Jeddi Máriának mindent a nulláról kellett kezdenie, amikor 2002-ben befejezte az aktív játékot.
2012. október 2. - Hajdú-Bihari Napló (HBN-PZ)
Amikor háromévnyi kérlelés után, 1988-ban végre igent mondott a DMVSC-nek, Jeddi Mária élete gyökeresen megváltozott. A miskolci születésű átlövő hamar kivívta a szurkolók szeretetét, a csupa szív játékos a lelkét kitette a csapatért az első percektől kezdve. Pedig nagyon nehéz dolga volt, hiszen egy bajnokcsapatba kellett beilleszkednie. A debreceni gárdával kétszeres EHF-kupa és ötszörös Magyar Kupa-győztes lett, tizenkét idény alatt 255 mérkőzésen húzta magára a piros-fehér mezt és ez alatt 1045 gólt termelt. Két korosztályt áthidaló pályafutása vége felé olyan kézisekkel játszott együtt, akik akár a lányai is lehettek volna, ám ez is jó hatással volt rá, mint mondja, fiatalon tartotta. Kapocs volt két csapat között, ám amikor Manyi 2002-ben a sorozatos sérülések és az ezzel járó műtétek miatt felhagyott az aktív kézilabdázással, egy világ omlott össze benne. Az addig ezer fokon izzó, izgő-mozgó átlövő elveszítette a talajt a lába alól és olyan mélységekbe került, amire álmában sem gondolt volna, s amiből egy átlagember talán fel sem tudna állni. - Mindent a nulláról kellett kezdenem és ez 36 évesen egyáltalán nem könnyű. Ráadásul a kézilabdán kívül semmihez sem értettem. Aztán rátaláltam a network marketingre, ami sokban hasonlított a sportra, csak az eszköz nem a labda. Hat évig dolgoztam egy ilyen cégnél, ám sportolóként van egy magas értékrendje és elvárása az embernek, amivel kevesen tudnak azonosulni, így elérkezettnek láttam az időt a váltásra. Ekkor nagyon nehéz helyzetbe kerültem, voltak mélypontjai az életemnek, de sikerült hamar kilábalni belőle, és amit tavaly decemberben elkezdtem csinálni, már közelít ahhoz, amivel pótolhatom a sport hiányát. Természetesen vannak terveim, céljaim és mivel állandó pörgésben vagyok, teszek is azért, hogy elérjem ezeket - emlékezett vissza a klasszis, aki bevallottan nem bánta meg, hogy a cívisvárosba tette át székhelyét.
Céltudatos és erős asszonynak ismertük meg Jeddi Máriát, aki nem rejtette véka alá a véleményét soha és aki a szívét-lelkét kitette a Lokiért. Egy év dániai és egy esztendőnyi fehérvári kitérőtől eltekintve 12 évet húzott le Debrecenben, amely időszak csupa szép emlék a számára.
A szurkolók, a város, a régi társak mind-mind ide kötik, így nem véletlen, hogy a cívisváros lett az új otthona. - Soha nem gondolkodtam azon, hogy elmegyek máshová: ide köt minden, az egész életem. A '87-es és a '95-96- os csapatnak is megvoltak az értékei, mégsem lehet összehasonlítani a kettőt. Amikor nyolcvannyolcban úgy döntöttem, hogy Debrecenbe jövök, az életem egyik legjobb döntése volt, hiszen az első perctől kezdve befogadott a város. Hatalmas élmény volt az EHF-kupa-győzelem, ugyanis annyira akartuk, annyit dolgoztunk már érte és előtte csak apróságokon múlt a siker. Aztán, bevallom, a legrosszabbkor voltam Dániában, hiszen itthon akkoriban indult be a változás. Talán ha nem így döntök, másképpen alakul minden. Azonban nem szabad keseregnem, már azért megérte Debrecenbe jönnöm, amit a mai napig kapok a szurkolóktól! - jelentette ki a Manyi becenévre hallgató egykori kiváló kézilabdázó.
- A sport volt a mindenem, aminél maradtam volna még, ám tizenegyszer műtötték. A pályafutásom végén már keresgéltem azt az elfoglaltságot, ami hasonló örömet tudna nyújtani, mint a kézilabda. Nem akartam edző lenni, inkább a menedzseri munka áll közelebb hozzám. Mindig pörgök, szeretek mozgásban lenni: ez vagyok én. Ám erre itt nem volt igény. Rossz érzés, amikor kikerül az ember abból a burokból, ami az élete, ami egy külön világ. Sokan talán fel sem tudnak állni, ha elveszítenek mindent, ha kicsúszik a talaj a lábuk alól. Nekem is két-három évembe telt, míg sikerült megtalálnom önmagam.
HBN-PZ
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...