poczetnyik 1, Bouti, Dávid-Azari 5 (4), Fekete B. 2 , Hadnagy1, Tóth Anna 1. Edző: Vágó Attila
DVSC: GABRIEL - Grosch 1, SERCIEN-OGULIN 5, CSERNYÁNSZKI 5, HAGGERRTY 2, Jovovics, PETRUS 8. Csere: RYDE (kapus), THORLEIFSDÓTTIR 4, Hornyák D., Juhász K. 2, Hámori K., Töpfner 5 (5), Kelemen D 1., Tóth Nikolett. Edző: Szilágyi Zoltán
Kiállítások: 4, ill. 3 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/5
Vágó Attila: - Motiválatlanul, akaratgyengén kézilabdáztunk az első félidőben. Így hamar nagy lett a különbség, s ez nem tesz jót az önbizalomnak a Fehérvár elleni sorsdöntő meccs előtt. Nem erre készültünk, közelebb akartunk maradni a DVSC-hez. A második félidőben akadtak jó egyéni teljesítmények, de akaratban sokkal több kell a céljaink eléréséhez.
Szilágyi Zoltán: - Az volt a célunk, hogy kiharcoljuk a továbbjutást, ez a vártnál jobb teljesítménnyel sikerült. Stabil, jó volt a védekezésünk, ennek köszönhetően volt lehetőségünk a lerohanásokra, így már az első félidőben eldöntöttük a továbbjutást. Szünet után kiegyenlítettebb volt a játék, örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
november 15., 20:17
Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...
november 14., 19:10
A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...
november 14., 13:37
Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...
november 11., 18:00
A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
november 8., 22:27
Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...