NBI 2004/2005Kiskunhalasi NKSE-DVSC-Valdor 22-22

Már a Halas jár a fejükben

A bajnok legyőzése után sem pihen a csapat. Gőzerővel készülnek a Laurencz-lányok a Kiskunhalas elleni csatára. Ezen a héten minden nap két edzés van a programban, de a hétvégén pihenőt kapnak Orbánék. A jövő csütörtöki összecsapásra (TV: Sport 1 élő!) a győzelem reményében utazik majd a csapat, hiszen jobb a mi játékosállományunk. Igaz idegenben kell nyerni, de ez a gárda már megmutatta, hogy képes erre. Legutóbb a Pécsnek esélye sem volt ellenünk. Vajon hogyan vélekedik a meccsről a mester? Laurencz Lászlót kérdeztük az esélyekről.

2005. január 11., 13:15 (DZL)

-Mi jobb csapat vagyunk, mint a következő ellenfelünk, a Kiskunhalas. Győzni megyünk. A hazaiak jó felépítésűek és elég agresszív a védekezésük is. Remek a csapategység a gárdában, meglátszik Zsiga Gyula kollégám munkája. Ennek ellenére a Dunaferr elleni sikerünk csak akkor ér valamit, ha nyerünk Halason, és itthon, a Fradi ellen is. Erre készülünk.

A csapat lehet, hogy előző nap már elutazik a találkozóra. Ez még nem biztos, ettől függ, mikor lesznek az edzések a jövő héten. Reményeink szerint szurkolóink is elkísérik a lányokat a meccsre.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...